Szamos-cukrászda nyílt Bécsben

Beváltotta ígéretét Kelényi Szamos Gabriella, a Szamos marcipán birodalom tulajdonosnője, aki sokszor hangoztatta: „nem nyit már több saját üzletet, csak egyetlen kivétel lehet: ez Bécs”. 

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Amikor kiderült, hogy az osztrák főváros belső kerületében, a harmadikban, egy nagyon frekventált helyen működő cukrászda esetében új bérlőt keresnek, nem habozott a család, úgy döntöttek, belevágnak a régóta dédelgetett terv megvalósításába. Így született meg a Mathias Szamos Konfiserie, egy cukorral bevont gyönyörű ékszerdoboz, amelynek hangulata, stílusa, miliője az osztrák-magyar monarchia korát idézi. A december 3-i ünnepélyes megnyitón többek közt elhangzott, Bécs kávéházi hangulatába nagyszerűen beleillik a Szamos világa, sőt, Esterházy-tortájuk egyenesen a Demmel minőségével vetekszik.

 

 Az pedig, hogy a Bécsben élő magyarok nagy számban voltak jelen a megnyitón, azt jelezte, már nagyon várták, hogy kedvenc cukrászdájuk Bécsben is színre lépjen, valószínűleg ez lesz egyik kedvenc találkozóhelyük. Kerényi Ádám a tulajdonosok nevében elárulta az egybegyűlteknek, hogy a bécsi üzlet megvalósítása páratlan logisztikán alapul, hiszen a sütemények nem helyben készülnek, hanem ugyanott, mint az összes többi, a pilisvörösvári üzemükben, ahonnan fagyasztott állapotban szállítják tovább magyarországi üzlethálózatukba és most már Bécsbe is. A megnyitónak külön kedves színfoltja volt, egyben a családi vállalkozást is jelképezte, hogy egyszerre négy generáció volt jelen a Mathias-megnyitón: a 94 éves Szamos Margit néni, valamint lánya, Gabriella, és fia, Ádám a családjával, köztük a legkisebb Szamos-sarj is, aki egyelőre még ölben érkezett (és nem mondott beszédet), csak csendben nézelődött a szaloncukrok, marcipánszívek között.

Forrás: Vendég & Hotel


Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró

Tűzzel, jéggel, világkonyhával ünnepel a Kert Bisztró 

Emlékezetes születésnapi vacsorával ünnepelte fennállásának tizedik évfordulóját Zugló legjobb étterme.
Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra

Friss kutatás: tízből hét alkoholfogyasztó nyitott a kávéalapú koktélokra 

A kávéalapú koktélok iránt Magyarországon is növekszik az érdeklődés, derül ki egy friss, reprezentatív hazai kutatásból.
Séfváltás egy legendás burgerezőben

Séfváltás egy legendás burgerezőben 

Új fejezetet kezd Erdélyi Róbert és a Meat Heaven.
Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra

Várják a jelöléseket a Gundel Károly-díjra 

Az elismerést a vendéglátó szakma legjobbjai kaphatják, évente legfeljebb hárman.
Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával

Rekord nevezésszám Magyarország legnagyobb borversenyén – a győztesek teljes listájával 

Winelovers Wine Awards: idén 1161 nevezéssel Magyarország legnagyobb nemzetközi borversenye lett.
Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.