Titkos kert nyitása Budán

Ahol még a legkínzóbb kérdésre is fény derül: miért éppen  "aMajomhoz" névvel illették?

Nehéz időszakon van túl a hazai vendéglátás, többek közt ezért is igazi felüdülés a Városmajor összefüggő zöld lombjai között felfedezni a  két hete megnyitott titkos kertet, ahol estére megtelnek az asztalok körüli székek, és olyan a hangulat, a családos miliő, mintha a covid sosem zilálta volna szét az életünket. aMajomhoz névre keresztelt udvar nem kisebb küldetéssel indult, minthogy minden este izgalmas zenei- és kultúrprogramokkal pezsdítse fel Budát.

Árnyas kert Budán

És ez már csak azért is dícséretre méltó, hiszen az utóbbi években a kulturális, gasztronómiai és zenei események többnyire a város másik oldalán, Pesten valósultak meg, viszont mi sem bizonyítja jobban a budai programok létjogosultságát, mint a nemrégiben próba jelleggel megnyitott kerthelyiség.

Miközben egy tökéletes négysajtos pizzát falatozgatunk és hozzá jéghideg fröccsöt gurítunk le, naná, hogy feltesszük az első kérdést: Értjük, hogy titkos kert, meg Buda eljövetele, és az itteni programok, lazulós helyek létjogosultsága, na de miért pont "aMajomhoz" nevet kapta ez a fákkal és food truck-okkal körülölelt kerthelyiség?

Érkezik is a válasz a hely pr-jáért felelős cég nevében Steiner Biankától, miközben a szomszédos, palánkokkal elbástyázott épületsorra mutat: ez volt régen, ősidőkben (még nagyanyáink sem emlékezhetnek rá, oly rég) "aMajomhoz elnevezésű ismert budai kocsma (mellette istállóval), és mivel a hely jelenlegi tulajdonosainak feltett szándéka, hogy nemcsak a kertet népeseítik be mostantól, hanem véges időn belül rendbe hozatják az örökségvédelem alatt álló romos épületet, így majd az is szervesen kapcsolódik a szórakoztatóegységbe.

Lazulós találkozóhely, fesztiválvonulattal

Az örökségvédelem alatt álló épületegyüttest is felölelő udvar rekonstrukciója különben, tudjuk meg, idén kezdődött volna, azonban a vírus átírta a terveket, a felszabadult kertet viszont – az összefogás égisze alatt– olyan ismert vendéglátó egységekkel töltötték fel és alakították ki három hét alatt, amelyeknek a korábbi fesztiválszezonokban meghatározó szerepük volt.

A tulajdonosok nem titkolt célkitűzése, hogy a kert egyfajta közösségi és kulturális találkozóhelyként működjön, és kicsiben teret adjon az idén mindenütt elmaradt fesztiváloknak vagy eseményeknek. Ennek érdekében minden este élőzenével várják a vendégeket, napi szinten lehetőséget adva így a különböző zenei műfajok előadóinak. Programok és fesztiválok tekintetében a Paloznaki Jazzpiknik is jelen lesz majd, de a későbbiekben olyan nosztalgikus estéket is megidéznek, mint a MokkaCukka, vagy a Süss fel nap.

Amellett, hogy Divinonak köszönhetően kizárólag fiatal, magyar borászatok tételeit kínálják, a Junibor - Fiatal Borászok Egyesületével közös együttműködés által olyan tematikus bor és pezsgőkóstolókat is terveznek, mint Hernyák Tamás, etyeki borász első pezsgőjének bemutatója. 

Vidéki és belvárosi éttermek a foodtruckokban

Nem csak kultúrprogramok, hanem gasztrovonalon is hétről-hétre újabb és újabb meglepetéssel készülnek a szervezők. A kovásszal kelesztett pizzáiról, fatüzeléses kemencéjéről, és izgalmas feltéteiről már jól ismert Blitz Pizza truckja és a Burger Market kézműves burgerei mellé a közeljövőben vidéki és belvárosi éttermek is helyet kapnak a kertben. Tervben van vegetáriánus vonal bővítése és olyan nevekkel találkozhat a közönség nemsokára, mint a például a Pomodoro, a MazelTov, sőt, vidéki nagykedvenceink is felbukkannak majd egy-egy hétvége erejéig.

Forrás: Socially / Turizmus Online

Forrás: Fotó:Kiss Bálint / Socially


Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton

Megnyílt a Dobay Cukrászda és Pékség a BudaParton 

Harmadik cukrászdáját nyitotta a gasztronómia területén két évtizedes tapasztalattal rendelkező VakVarjú Csoport Budapest egyik legmenőbb, legdinamikusabban fejlődő részén, a festői és egyben lazulós hangulatú BudaParton.
Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?

Nagy hazai borravaló-körkép: kinek és mennyit jattolnak a magyarok?  

 A digitális fizetés és a számlába beépített szervizdíj terjedésével folyamatosan átalakul a borravaló intézménye is.
Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról

Friss felmérés növényi alapú italok fogyasztásáról 

A Danone Magyarország 2024-ben részt vett az öt kelet-közép-európai országban végzett régiós kutatásban, amely a fogyasztók étkezési szokásait mérte fel.
Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja

Megdőlt a világ leghosszabb bagettjének rekordja 

A rekordot idáig Olaszország tartotta egy több, mint 132 méteres bagettel.  
Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon

Főszerepben a nők az idei Gourmet Fesztiválon 

A „sétáló országkóstoló” ezúttal is nagyot merít a hazai kulináris kínálatból.
Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia

Business Superbrands-díjas a METRO Nagykereskedelem és a METRO Gasztroakadémia 

A METRO Nagykereskedelem és a METRO Magyarország tudásközpontja, a METRO Gasztroakadémia is elnyerte idén a megtisztelő címet.
Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar

Rangos nemzetközi építészeti díjat nyert a Zazie Bistro & Bar  

A BigSEE ljubljanai nemzetközi design díj Winner kategóriájának nyertese lett az eddig csak délben nyitva tartó, mostantól azonban már esténként is vendégeit váró, BudaParton lévő topvendéglátóhely.
Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács

Meghalt Brindás János "Papi", a híres mesterszakács 

A Békés Megyei Culinary Team Olimpiai és Világbajnoki csapatának felkészülésében is nagy szerepet töltött be.
Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom

Málna mennyország és egy különleges újdonság: indul a Kürtőskalács Vigalom 

Az egyik főszereplő a Bejglibon lesz!

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.