Valahogy nem fér bele Niszkács Miklós alakjába, a hozzá tartozó image-be, hogy többé nem találkozunk vele minden fontos – de tényleg minden fontos és jelentős – hazai gasztronómiai eseményen, topétterem megnyitón, gasztronómiai díjkiosztón, és mindenütt, ami csak a hazai vendéglátásról szól. És félre né értse senki, ő egyáltalán nem az a szakmai újságíró, szakmai lap főszerkesztő és egyben laptulajdonos volt, aki csak enni, vagy beszélgetni jelent meg egy-egy fontos hazai gasztroeseményen. Nem. Mindent tudó mosolyával állt valahol állt egy csendes szegletben, végignézve azt az eseményt, amiért érkezett, beszélgetve kollégákkal és korábbi kollégákkal, és aki nem ismerte őt a hazai gasztronómia világából, arról bátran kijelenthetjük: az illető nem ismeri a hazai gasztronómia világát. Igazi békebeli, a szó legnemesebb értelmében a polgári jóvilágot, eleganciát képviselte ebben a ma már erősen más utakra tévedő szakma berkeiben, a jólétet, a nyugalmat, a jó ételeket, a szép italokat hirdette és kedvelte, azokról írt, beszélt és tett is érte – mint a Gerbeaud, majd az Onyx, azaz Magyarország egyetlen két Michelin-csillagos éttermének esetében is. Családját mindenek felett imádta, és most már tényleg nem tudnék róla többet múlt időben írni, még nem lehet róla megemlékezni, a nekrológ üresen cseng, annyira hihetetlen, hogy nincs többé.
Forrás: turizmusonline.hu