Tiltakoznak az éttermek az egységes ételutalvány ellen

A legnagyobb vendéglátóipari érdekképviseleti szervezet, a Magyar Vendéglátók Ipartestülete (MVI) szerint a kormány által benyújtott az adózásra vonatkozó törvényjavaslat azonos módon kezeli a hideg- és melegétkezési utalványt, amely az egységes utalvány bevezetését jelenti. Háber Tamás elnök szerint az egységes utalvány komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektorban több tízezer embernek munkát adó kis- és középvállalkozásoknak, hiszen annak felhasználása nagy részben multinacionális bevásárló láncokban történne.

A szervezet emiatt azt javasolja, hogy a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 ezer forintos juttatási keretet 12 ezer forintos melegétel és emellett – ezzel egyidejűleg adható – 6 ezer forintos hidegétel juttatási keretekre. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszterhez is eljutatott javaslathoz néhány nap alatt közel négyszáz étterem csatlakozott.

A Magyar Vendéglátók Ipartestülete figyelemmel kíséri az adózással kapcsolatos törvényhozási folyamatot, és a maga eszközeivel szeretné biztosítani a vendéglátószektor sikeres működését, valamint hatékonyabbá tenni a tervezett lépéseket.

A béren kívüli juttatások rendszerét a Bajnai-kormány által hozott intézkedések erősen meggyengítették, bizonyos elemei a megszűnés határára kerültek. A Századvég Gazdaságkutató Intézet kutatása alapján a hideg étkezési utalvány, mely egyaránt népszerű volt a munkaadók és a munkavállalók körében a közel 100%-os adóteher miatt jelentősen visszaesett, és bár a kedvezményes adókörbe került meleg étkezési utalvány forgalma nőtt, összességében elmondható, hogy az ételutalványok felhasználása 2010-ben csökkent.

A törvény hosszú évek óta preferáltan kezeli a melegétel utalványt a hideggel szemben, melynek a hazai vendéglátásra gyakorolt pozitív hatása egyértelmű és markánsan érzékelhető. A kormány által benyújtott törvényjavaslat azonban – sajnálatos módon – azonos módon kezeli ezen kétfajta juttatást. Ez a módosítás az egységes ételutalvány bevezetését jelenti, amely élelmiszervásárlásra és éttermi, munkahelyi étkezésre egyaránt felhasználható lesz. Az első hallásra jónak tűnő megoldás sajnos olyan veszélyeket hordoz magában, amely már rövid távon is komoly károkat okozhat a magyar vendéglátó szektornak. A hideg étkezési utalvány az elmúlt években pénzhelyettesítő, bérkiegészítő eszközként működött, míg a meleg étkezési utalvány a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően az egészséges, polgári étkezési kultúra elősegítését szolgálta.

„Az egységes utalvány felhasználása ugyanis nagy részben várhatóan multinacionális bevásárló-láncokban történne, így az eredetileg a magyar vendéglátószektort célzottan támogató rendszer nem érné el kitűzött célját. A vendéglátóiparban jelentős számú kis- és középvállalkozás működik, amelyek jelenleg is több tízezer munkavállalónak adnak megélhetést, az egységesített ételutalvány ezeknek a vállalkozásoknak az életét tenné nehezebbé, illetve lehetetlenítené el” – nyilatkozta Háber Tamás, az MVI elnöke.

A szervezet ezért azt javasolja, hogy a törvény válassza ketté a kedvezményes havi 18 000 forintos juttatási keretet 12 000 forintos melegétel és emellett – ezzel egyidejűleg adható – 6 000 forintos hidegétel juttatási keretekre.

Az MVI célja, hogy továbbra is fenn maradjon a preferált éttermi felhasználás, mellyel a vendéglátóipar szereplői is teljes mértékben egyetértenek. Az elmúlt néhány napban közel 400 étterem csatlakozott a javaslathoz, amelyet a szervezet Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek is eljuttatott. (Sajtóközlemény / foto: Fogyastók.hu)


Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe

Új világnap született: a magyar pezsgő ünnepe 

Június 1-jét a magyar pezsgő világnapjának választották.
Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon

Összehangolt NAV-ellenőrzés a Nagybani Piacon 

A híradások szerint 70 embert elvittek – akik közül többeket le is tartóztattak.
CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért

CSR-akció a fenntartható Bátor Táborért 

Ezzel az adománnyal a Master Good a Bátor Tábor nyári táborainak megvalósításához járult hozzá.
Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo

Visszahívja édességeit Hollandiában a Haribo 

Kannabiszt találtak bennük.
Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján

Új vizeken Rácz Jenő: házias ízeket kínáló éttermet nyitott a Balaton északi partján 

Alaposan felkavarva a tó állóvizét: május 29-én megnyílt az Ypsilon by Rácz Jenő étterem az alsóörsi Ypsilon Yacht Club területén.
Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben

Török esten Pesten – az elegáns Andrássy Gardenben 

A Török Konyha Hetének ünnepe , amikor a kultúra egy este alkalmával a tányérra kerül.
 Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken

Bor, kultúra és a gasztronómia ünnepe a Villányi borvidéken 

Június 7-én és 8-án harmincegyedik alkalommal nyitja meg kapuit a Palkonyai Pünkösdi Nyitott Pincék.
Gasztrohétvége Cserkeszőlőn

Gasztrohétvége Cserkeszőlőn 

A kunsági település ad otthont egy új gasztro-kulturális fesztiválnak. 
Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban

Kéknyelű Virágzás Ünnepe Badacsonyban 

Az év legnagyobb kéknyelű kóstolója Badacsonyban.
Hamburger – mindenek felett?

Hamburger – mindenek felett? 

Felmérés a hazai fogyasztói szokásokról.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.