A nyitóünnepségen az ünnepélyes szalagot Turóczi Gábor, Wang, Pierrot, Varga Edit (Duna TV), Kozi (TV Paprika), Falusi Mariann (PaDöDö) B. Tóth László (Sztár FM) és Balla Ágnes (TV Paprika) vágták át. Az étteremnyitó ünnepség programjai közt szerepelt egy kínai citeraművész, tradicionális tésztahajtogató show, pekingi kacsabemutató és egy 23 fogásos ujgur/hunani/pekingi ételsor. Az ünnepségen több mint 200 vendég vett részt. Az étteremnyitó eseményt a Lucullus Baráti Társaság gasztronómiai egyesület (Lucullus BT) szervezte, melyet egybekötöttek a szervezet hatodik születésnapjával. A Lucullus BT 6 év alatt 80 nagyszabású vacsorát és több száz egyéni- és céges főzőkurzust szervezett, hogy az ételeken keresztül népszerűsítsék az adott nemzet kultúráját, emellett számos más gasztronómiai programban is szerepet vállalt. Turóczi Gábor, az egyesület elnöke elmondta, hogy tovább fognak menni a megkezdett úton, főleg a fine dining stílusú gasztronómia irányába, de a nemzetiségi konyhák feltérképezését is folytatják. Több francia főzőkurzus lesz (az alapoktól a nouvelle cuisine-ig), lesz magyar- és nemzetközi konyha is, de folytatódnak a nagy kedvencnek számító kínai, olasz, indiai és görög kurzusok is.
Az eddigi extrém főzések (Paprikás Csirke az Északi-sarkon, Lánchíd teteje, Kaukázus Rallye) az „Extrém Szakács” elnevezésű önálló projektben folytatódnak. (forrás: Lucullus BT)
Megnyílt Wang mester ujgur-kínai étterme
A 15 éve Magyarországon élő Wang Qiang kínai sztár- és mesterszakács megnyitotta meg újabb kínai étekműhelyét. A létesítmény háromnegyed részben ujgur és negyedrészben hunani/pekingi/szecsuáni stílusú ételekkel várja az érdeklődőket; van minőségi büfé- és magas színvonalú gasztronómiai szekciója is. Az étterem kiemelt érdekességei a tésztafélék sokasága, a kézzel gyúrt rizs, a pekingi kacsa, és a grillezett bárány- és kenyérsaslik.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Legjobbak közt a magyar speciality kávé
A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben
A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.