Visszatér a Millenáris parkba a Borjour Magnum

Ismét a Millenáris park B csarnokában rendezik meg a Borjour Magnumot: az ország legnagyobb borkóstolóján 200 pincészet mutatja be több mint 600 borát szombaton.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Visszatér a Millenáris parkba az ismét egy napossá váló Borjour Magnum, amely a 2005-ben elindult Borjour kóstolósorozat legnagyobb állomása - mondta el az MTI-nek a rendezvény főszervezője. Nagy Sebestyén kiemelte, hogy a Borjour Magnumon a nagy és közkedvelt pincészetek mellett minőségi kis és közepes borászatoknak is lehetőségük nyílik a szakma és a nagyközönség előtti bemutatkozásra. Magyarország 22 borvidéke közül 21 borvidék termelői mutatkoznak be. A legtöbb kiállító Villányt, Badacsonyt és Tokaj-Hegyalját képviseli, de érkeznek termelők olyan kisebb borvidékekről is, mint a pécsi, a bükki vagy a Balaton-melléki. Nem hiányoznak a kiállítói sorból a határon túli magyar borászatok sem, de kóstolhatók lesznek olasz és osztrák borok is.

A vendégek a szakmai órákat követően szabadon és korlátlanul kóstolhatnak a pincészetek által felvonultatott több mint 600 borból, a bortermelők standjai mellett pedig számos gasztro kiállító várja az érdeklődőket többek között kolbászokkal, sajtokkal, grillételekkel, csokoládékkal és kávékkal. Idén elő-Valentin-napi újításokkal is készülnek a szervezők: a kiállítók között ezúttal virágkereskedők is megjelennek, valamint a rendezvény része lesz egy Valentin-szalon, ahol borkaszinó játékok, csokoládémanufaktúrák várják a vendégeket, és valamennyi hölgyvendég rózsát kap ajándékba - emelte ki Nagy Sebestyén. A rendezvény kiállítóiról és a belépőjegyekről a www.borjour.hu honlapon találhatók részletes információk.

Forrás: Vendég&Hotel Online

Forrás: MTI


Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?

Mit keres Peru ízvilága Dánszentmiklóson?  

A világ legjobb éttermei inspirálták a dánszentmiklósi vendéglátóhely jubileumi menüjét.
Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei

Íme, az Év Fagylaltja verseny győztesei 

Öt kategóriában összesen 72 fagylaltot neveztek be idén az Év Fagylaltja versenyre.
A magyar bor mégsem világhírű?

A magyar bor mégsem világhírű? 

A hazai borágazat egyszerre küzd a klímaváltozással, a piaci kihívásokkal és a szabályozás átalakításával.
Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között

Wine Spectator: a Costes Csoport éttermei a díjazottak között 

A Rumour by Rácz Jenő a kiemelt kategóriában nyert elismerést.
Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó

Megállt a növekedés a ginpiacon – de van egy egyeduralkodó 

A piacot továbbra is magabiztosan vezeti a Ginebra San Miguel.
Gyógyszertárból cukrászda

Gyógyszertárból cukrászda 

Új kávéház és cukrászda nyílik a The St. Regis Budapestben.
Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően

Megcsappant a vendéglátósok forgalma az Airbnb-tiltásnak köszönhetően 

Terézváros vendéglátósait érinti érzékenyen az Airbnb-korlátozás.
Top 100 hely a Balaton körül

Top 100 hely a Balaton körül 

Ezúttal nem több mint háromszáz helyet mutat be Balaton 2026 Gasztrokalauz, hanem a szerkesztőség által legjobbnak ítélt Top 100-at.
Kéknyelű kóstoló Badacsonyban

Kéknyelű kóstoló Badacsonyban 

Rekordszámú érdeklődő és kiállító a Kéknyelű Virágzás Ünnepén.
Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok

Ezt keresik ma a fogyasztók: készre kevert italok 

Az iparági adatok egyértelműen bizonyítják, hogy a „készre kevert italok” kategória már nemcsak egy átmeneti trend, hanem a piac legstabilabb növekedési motorja.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.