Somogy megye is kapott egy saját borfesztivált

Először rendezik meg a Somogyi Borfesztivált, a Somogy megye borait népszerűsítő eseményre június 8. és 11. között kerül sor Kaposváron.

A megyei, a városi önkormányzat, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és borászok által életre hívott rendezvényen tizenhat termelő mutatkozik be, a Vígasságok terén az ő válogatott boraikon kívül pálinkákat, somogyi sonkákat és sajtokat is lehet kóstolni - mondta el Biró Norbert (Fidesz-KDNP), a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke szerdán, sajtótájékoztatón. Kitért rá: június 8-án, az úgynevezett nulladik napon kaposvári éttermek borvacsorákat tartanak, június 9-én Somogy bora 2017 néven borverseny lesz, a közönséget aznap, valamint június 10-én és 11-én zenészek, táncosok szórakoztatják. Színpadra lép a Somogy Táncegyüttes, az Ametiszt Táncegyüttes, koncertet ad Péterfy Bori és a Quimby is, utóbbira belépőjegyet kell váltani - tette hozzá a politikus.

Gombos Sándor, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnöke arról szólt, hogy a fesztiválon résztvevő borászok a legutóbbi dél-balatoni borversenyre nevezett boraikat kínálják az érdeklődőknek. A megmérettetés magas színvonalát érzékeltetve azt mondta: 167 tételből 28 kapott aranyérmet, amely nagyon jó arány. Úgy vélte, az illatos, zamatos somogyi borok bárhol a világon megállják a helyüket, jó az árérték arányuk, de kevésbé ismertek még a hazai, sőt, a somogyi fogyasztók, vendéglátósok körében is. A fesztivál megrendezése része annak a stratégiának, amely célul tűzte ki a somogyi borok népszerűsítését, a helyben termő szőlő minél nagyobb mennyiségben történő helyi feldolgozását és értékesítését - közölte. Gombos Sándor a témában tartott korábbi konferencián elmondta: a Balatonboglári borvidéken termett szőlő 70-75 százalékát nem helyben dolgozzák fel, hanem értékesítik, így a hozzáadott érték máshol jelenik meg.
    

Bujdosó Ferenc borász, a Balatonboglári borvidék elnöke pedig utalt rá, hogy a balatonboglári a mintegy 2800 gazda által megművelt 3300-3400 hektárnyi ültetvényével az ország ötödik legnagyobb borvidéke, a feldolgozáshoz szükséges kapacitás azonban alacsony a leszüretelt szőlő mennyiségéhez képest. Elmondta: a borvidéken évjárattól függően 250-300 ezer mázsa szőlő terem évente. Ebből legfeljebb mintegy 220 ezer hektoliter, azaz 30 millió palack bor készülhet, de a nagy része a kívülre történő értékesítés okán nem boglári, hanem más jelzéssel, illetve nem az elvárható minőségben kerül forgalomba. A térségben hivatalosan 158-an készítenek bort, közülük mindössze 18-20 pincészet foglalkozik termékei országos terjesztésével. A helyi borászat erősödése szempontjából kedvező lenne, ha kampányokkal, marketingmunkával sikerülne a tudatos vásárlásra ösztökélni a fogyasztókat - fogalmazott. Gombos Sándor a szerdai sajtótájékoztatón örömének adott hangot, hogy a somogyi borokért tett erőfeszítéseiknek is köszönhetően idén novemberben Somogy megye lesz a 14. Magyar Újbor- és Sajtfesztivál díszvendége.

Forrás: Vendég & Hotel/MTI


Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra

Nyitva a jelölési lehetőség az idei Gundel Károly-díjra 

A rangos elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten

Élelmiszer-outlet nyílt Budapesten 

A budapesti Récsei Centerben lévő felújított élelmiszerbolt több mint 100 négyzetméteren kínál termékeket.
Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban

Újabb Michelin-csillagos éttermek Horvátországban 

A Rovinjban található Agli Amici megtartotta két Michelin-csillagát, az egycsillagos éttermek száma pedig tízről tizenkettőre emelkedett Horvátországban.
Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség

Villány térségében is megjelent a veszélyes szőlőbetegség 

A villányi borvidék szőlőfajtáinak nagy része fogékony a kórokozóra, a terjedés csak hatékony megelőző intézkedésekkel akadályozható meg.
Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen

Szürkebarát Párbaj Badacsonytördemicen  

Egy igazán egyedülálló, országos jelentőségű boros eseményre készül a Badacsonyi borvidék.
Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon

Tiszta ízek, japán precizitás – a sashimi kultúrája Magyarországon  

Magyarországon is egyre többen keresik a könnyed, mégis gazdag ízélményeket nyáron – és ebben a sashimi kultúrája kulcsszerepet játszik.
Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban

Jó hír a hazai szőlőtermesztéssel kapcsolatban 

Megállhat a magyar szőlőtermesztés visszaesése, de a klímaváltozás jelentős károkat okozhat az ültetvényekben.
Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány

Pezseg a nyár: indul a „Buborékok Nyara” kampány 

Az idei nyár hivatalos fröccse pedig nem más, mint a Macifröccs.
Helyi termelőkre épít az Auchan – Debrecenből indul az új program

Helyi termelőkre épít az Auchan – Debrecenből indul az új program 

Mert fontosnak tartják, hogy áruházaik térségében lévő termelők, a kis- és középvállalkozások termékei felkerülhessenek az áruházaik polcaira.
A hely, amely nem csupán a finom falatokról és a süteményekről szól

A hely, amely nem csupán a finom falatokról és a süteményekről szól 

Az új helyszín a Gesztenyéskertben, a legendás Nagyvendéglő épületében kapott otthont – új arculattal, friss kínálattal, de a már jól ismert „czinieles” vendégszeretet szellemében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.