Visszatérne a Dairy Queen

Franchise-partnereket keres magyarországi hálózatához az amerikai Dairy Queen gyorsétteremlánc, melynek első egysége 1940-ben nyitott, az Illinois-i Joliet-ben - adta hírül a Világgazdaság.

Az USA-ban már 5000, 18 másik országban közel 1000 egység működik, de Európában még egy sem. Hazánk mellett – ahonnan egy amerikai és egy francia lánc már kivonult – a környező országokban is megjelenne, ugyanakkor franchise-adóként semmiféle beruházásra nem készül, és nem alapít vegyes vállalatot sem - adta hírül a Világgazdaság.

A Dairy Queen egyik specialitása a Grill&Chill gyorsétterem, ahol frissen készül, grillezett húsok és húspogácsák várják a vendégeket. A másik étteremfajta, amivel a Dairy Queen hiressé vált az Orange Julius, amely az izletes, friss és csábitó tejalapú izesitett italokkal un. Blizzard-val, MooLatte italokkal várja a vendégeket. Kinálnak itt még fagylaltokat, egyéb shake-eket, jégkrémtortákat, parfékat és más tejalapú finomságokat. A harmadik tipusú üzletük pedig a Kiosk-ok, avagy Treat Store amelyek nagyforgalmú helyeket, közlekedési csomópontoknál található kisebb egységek, pl. bevásárlóközpontokban. Fő fogyasztói célcsoportja a 18-32 év közötti korosztály, akik számára a közösségi csoportokhoz való tartozás nagy szerepet játszik, magas önbizalommal rendelkeznek, az önmegvalósitást fontosnak tartják életükben és jó családi kapcsolatokat ápolnak közvetlen és távolabbi rokonaikkal.

A kilencvenes ével első felében már tett egy kísérletet Magyarországon a hálózat, de alig néhány esztendő után kivonult a magyar piacról. Szakértők szerint többek között a Diary Queen és néhány más nemzetközi lánc magyarországi kudarca vetette vissza a Starbucks itteni megjelenését is. (Világgazdaság / Cívishír) 



Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer  kijelentése kiverte a biztosítékot

Feszült hangulat a borászok körében: Wáberer kijelentése kiverte a biztosítékot 

A borásztársadalom nem nézi jó szemmel az alkoholmentességre buzdító kampányt – szerintük ezzel a hazai borkultúra hitelessége is sérül.
Időutazás a Folly Arborétumban

Időutazás a Folly Arborétumban 

A badacsonyörsi arborétum a nyári hónapokban is ideális úti cél.
Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista

Kihirdették Magyarország legjobb éttermeit – Itt a 2025-ös toplista 

Június 16-án, hétfőn este rendezték a hazai gasztronómiai élet legrangosabb eseményét, a Dining Guide Év Étterme Gálát.
Hétvégén Somlói Borgála

Hétvégén Somlói Borgála 

Borkultúra, hagyomány és élmény egyetlen hétvégén.
Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak

Kiemelkedő vidéki vállalkozásokat díjaztak 

Közös célért – 6 millió forint adomány gyűlt össze.
Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben

Új imázsfilm a magyar borról – Videó a cikkben 

Új nemzetközi imázsfilmmel pozicionálja újra Magyarországot a borvilág térképén a Magyar Bormarketing Ügynökség.
Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség

Hazai borászoknak üzent Nagy Márton: jön a kormányzati segítség 

Növelni kell a palackos borok exportját, amihez a magyar kormány minden segítséget megad, mondta a miniszter egy csütörtöki balatoni nyitóeseményen.
Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től

Bartenderek új generációja – 22 milliós segítség a Coca-Cola HBC-től 

A Bar Me Tender ingyenes bartenderképzés immár negyedik éve segíti a vendéglátós szakma új generációját.
Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk

Hamis élelmiszerek, többmilliárdos károk 

Többmilliárdos kárt okoznak évente Magyarországon a hamisított élelmiszerek és italok.
Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja

Piacbővítésre készül a multi üzletlánc hazai tagja 

Az Auchan Magyarország stratégiai partnerségre lép a Winelovers Wine Awards borversennyel.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.