Sváb gyökerek, ügyvédi pálya, vajdasági felmenők, villányi letelepedés, organikus szőlőművelés, minőségorientált borkészítés, Év Pincészete kitüntetés – összegzi címszavakban Horst Hummel pályáját a portál. A német származású úriember 1998-ban hozott létre pincészetet Villányban, vásárolt termőterületeket a Jammertal, a Várerdő, és a Verebes-rét dűlőkben, s bontott zászlót a Portugieser, a Kékfrankos, a Merlot, a Cabernet Sauvignon, valamint a Cabernet Franc mellett.
Az Európai Unióban – így hazánkban is – a mezőgazdasági termékeket, a belőlük készült élelmiszereket és takarmányokat csak akkor szabad ökológiai (öko, bio, biológiai, organikus) jelöléssel forgalmazni, ha a rájuk vonatkozó közösségi és hazai jogszabályok betartása mellett, az állam hatósági kontrollja alatt működő ellenőrzési rendszerben állították elő, és rendelkeznek ezekről igazolással (Magyarországon tanúsítvánnyal).
A bio tanúsítás rendszerének főszereplői azok a gazdasági szervezetek, amelyek termelésüket, forgalmazásukat az ide vonatkozó szabályok szerint végzik, hiszen ezzel jelentős kockázatot vállalva, hozamokról lemondva jelentősen változtatniuk kell technológiáikon, eljárásaikon, a felhasznált anyagokon a szokványos – környezetet és a fogyasztó ember egészségét kevésbé védő – tevékenységhez képest.
Először integrált gazdálkodást folytatott, de néhány éve teljesen átállt az organikus művelésre, melyhez főleg Bakonyi Péter szaktanácsadó adta meg neki a kellő impulzusokat. Első bioszőlőjét 2008-ban szüretelte, de csak egy évre rá, 2009-ben kapta meg az ökológiai termékelőállítását hitelesítő tanúsítványát a Biokontroll Nonprofit Kft-től.
„A bio- szócska szerepeltetése kevésbé fontos, mint a bor minősége” – mondja Hummel. Ez a címke önmagában nem márka, a biobor nem jelent automatikusan magas minőséget. „Az én célom pedig a magas minőségű bor. Egy bor csak annyira lehet jó, amennyire azt a szőlő lehetővé teszi. Elsősorban a szőlőhegy adta első osztályú szőlőanyagokra összpontosítunk, s következetesen korlátozzuk a mennyiséget”. E nélkül a bor elveszti karakterét, fajtajellegét, a borvidékre és az évjáratra jellemző tulajdonságait – vallja Hummel, aki szerint a terroir jelleg leginkább a bioművelés által tud megjelenni a borban. (Borászportál, Agromonitor)
Rangos kitüntetést kapott a villányi bioborász
Az Év Pincészete 2011 díjban részesítette a Captain Cork, az egyik legolvasottabb német online borszakmai magazin Horst Hummel-t – írja a borászportál.hu. A német származású borász az elsők között kezdett biogazdálkodásba a Villányi borvidéken. A díjat korábban az osztrák Jörg Betz és az itáliai Angelo Gaja kapta meg.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség
Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től
A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk
Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja
Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.