Szárnyalt a kacsaágazat, de jövőre nehéz év jön

Valósággal szárnyalt a kacsaágazat az elmúlt években, de a kacsások részben a libatermelők piacát hódították el – derült ki a Kacsa Napja alkalmából szervezett pénteki szakmai konferencián Szentesen.

A kacsahús kétségtelenül divatba is jött, és ez jó kilátásokat biztosít az ágazatnak, ám a takarmányárak az idei kedvezőtlen időjárás, valamint a spekuláció miatt jövőre gondot okozhatnak a termelőknek.

Jól megy a kacsásoknak az utóbbi időben, az ágazat termelése évről évre két számjegyű növekedést produkál. Tavaly éppen 20 százalékkal több kacsát vágtak Magyarországon, mint egy évvel korábban. Az ágazat szereplői nyilván örülnek, de a Baromfi Termék Tanács öröme már nem osztatlan, hiszen a kacsafogyasztás növekedése részben összefügg a libásokat ért támadásokkal és a libahúsfogyasztás visszaesésével. „A nagyobb termelésben és értékesítésben jelentős szerepet játszott az export növekedése, és a belföldi értékesítés sem magyarázható tisztán a libahús és libamáj fogyasztásának csökkenésével. Arról is szó van, hogy az utóbbi időben a kacsahús és a kacsamáj divatba jött” – mondja Dr. Molnár Györgyi, a Baromfi Termék Tanács mezőgazdasági titkára.

A kacsatermelésben alapvetően két típust különbözetünk meg: a húsáért nevelt pecsenyekacsát és a mulard kacsát, azaz a májáért nevelt – de nem töméssel hizlalt – állatokat. Tavaly Magyarországon 18,3 millió kacsát vágtak az üzemek, ebből 16,7 millió volt a pecsenyekacsa és 1,6 millió a hízott, májáért tartott állat. A megtermelt több mint 42 ezer tonna kacsahúsból tavaly 21 ezer tonnát exportált az ország, ez 21 százalékos növekedés az egy ével korábbi valamivel több mint 17 ezer tonnához képest. A magyar kacsahús Európa-szerte kedvelt termék, de a darabolt árunak nagy keletje van Oroszországban is.

A hízottkacsa-termelők tavaly a kilónkénti felvásárlási ár mintegy 15 forintos növekedését regisztrálták, ami növekvő keresletre utal, ám a helyzet mégsem rózsás. „Meglepő módon a máj esetében nem mutatható ki, hogy a libamáj értékesítésének visszaesése növelte volna a kacsamáj iránti keresletet, hiszen a kacsamáj esetében tavaly mind a belföldi, mind a külföldi értékesítés visszaesett. Ennek az az oka, hogy a fogyasztók az olcsóbb termékek felé fordultak” – mondta a szakmai napon Magyar József, az ágazatot képviselő Magyar Kacsaszövetség elnöke.

Az ágazat a kacsahús iránti növekvő kereslet ellenére is számos problémával küzd. Az idei év kedvezőtlen időjárása és a spekuláció hatására már jelenleg is égbe szöktek a takarmányköltségek, és a sok csapadék növeli a tápanyagok fuzáriumos (gombatoxinos) fertőzésének veszélyét is. „Az ágazat szempontjából félő, hogy a költségnövekedést a termelők nem tudják érvényesíteni a felvásárlási árakban, hiszen a csökkenő kereslet a késztermékek fogyasztói árát gyakorlatilag befagyasztotta” – figyelmeztet a Kacsaszövetség elnöke.

 


Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.
Legjobbak közt a magyar speciality kávé

Legjobbak közt a magyar speciality kávé  

A döntőbe a világ több százezer kávéja közül, kategóriánkként a legjobb tízet választják ki.
Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben

Miskolc innovatív gasztronómiai kínálata Katowice-ben  

A Zadole parkban zajló kétnapos rendezvényen a látogatók Katowice testvérvárosainak kulináris és kulturális kínálatával ismerkedhettek meg.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.