Míg más élelmiszereknél egyre több a tudatos vásárló, a bor kultúrtermékből ipari termékké kezdett válni - mondta a Terra Hungarica szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Nemes Richárd márkaigazgató. Hozzátette: a világ legtöbb borászata ma már rutinszerűen használ vegyszereket a szőlőgazdálkodásban, és a borkészítésben a kispincészetek szintjén is megjelentek az adalékanyagok.
Kató András társalapító elmondása szerint két éve azzal a céllal hozták létre a Terra Hungarica Chartát, hogy összefogják a természethű kárpát-medencei borászatokat.
A charta jelenleg harminc tagja vállalta, hogy forgalomba hozott boraikat kizárólag a saját borvidéken termett szőlőből készíti, és azokat a borvidéken kívül csak palackozott formában értékesíti, kerüli továbbá a felszívódó gyom- és rovarirtó szerek, műtrágya, gépi szüretelő eszközök használatát.
Nem használnak hozzáadott anyagokat, különös tekintettel az aromákat befolyásoló fajélesztőkre, enzimekre, hozzáadott savra, aszkorbinsavra, tápsókra, stabilizáló adalékanyagokra (például guar gumi), hozzáadott cukorra, tanninra és fachipsre. Tartózkodnak továbbá az olyan eljárásoktól, mint a fordított ozmózis vagy a vákuumos lepárlás, emellett szabad betekintést adnak szőlőikbe és pincéikbe, és az általuk készített borokat minden esetben saját nevükkel vállalják.
Kató András bejelentette, hogy a chartának a közelmúltban megszületett a kiegészítése Terra Hungarica Excellence néven, amely két pontban határoz meg szigorúbb feltételeket: a csatlakozók csak a magyar certifikáló szervezetek által engedélyezett anyagokat használják fel szőlőterületeinken, és kizárólag hozzáadott élesztő nélkül készítik boraikat.
Nemes Richárd elmondása szerint a Terra Hungarica termelőinek borait november 16-án a budapesti Gerbeaud kávéházban megtartandó BorSzalonon ízlelhetik meg egy helyen az érdeklődők.
A kezdeményezés új honlapján (http://terrahungarica.hu/) immár a Terra Hungarica összes tagját kisfilmek mutatják be, és a weboldalon megtalálhatók a borászatok elérhetőségei.
Hogy a magyar vásárlók könnyebben hozzájuthassanak az autentikus borokhoz, a közelmúltban létrejött a Terra Hungarica Borpont-hálózat, amelyhez eddig tucatnyi borszaküzlet csatlakozott, és egyre többétteremben kaphatók Terra Hungarica kóstolósorok - számolt be Nemes Richárd.
Szigorúbb alapelvek a természethű borászatban
(MTI) - Szigorúbb alapelvekkel egészült ki a természethű kárpát-medencei borászokat összefogó Terra Hungarica Charta, amelynek harminc tagja novemberben a Terra Hungarica BorSzalonon mutatja be borait Budapesten.

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen
A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról
Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép
Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Nem lesz idén akácméz?
Rekordgyenge termés – drágulás és hiány várható.

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot
A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.

Időutazás a Folly Arborétumban
A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista
Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.

Hétvégén Somlói Borgála
Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak
Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben
Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Interjú

Nagybor vagy semmi
A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk
Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban
Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.