Magyar bor sikere Párizsban

Elsőként vett részt magyar borászat a párizsi Vinexpón. A villányi Jammertal birtok vörösborai hódítottak a franciáknál is - tájékoztatta lapunkat a borászat.

Európa egyik legnagyobb hagyományos borkiállítása, a párizsi Vinexpo – Wine Paris 2022 - , mely a járványhelyzet miatt két év után idén februárban kerülhetett ismét megrendezésre. A nagy presztízsű borkiállításon közel 3000 borászat képviseltette magát, melyek nagy része a világ leghíresebb francia bortermő vidékeiről érkeztek. A Wine Paris 2022 kiállításon a francia borok mellett az elmúlt időszakban kiemelkedő teljesítményt mutató külföldi pincészetek kínálataival is megismerkedhettek a nemzetközi borkereskedők és az érdeklődők. 2022-ben elsőként érte hazánkat az a nagy megtiszteltetés, hogy egy magyar borászat, a Jammertal Borbirtok képviseltethette magát az eseményen.

„A meghívást alanyi jogon azzal érdemeltük ki, hogy a tavalyi évben a világ egyik legnagyobb presztizsű eseményén, a Concours Mondial de Bruxelles 2021 Luxemburgban rendezett borversenyén a legmagasabb pontszámot a vörösborok kategóriájában mintegy hét és félezer mintából a villányi Jammertal Borbirtok Cassiopeia Merlot 2015 bora kapta. Elnyertük a Grand Gold Medal Revelation Red Wine díjat, s ezzel feltettük Villányt a világ elit vörösborainak térképére” - mondja dr. Szűcs Róbert, a borászat tulajdonosa. - „Az elmúlt években is számos magasan jegyzett nemzetközi versenyen nyertek a boraink arany- és nagyaranyérmeket, de hogy egy magyar vörösbor egy nagy nemzetközi versenyen az összes társa közül a legmagasabb pontszámot kapja, valóban egyedülálló siker.”

A kiállítás látogatói is kíváncsiak voltak rá, hogy mi lehet a siker titka: „Először is mi nagyon tudatosan készítjük a borainkat” - kezdi Kövesdi Zsófia, a Jammertal Borbirtok borásza. - „Minden szőlőfürtöt egyesével válogatunk át, kézzel szüretelünk, ez a legkíméletesebb szüretelési forma. Megtartjuk a villányi tradíciókat, de az innováció a fő vezérelvünk. A borkészítésnél a legjobb minőségű gépeket, a legmodernebb technológiát alkalmazzuk.”

A Jammertal Borbirtok koncepciója a borai érési potenciáljára koncentrál. Ennek megfelelően a hordós érlelést követően nem ritkán 3-6 éves palackban való érlelés előzi meg a forgalomba helyezést. Ennek a nagyon költséges vállalásnak megfelelően a borok optimális időpontban kerülnek piacra. Ez történt a 2015-ös Cassiopeia Merlot esetében is, amely még a kereskedelmi forgalomba helyezését megelőzően 2021 nyarán érte el egyedülálló sikerét, amelynek következtében a Villányi borvidék is reflektorfénybe került.

A Jammertal Borbirtok Wine Paris 2022 -n való részvétele komoly lehetőséget jelent a villányi borvidék és ezzel együtt Magyarország számára is. Az ilyen magas színvonalú rendezvényeken való megjelenések pozícionálják a villányi terroir-t a legjelentősebb kékszőlő termő területek nemzetközi borászati térképén.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.