Hotel
ALAP - megjelent a Pont Itt magazin legújabb száma
Különleges lapszám, amelyben azokat a már elkészült - átalakított, vagy újonnan felépített - szálláshelyeket mutatjuk be katalógus-formában, amelyeket mind a Covid-időszak első hulláma alatt adtak át.
MTÜ trendriport: októberi adatok, elemzések
Budapesten a tavalyi vendégszámnak csak 10 százalékát tette ki az idei októberi, a hazai utazók körében a főváros volt a legkedveltebb település, Hajdúszoboszló és Eger előtt.
Budapesti szállodák: félévig még túlélő üzemmódban
A vidéki szálláshelyek azonban hamarabb újra erőre kaphatnak. A BDO Magyarország Hotel és Ingatlan üzletágának előrejelzése alapján.
Itt az idei Termék Innovációs Díj shortlistesei
Kihirdették a döntőbe került pályázókat. Bemutatjuk, mely pályázatok kerültek shortlistre.
MSZÉSZ: őszi közgyűlés elhalasztva
A tegnap megjelent rendelet és a járványügyi helyzet miatt a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) a 2020. november 19-én 10 órára összehívott közgyűlését ebben az időpontban nem tudja megtartani.
Nem szerencsés időpontban, de megnyílt Budapesten az Alice Hotel
Felújított butikhotelként múlt héten megnyílt az Andrássy út 116. szám alatt található patinás villaépület a BDPST Group jóvoltából.
Szállodai bevétel és vendégélmény-növelés egyszerre az Everguesttel
A koronavírus által leginkább sújtott iparágban, a turizmusban indult új magyar startup Everguest néven.
(X)
Tömeges elbocsátás a Sofitelben
A ház teljes felújítása előtt csoportos létszámleépítést hajt végre a tulajdonos Indotek Group a budapesti Sofitel luxusszállodában, értesült az Index. A Jellinek Dánielhez köthető ingatlanbefektető cég közben újabb szállodákkal bővítheti portfólióját.
Új minősítőrendszer esküvői rendezvényeken
A hazai kastélyszállodások egy új jelölő rendszert vezetnek be az esküvői rendezvényekhez kapcsolódóan.
Stílusos Vidéki Szállodák: zöld elkötelezetttség
Zöldprogram, szelíd turizmus, helyi termelőktől alapanyagok - csak néhány azon fontos témák közül, amelyekről szó lesz a következő összegző írásban.
A magyarok utazási kedvét nem szegte a vírus
Tízből heten azt tervezik, hogy belföldön pihennek a következő időszakban. Egy hazai felmérés szerint.
Mi a tudatos hotelválasztás? Mit jelentenek a csillagok?
A hoteleken található csillagok jelentésére hívja fel a figyelmet a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ).
MSZÉSZ: Keleti régióülés
Amelyet október 21-én Hajdúszoboszlón, a Hunguest Hotel Aqua-Sol szállodában tartottak.
Szállodapiac: jelentős átrendeződés várható
A pillanatnyi helyzet ellenére a szállodákra lenne kereslet a befektetők részéről, de érdemi kínálat szinte egyáltalán nincs.
Én is indulok az MSZÉSZ elnöki pozíciójáért
Ezzel keresett meg Nagy-Szász István (45), aki a cseh érdekeltségbe tartozó (CPI Hotels) budapesti Mamaison Hotels & Residences General Managere. Fiatal kora ellenére már végigjárta a szállodás szakma lépcsőfokait – így jutott fel az igazgatói székbe -, most pedig úgy döntött, beszáll a szállodások legnagyobb érdekképviseleti szervezetének elnöki tisztjéért induló választási küzdelembe.
Ekkorra tervezik Tokaj új ötcsillagosának átadását
2022 tavaszára készülhet el a tokaji turisztikai régió első, jelentős szobakapacitással rendelkező prémium kategóriás hotele, a Minaro Hotel Tokaj*****.
Luxushotel nyitás Máltán
Megnyílt Málta első ötcsillag superior szállodája.
Elhunyt dr. Rubovszky András
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) küldte a szomorú hírt: dr. Rubovszky András életének 84. évében elhunyt.
Budapest a vidéken élőkben reménykedik
A fővárosba csábítja a vidéken élőket, és a vidéki szálláshelyekre érkezőket az Eventrend Group új kampánya.
MSZÉSZ: augusztusi trendriport
A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége a KSH 2020. augusztusi adatai alapján elemezte a hazai szállodaipar helyzetét, készítette el a Trendriportot.
Újabb márka az Accent égisze alatt
Best Western márkával bővült a hotellánc.
MSZÉSZ: Régióülés Harkányban
Magas részvételi aránnyal, pozitív hangvételű beszámolókkal végződött a Dél-dunántúli régióülés október 7-én, Harkányban.
Új értékesítési- és marketingvezető a Kempinskinél
Dénes Judit lett a Kempinski Hotel Corvinus Budapest új értékesítési- és marketingigazgatója.
Csavar a nyírségi tájban: Hunguest Hotel Sóstó
A gyógyfürdőhőz egy csáppal kapcsolódik, kívül-pedig furán tekereg a négycsillagos, 120 szobás új nyíregyházi szálláshely. Az epiteszforum.hu szakértő elemző írása.
Ősszel ide indulnak szívesen a magyarok
Zalakaros, Gyula és Eger lesznek a legnépszerűbb úti célok az őszi szünetben és az október 23-i hosszú hétvégén a Szallas.hu legfrissebb előfoglalási adatai alapján.
Magyar vendégek felé nyit az Aria Hotel Budapest
Megtették az egyetlen logikus lépést, ami a legjobb választás lehet ma a pandémia okozta válság kihívásaira.
