Moldova György a 250 oldalas, az Urbis Könyvkiadónál megjelent kötet bemutatóján elmondta: tervei szerint a második kötet novemberben, a harmadik jövő márciusban fog megjelenni. Az anyaggyűjtésnek 2010 őszén állt neki, és mint felidézte, Magyarország valamennyi borvidékén készített interjúkat borászokkal, hegybírókkal, de járt például Szlovákiában is.
Az MTI kérdésére, hogy miért ezt a témát választotta, miközben a könyve elején arról ír, hogy nem ért sem a szőlőhöz, sem a borhoz, a Kossuth-díjas író elmondta, korábban úgy becsülte, hogy körülbelül 40-50 ezer ember élhet közvetlenül vagy közvetetten a magyar borászatból, ám egy beszélgetés során kiderült, ez szám ennél lényegesen nagyobb. Szerinte jelenleg mintegy 300 ezer embernek származik bevétele a bortermelésből. "Engem nem érdekelnek a szépségkirálynők, a menők, arról akarok írni, ahol a nép élete zajlik, a borászat pedig ilyen" - fogalmazott Moldova György, majd hozzátette: motiválta az is, hogy számos vallásban jut szerephez a "hegy leve", valamint a bor irodalomban betöltött szerepe is.
Moldova György a könyvbemutatón arról is beszélt, hogy míg a rendszerváltás előtt körülbelül 300 ezer hektáron termeltek szőlőt Magyarországon, ma a termőterületek száma alig haladja meg az 55 ezer hektárt, ráadásul a borfogyasztás is folyamatosan csökken. Az író szerint a borfogyasztóknak csupán két csoportjában nem érződik a visszaesés: az ínyencek körében, akik megengedhetik maguknak a drágább palackokat is, valamint azon emberek között, akik "drogként fogyasztják a bort".
Az író kitért arra is, hogy noha a magyar bortermelésnek komoly hagyománya van, a magyar átlagemberek nem értenek a borokhoz, nem tudják például hogyan, milyen hőmérsékleten kell azt fogyasztani. Szerinte a magyar borkultúra szegényességét jól jellemzi az édes pezsgők és az édes borok forgalmazási aránya.
Mint fogalmazott: a magyar borászat fejlődését egyszerre nehezíti a túlzott bürokrácia, a borhamisítás, az olcsó, mégis jó minőségű külföldi borok beáramlása, az áruházláncok "sarca", de komoly kihívásokat támaszt a szakma elöregedése is. Moldova György úgy vélte, a romló gazdasági körülmények miatt folyamatosan növekszik a parlagon maradó szőlőföldek aránya, a megoldások keresése helyett a szakma saját megosztottságával van elfoglalva.
Az író a kilábalás lehetőségét a jelenleg gyönge kommunikáció megújításában látta. "Nincs más tartalékunk, csak az emberek tehetsége" - tette hozzá.
Moldova György az MTI-nek arról is beszélt, hogy eredetileg az Urbis Könyvkiadónál megjelent Kádár-könyvekkel abba akarta hagyni az írást, de aztán kezébe akadtak régi jegyzetei és úgy döntött, megírja a borászatról a riportkönyvét. Elmondta: a könyv nem jöhetett volna létre egy bank anyagi támogatása és a borászok segítsége nélkül. Ugyanakkor megjegyezte, a téma kényességét mutatja, hogy utólag sokan visszavonták nyilatkozataikat. Tervei szerint következő könyvét a Duna-Tisza közének elsivatagosodásáról fogja írni.(MTI)
Moldova György a borászokról írt könyvet
Riportkönyvet írt Moldova György a magyar borokról, borászatról. A háromkötetesre tervezett sorozat első részét pénteken mutatták be Budapesten - adta hírül az MTI.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.