Változó alkoholfogyasztás a világ legnépesebb generációjánál

Az egyik legnagyobb magyar ginforgalmazó cég folyamatosan figyeli a nemzetközi italfogyasztási trendek alakulását, valamint a tavalyi év végétől kezdődően tudatosan keresi és kutatja a Z generáció alkoholfogyasztási szokásait.

Erről mesélt Erdei Zsolt Jordi, a Premium Gin Hungary alapítója, aki elmondta, hogy a cég célcsoportjának fókuszában a fiatalok kiemelt szerepet töltenek be. Ennek jegyében kezdték átalakítani az idei évtől kezdődően a portfóliójukat, amelyben olyan kategóriák is megjelentek, amelyek még kifejezetten újnak számítanak a hazai piacon.

Az edukáció és a tudatos alkoholfogyasztást fókuszba helyezve Magyarországon elsők között indult el  2021-ben az egyik magyar ginforgalmazó szervezésében a Night Passage gin kóstoló estek, ahol a különleges, kézműves és egyedi tételek kóstolásán felül elsődleges szempont volt, hogy a résztvevők első kézből kapjanak információt a ginek világáról, készítéséről és a márkák történetéről.

„A Z generációval foglalkozni egy vállalatnak manapság már nem lehet kérdés, hiszen a fejlődés és a jövő egyik kulcsa is. Nagyon nagy vásárlóerőt képeznek, teljesen más dolgok érdeklik őket és ami még ennél is fontosabb, a megszólításukhoz is más kommunikációs és marketing eszközökre van szükség, ami nem feltétlenül probléma, de a legtöbb vállalatnak ez kihívást jelenthet az elején.”

– mondta Zsolt a sajtó képviselőinek.


Fotó: Premium Gin

Megtudtuk, hogy az alkoholkereskedelemből származó GDP világszerte kiemelkedő számokat generál évről évre, a fogyasztói magatartások legújabb változásai mégis arra utalnak, hogy a piac stabilitása megingott. Az első jelek 2018-ban érkeztek egy kutatásból, ami szerint Z generáció fejenként 20%-kal kevesebb alkoholt fogyaszt, mint az Y generáció tagjai tették tizenéves korukban és húszas éveik elején. Emellett 64%-uk hozzátette, hogy felnőtt korukban is kevesebbet fog inni, mint az idősebb korosztályok.

A Z generációs fogyasztók alulreprezentáltak a sör és a bor fogyasztásban

Egy amerikai kutatás szerint a 65 év felettiek 58%-a részesíti előnyben, míg más generációknál 30%-kal csökkent a borfogyasztás. A söriparban is látványos átalakulás vette kezdetét: a hagyományos sörök piaca meredek csökkenést mutat. Ezt a gyártók gyümölcsös és alkoholmentes változatokkal próbálják korrigálni.

Az italozás veszélyeinek fokozott tudatosítása lehet az egyik oka annak, hogy a fiatal felnőttek egyre inkább a józanságot választják, a mai egészségtudatos fiatalok számára az ivás egyszerűen nem éri meg a kockázatot.

Az alkoholfogyasztás továbbra is a 15-24 évesek körében a halálozás és a megbetegedések vezető kockázati tényezője, és depresszív szerként a rossz mentális egészséghez is kapcsolódik.

A Z generációs fogyasztók 86%-a úgy véli, hogy a mentális egészségük ugyanolyan fontos, mint a fizikai egészségük. Tudják, hogy az ivás lelki hatásai valódi gátat jelentenek számukra, és nem akarnak szorongani vagy stresszelni az italozás miatt. Többségük úgy véli az alkoholfogyasztás inkább a stressz forrása, mintsem az abból való menekülés.

Az elmúlt években teret nyert a tudatos alkoholfogyasztás és a „NoLo” szemlélet (az alkoholmentes (no alcohol) és alacsony alkoholtartalmú italok (low alcohol) kifejezésekből) szorosan kapcsolódnak az egészség és a wellness fellendüléséhez, ahol az X és a Z generációk számítanak az alkoholos italok alternatív változatai iránti kereslet motorjának. Nem véletlen, hogy a népszerű amerikai zenei fesztivál, a Coachella 2023-ban először választott alkoholmentes márkát partnerül.

A Z generációs fogyasztók 86%-a úgy véli, hogy a mentális egészségük ugyanolyan fontos, mint a fizikai egészségük
A Z generációs fogyasztók 86%-a úgy véli, hogy a mentális egészségük ugyanolyan fontos, mint a fizikai egészségük
Fotó: depositphotos

A Z generáció tagjai már nagyon fiatal koruktól kezdve jelen vannak az online térben, több közösségi médiaplatformon, ezért félnek attól, hogy a részeg viselkedésük tönkreteheti az online imázsukat. Ezt erősíti a Red Brick Road reklámügynökség által készített tanulmány, mely szerint a Z generáció 49 százaléka azt állítja, hogy az online imidzsük mindig az eszükben van, amikor a barátaikkal iszogatni mennek.

Létszámával a Z generáció már megelőzte az Y generációt, így a világ legnépesebb generációjának számít.

Vásárlóereje egyre nő, ezáltal alakítja, sőt, diktálja a jövőbeni fogyasztási szokásokat. Az alkoholiparnak pedig alkalmazkodnia kell a fiatalok mértékletesség, józanság iránti elköteleződéséhez. Ez az új trend egyszerre jelent kihívást és kihagyhatatlan lehetőséget is. Ha a márkák képesek a hangsúlyt a több alkoholmentes alternatíva előállítására és forgalmazására helyezni, akkor kulcsszerepet játszhatnak az egészségesebb, mértékletesebb jövő előmozdításában.


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.