Új kategóriákba sorolják a borokat

A korábbi minőségi, védett eredetű, valamit táj- és asztali borok helyett a továbbiakban az uniós követelményeknek megfelelően oltalom alatt álló eredet-megjelöléssel ellátott bor, valamint oltalom alatt álló földrajzi jelzéssel ellátott bor és földrajzi jelzés nélküli borkategóriákba lesznek a magyar borok besorolva – jelentette be Fazekas Sándor, vidékfejlesztési miniszter.

Eddig összesen 34 termékleírás érkezett, 29 az első kategóriába, öt pedig a másodikba tartozó borokhoz. A termékleírások elkészítésének országos szintű koordinációját a Nemzeti Borakadémia Kft. végezte, ugyanis ez a cég nyerte az Agrármarketing Centrum (AMC) pályázatán a munkát. Az egyeztetést a Nemzeti Borakadémia Kft. a 22 magyarországi borvidékkel együttműködve végezte. A Vidékfejlesztési Minisztériumnak (VM) a még adódó utómunkákat követően, december 31-éig kell a végleges anyagokat az Európai Bizottsághoz továbbítania.

A termékleírások a 2009 nyár közepi állapotokat tükrözik – mondta Feldman Zsolt helyettes államtitkár. A termékleírásokat idén május végéig kellett véglegesíteni Magyarországon, ami jogvesztő hatályú határidő volt. Feldman szerint azért volt szükség az új borbesorolási rendszer elkészítésére, mert ez a magyar borok piacképességét javítja és egyben eleget tesz az uniós követelményeknek is, amelyet még az EU borreform kapcsán fogalmaztak meg.

Botos Ernő Péter, a Nemzeti Borakadémia Kft. szakmai programvezetője az MTI kérdésére válaszolva közölte, az új rendszer csupán lehetőség arra, hogy jobb piaci pozíciókat érjenek el a magyar borelőállítók, de nem garancia egyértelműen a magasabb piaci árra, csak akkor, ha ez egyébként jó marketingtevékenységgel is párosul.

A magyar borok ismertségének előmozdítására jó alkalom volt Magyarország soros uniós elnöksége, ugyanis az ezzel kapcsolatos rendezvényeken alkalom volt kínálni a kiváló minőségű magyar borokat – állította Fazekas. Hozzátette: az ez év második felében sorra kerülő lengyel soros elnökség is magyar borokat kínál majd a hivatalos rendezvényeken. (Agromonitor)


Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.