Váratlan hír a mai helyzetben: a SZÉK kitart, sőt, étlapját is megújítja

Egy igazi világújdonságot, töltött káposztából készült hamburgert is kínálnak őszi-téli menüsorukban. „Hagyományos ízek szokatlan köntösben" – így jellemezte az immár két éve – Budapest belvárosában – megnyitott székely gourmet étterem ügyvezetője az új étlapjukon megjelent Kárpát Burgert, aminek az alapja a töltött káposzta lett

Az Andrássy úon 2020 októberében megnyitott SZÉK étterem étlapja minden évben kétszer megújul.

„Folyamatosan keressük az új utakat a gasztronómia területén és mindig valami extrával próbálkozunk. Az elején nagy sikere volt „Székely Szusi" ötletünknek, amikor a székely ízeket szusi formába öntöttük. Úgy gondoltuk, most egy a „Kárpát Burger" lesz az a fogás, ami meglepheti az embereket", mondta az őszi-téli étlap bemutatója alkalmával az étterem székelyudvarhelyi származású ügyvezetője, Varga Szidónia.



„Minden alkotóelem, amit egy töltött káposztától várnánk ott lesz a tányéron, de egyedi formában, az amerikai hamburgerekre jellemző kivitelezésben varázsoljuk vendégeink elé. Nem kell aggódni, nem a töltött káposzta bundás változata kerül két buci közé, ettől jóval egyedibb megoldást gondoltunk ki", mondta Réti Sebestyén, a ház executive séfje.



Az étteremre jellemző, hogy az alapanyagok egy része Erdélyből, székelyföldi kistermelőktől érkezik: „Az őszi-téli étlapkínálatunk különlegessége még az Udvarhelyszéki Báránycsülök Roládunk. Vörösborban zöldfűszerekkel és gyökér zöldségekkel konfitáljuk és roládban sütjük az omlósan ízletes bárányt, majd saját redukált pecsenyelevével tálaljuk. Megújul a Csorba levesünk is. Ezt az autentikus fogást most sült káposztával, fűszeres húsgombóccal, friss lestyánnal és csomborral ízesítve készítjük. A Káposztás Húsos Csorbánk annyira tartalmas leves lesz, hogy akár már főfogásnak is megfelel majd", hangzott el az új étlap bemutatója során.



A Szék Restaurant & Bar-t a Dining Guide beválasztotta a 120 legjobb magyar étterem közé.


Forrás: SZÉK / Turizmus Online


Magyar pezsgő a világ legjobbjai között

Magyar pezsgő a világ legjobbjai között 

A Kreinbacher Birtok Prestige Brut tétele aranyérmet vihetett haza a 2025-ös Decanter World Wine Awards-ról.
Ízek Kertje Nagyrédén

Ízek Kertje Nagyrédén 

Nagyréde nem csupán a mátrai borvidék egyik fontos központja, hanem egyre inkább kulturális és gasztronómiai élmények színtere is.
Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel

Samut, a kiselefántot örökbe fogadta a Gundel 

Napi cukiság kimaxolva: a Gundel „család” tagja lett Samu, a kiselefánt.
Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén

Balatonfüredi siker a világ legnagyobb borversenyén 

A Zelna Borászat Peregrina vörösbora aranyérmet nyert a Decanter World Wine Awards-on.
Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás

Jön a stuttgarti nemzetközi sütőipari szakkiállítás 

Megkezdődtek a 2026-os Südback előkészületei.
Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek

Exkluzív vacsora Budapesten: maga Wolfgang Puck főz az este vendégeinek 

Négy évtized különleges fogásai a Matild Palotában – egy estén felszolgálva.
Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében

Tokaji Eszencia a világ legnagyobb borversenyének élmezőnyében 

Idén 22. alkalommal rendezték meg a világ legnagyobb, egyben legjelentősebb hatású borversenyét.
Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen

Tokaji koktélok győzelme a Magyarország Itala versenyen 

A tokaji Minaro Hotel bármenedzsere két koktéllal aratott győzelmet a Magyarország Itala 2025 versenyen.
Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról

Rizsföldek Magyarországon – helyszíni beszámoló Szarvasról 

Rizs a magyar alföldről, a Körösök völgyéből.
Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép

Kinek, mennyit, mikor? – hazai borravaló körkép  

Egy friss felmérésből kiderült, ahol van lehetőség digitális borravalóadásra, ott a vendégek szívesebben honorálják a színvonalas kiszolgálást.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.