Kastélyosok közgyűlése Kétútközben
Különleges és rendhagyó közgyűlést tartottak a kastélyszállodások szeptember 22-én, a kétútközi Graefl Major kertjében.
Országos szállodapiaci felmérés covid-témában
Látványos különbségek a budapesti és vidéki szállodások kilátásai között. Akár több év is lehet a visszaépülés. Létfontosságú az állami segítség az ágazat megmentéséhez.
Loire-menti kastélytúra Turán
Frissítve - Eredeti pompájában fogadja nyár közepétől vendégeit a BOTANIQ Turai Kastély. Bejártuk több mint tíz hektáros parkját, és a Magyar Utazási Irodák Szövetsége (MUISZ) szervezte túrán, a tagsággal közösen, betekinthettünk a falak közé.
EUB-döntés: kevesebb Airbnb
Az Európai Unió Legfelsőbb Bírósága (EUB) támogatja az Airbnb-típusú, rövid távú lakásbérlés visszaszorítását.
GVH: Változtasson a Szallas.hu!
A versenyhatóság ezért összetett intézkedéscsomagra kötelezte a szolgáltatást működtető vállalkozást.
Új egységek a Hotel Sopronban
Covid ide vagy oda: egész nyáron gőzerővel tartott a felújítás, átalakítás. A szorgos munkát siker koronázta.
Kisfaludy-program: mentőöv a vidéki szálláshelyeknek
A Kisfaludy Zrt. Veszprémben tartott pénteken sajtótájékoztatót.
Nyitásra vár Pest egyik legújabb butikhotele
Ez a pesti Duna-parton álló Hotel Vision, amelyet sokan úgy ismernek: a volt kisgazda székház. Áprilisra tervezték a ház megnyitását, a covid azonban áthúzta a számítást.
Átadták a soproni hotelben...
... az új kültéri medencét, konferenciatermet és lakosztályt.
Francia luxusmárka érkezett Budapestre
A Roche Bobois megnyitotta első budapesti üzletét. Az ikonikus francia gyártó bútorai és kiegészítői egy 1.000 nm-es, 3 szintes pesti bérházban láthatók.
Hévíz turizmusa a felére csökkent
A múlt év első hét hónapjához képest 55 százalékkal csökkent Hévízen a vendégéjszakák száma, a visszaesés leginkább a kereskedelmi szálláshelyeket érintette.
Keresettek a kutyabarát szálláshelyek
Nyáron 200 ezer utazás tervezéskor kerestek kutyabarát helyet hazai vendégek. A Balaton, Budapest és környéke, Észak-Magyarország és Nyugat-Dunántúl a legnépszerűbb régiók a kutyás utazók körében.
MSZÉSZ: júliusi szállásfoglalási adatok
Júliusban elmaradt a tavalyitól a belföldi és külföldi vendégéjszakák száma a hazai szállodákban, áll a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) legfrissebb trendriportjában.
Megvan, Apaczeller Krisztina hol folytatja tovább
A Deutsche Hospitality-hoz ment a tapasztalt és ismert turisztikai szakember.
Akcióban a HotelHero csapata
A szállodások köréből alakult CSR-csoport első közös akciójára a Dunakeszi Krisztus Király Római Katolikus Iskolában kerül sor, szeptember 8-án. Ahol cél a felújított tantermek és aula felújítás utáni kitakarítása.
Frissítve - Divatot diktál a JAB
A szállodák, éttermek területén sok helyütt leállt az élet a Covid tavaszi első hulláma alatt, azonban voltak, akik építkezésre, felújításra fordították a felszabaduló időt, teret és lehetőségeket. Így nem sok pihenésre adva lehetőséget a német anyacéggel rendelkező, hazánkban több éve jelen lévő, és a textilbeszállítások területén piacvezetőnek számító JAB Anstoetz magyarországi csoportjának.
Nem írják be ezt az évet Bük és Sárvár turizmusának aranykönyvébe
Bük és Sárvár idén fekete évet zár, az Őrségben viszont a járvány miatt kiesett hónapok ellenére jelentősen nőtt a forgalom a kisebb szálláshelyeken, írja a Vas megye online hírportálja, a vaol.hu.
Megszólalt Airbnb-témában a főpolgármester
Indokoltnak tartja a lakások turisztikai célú hasznosításának korlátozását.
Belföld: elnyúló őszi szezon, rövid idejű foglalásokkal
Csaknem minden második válaszadó tervez őszre többnapos utazást a Szallas.hu friss felmérése szerint. Az őszi üdülésre akkor is sort kerítenek, ha ehhez szabadságot kell kivenni.
Csatlakozási lehetőség kastélyszállodásoknak
A Magyar Kastélyszállodák és Történelmi Épületek szövetsége alapító országa a 12 európai országot tömörítő Heritage Hotels of Europa-nak (HHE), ahová most hazánk történelmi épületei díjtalanul csatlakozhatnak.
Új tulajdonosa van Marcali félkész gyógyszállójának
A Balatonhoz közeli kisváros, Marcali félkész gyógyszálló épületét megvásárolta egy gyorsan bővülő orosz-magyar cégcsoport, amely a lakóházépítések és ingatlanhasznosítás mellett a turisztikai fejlesztésekben is fantáziát lát.
Egyházi szálloda nyílt Esztergomban
Augusztus 31-én, hétfőn átadták az Adalbert Hotel Szent Tamásról elnevezett új szárnyát: a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola egykori kollégiumából 56 szobát alakítottak ki 1,2 milliárd forintos kormányzati támogatással.