Interneten foglal szállást és repjegyet a magyar

A Nielsen legfrissebb európai felmérése szerint honfitársaink túlnyomó többsége az interneten foglalja le szállását és repülőjegyét. A magyar adat még az európai átlagnál is magasabb. 

Mind inkább elmosódik a hagyományos és az online vásárlói platformok közötti határ, és azok a fogyasztók, akik korábban már vásároltak tartós terméket vagy szolgáltatást az interneten, jellemzően hajlamosabbak még több pénzt elkölteni a világhálón - a többi között ez derül ki a Nielsen globális e-kereskedelemmel kapcsolatos felméréséből, amely szerint a válaszadók 58%-a vásárolt már a neten. Ez egy százalékos emelkedés a 2015-ös évhez képest.

A boltokban használatos, vásárlásösztönző digitális technológiák népszerűsége is emelkedik; a fogyasztók nyitottak az online és mobil kuponok felhasználására, és hűségprogram alkalmazások letöltésére is. A vásárlási szokások átalakulásának eredményeként a hagyományos kereskedők fokozatosan erősítik online jelenlétüket, míg az eddig kizárólag virtuálisan működő webáruházak valódi üzleti egységeket nyitnak. A valóságos vs. virtuális boltok összevetés immár a múlté: a valóságos és virtuális boltok szimbiózisa sokkal helytállóbb.

Európában vezet az utazások online foglalása 67%-kal, ezt a válaszadók döntő többsége végzi inkább az interneten, a válaszadók negyede (26%) online és utazási irodán keresztül is foglalja le nyaralásait, és csupán 7%-uk ragaszkodik az utazási irodához. A magyaroknál ez a szám kiugróan magas: száz honfitársunkból 78 online foglalja le jegyeit illetve a szállását. Rendezvényekre jegyet az európaiak 57%-a vált online, 34%-uk vallja, hogy is-is vásárol, azaz a világhálón és/vagy jegyirodában.

Dobogós helyen végeznek Európa szinten a videojátékokkal kapcsolatos termékek, ezt a válaszadók 56%-a inkább a neten veszi meg. Magyarországon ezzel szemben a harmadik helyen az étel házhozszállítás végzett: ezt honfitársaink mintegy fele (49%) végzi az interneten keresztül.

„A marketing szakemberek tisztában vannak azzal, hogy digitális eszközökkel újszerű és innovatív módon érhetik el a vásárlókat, és a jövőben ily módon tudnak hatni a fogyasztói döntésekre” – mondta Kristen Cocco, a Nielsen globális e-kereskedelmi mérésért felelős alelnöke. „Ahhoz, hogy a befektetés egy ilyen többcsatornás környezetben minél inkább megtérüljön, a vezető márkáknak és kereskedőknek jól kell ismerniük vásárlóikat. Tudniuk kell az igényeiket keresleti oldalról, tudniuk kell, hogy mit, hogyan és mi alapján vásárolnak online és hagyományos üzletekben.”

Divatáru vásárlásakor a fogyasztók körében az adott bolt honlapja (43%) és maga az üzlet (39%) bizonyul legfontosabb információforrásnak Európában, fogyasztói elektronika esetén ez az arány 43% és 38%. A márkák honlapját vásárlás előtt kategória szerint a fogyasztók 24, illetve 36 százaléka böngészi át döntéshozatal előtt. Szépség- és testápolási termékeknél messze a hagyományos bolti tájékozódás vezet 37%-kal, míg az ismerősök ajánlására a potenciális vásárlók 24%-a hallgat. Frissáru vásárlása esetén jóval óvatosabbak vagyunk Európában: a válaszadók 42%-a boltokból tájékozódik, és ezzel toronymagasan elhúz a szájmarketing mellett (20%). Honfitársaink hozzáállása is hasonlóan körültekintő, ugyanakkor mi odafigyelünk a szórólapokon kapott információkra is (32%).

A friss zöldség-gyümölcs, hús- és pékáru online értékesítésének ösztönzője lehet a pénz visszafizetési garancia, amennyiben a kiszállított termék nem felel meg az elvárásaiknak: ez bizonyul a leghatékonyabb vonzerőnek a „kipróbálók” (korábban már vásároltak online, de régebben) és a „fontolgatók” (jelenleg nem vásárolnak a neten, de hajlandóak lennének rá) körében. A vásárlást segítő, boltokban használatos, ún. in-store és digitális technológiák még nem számítanak elterjedtnek, de mind inkább teret nyernek, ami nem csak a vásárlói kosár méretének növekedését, hanem a bevonódást, a fogyasztói élményt és a boltban eltöltött idő mennyiségét is emeli. Online és mobil kuponok térnyerése is folyamatos, és mind több fogyasztó hajlandó letölteni egy-egy kereskedő hűségprogramra kifejlesztett alkalmazását. A mobil bevásárlólisták is mind népszerűbbek

MÓDSZERTAN

A Nielsen Globális összekapcsolt kereskedelmi felmérését több mint 30 000 ember bevonásával végezték 63 országban: Ázsiában, Európában, Latin-Amerikában, Közel-Keleten, Afrikában és Észak-Amerikában 2016. október 31. és november 18. között. A felmérésben olyan internethasználók vettek részt, akik beleegyeztek a részvételbe, és a mintavételben arányosan jelenik meg az egyes országok nemre és életkorra jellemző aránya. Az internethasználók az adott országra való reprezentatív leképződése érdekében lettek súlyozva. Mivel a mintavétel beleegyezéses alapon készült, elméleti mintavételi hibaszámításra nincs lehetőség. Ugyanakkor azonos nagyságú felmérésnél a valószínűségi mintánál ±0,6%-os hibahatár van bekalkulálva globális szinten. Az internethez hozzáférők aránya országonként változik. A Nielsen a kutatást csak olyan országokban végzi, ahol az internet penetrációja legalább 60 százalék vagy minimum 10 millió lakos rendelkezik internet-hozzáféréssel. 


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.