Ötezer hektár ültetvény számoltak fel a szőlőkivágási programban

Az Európai Unió által támogatott szőlőkivágási program keretében három év alatt több mint négyezer gazda döntött úgy, hogy felhagy a szőlőműveléssel, ők ötezer hektárnyi ültetvényt vágtak ki – hangzott el az MR1-Kossuth Rádió Hajnal-táj című műsorában. A legtöbben a kunsági, a mátrai és a zalai borvidéken döntöttek ültetvényük felszámolása mellett, de akadt jelentkező Tokajból és Sopronból is.

A hamarosan lezáruló szőlőkivágási programban május 16-ig kell postára adniuk és elküldeni a kivágást bizonyító dokumentumokat a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) számára azoknak, akik legálisan számolták fel ültetvényüket és ehhez támogatást is kértek. A pályázatokon azok élveztek elsőséget, akik elmúltak 55 évesek és a teljes tevékenységüket fel kívánták számolni, de ott is igyekeztek segítséget nyújtani az ültetvények kivágásában, ahol a művelésben tartás már nyilvánvalóan nem hozhatott volna gazdasági eredményt – mondja Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) főtitkára.

Tokajban a három ciklus alatt hetven hektár szőlőt vágtak ki a gazdák, csak az utolsó körben 31 hektáron számolták fel az ültetvényeket – mondta a Hajnal-tájnak Jarecsni János, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsa titkára. Ez magyar viszonylatban nem sok, ami a szakember szerint azt jelzi, hogy az itteni gazdák még bíznak a szőlőben. A tavalyi nagyon nehéz év volt, korábban pedig a néha megalázóan alacsony felvásárlási árak csökkentették a művelési kedvet, így vonzó lehetett a kivágási támogatás.

A most záruló hároméves programban nagyjából összesen ötezer hektárnyi ültetvény szűnt meg az országban, de Horváth Csaba szerint ettől nem rendül meg a hazai szőlő- és bortermelés, gond akkor lehet, ha a nem támogatott kivágások aránya nő meg. Ma egyébként Magyarországon 191 ezer hektáron lehetne kiváló körülmények között szőlőt termelni, ehhez képest az ültetvényfelület nem éri el a hetvenezer hektárt sem. A szerkezet-átalakítás folyik, az ültetvények megújítása iránt hatalmas az igény, az ezt segítő uniós támogatást pedig szinte teljes egészében le tudják hívni – mondta Horváth Csaba. (forrás: MR / Agromonitor)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.