Rekordszámú nevezés a nemzetközi pálinkaversenyen

A versenyen idén is a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét jutalmazzák

"Rekordszámú nevezés érkezett a Gyulai Pálinkafesztiválon belül meghirdetett Brillante-2024 Nemzetközi Pálinka- és Párlatversenyre." - adta hírül az MTI. 

Az esemény főszervezője, Varga-Bora Tímea elmondta: idén 1353 minta érkezett, szemben a tavalyi 1178-cal. A nevezők jelentős része évek óta visszatérő versenyző, de kiemelkedően sokan most először jelentkeztek. A legtöbb, 219 párlat idén a szőlő és szőlőeredetű termékekből érkezett. Az év gyümölcséből, a birsből 97 mintát küldtek be.- derül ki a tudósításból.

A beküldött tételeket 23 tagú, elismert hazai és nemzetközi bírálókból álló zsűri értékelte április elején, amely során megvizsgálták, hogy a termék ízében, illatában tiszta-e, és hogy érezhető-e rajta az alapanyagként használt gyümölcs karaktere, de pontozták a textúrát és az összbenyomást is.

pálinka
pálinka
Fotó: Árpád Pálinka

A versenyen idén is a legjobb bérfőzetett és magánfőzött párlatot, a legeredményesebb magánfőzőt és bérfőzetőt, valamint a legeredményesebb bérfőzdét jutalmazzák. Díjazzák a legjobb kereskedelmi pálinkát és a legeredményesebb kereskedelmi főzdét is.

Az év gyümölcse idén a birs, a legjobb abból készült párlatot külön díjazzák majd. A fődíjak mellett champion, azaz kategória győzteseket is hirdetnek, illetve arany, ezüst, bronz minősítéseket is kiosztanak. 

A 24. Gyulai Pálinkafesztivált 2024. május 17-19. között rendezik meg, a verseny eredményei pedig  május 18-án, szombaton kerülnek kiherdetésre.  


Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.
Nem lesz idén akácméz?

Nem lesz idén akácméz? 

Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.
Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.