Hotel
Új imázsfilmmel népszerűsítik az öt csillagra pályázó Sárvárt
„Mi egy ötcsillagos Sárvárt építünk” – adta meg az alaphangot ötödik alkalommal megtartott évértékelőjén Kondora István polgármester a napokban.
Óriási wellnessközpontot épít a KÉSZ Nagyváradon
Több mint 15 millió euróból az egyik legnagyobb romániai wellnessközpontot építik fel Nagyváradon. A tündérrózsa latin nevét viselő Nymphaea nevű új élményfürdő és üdülőközpont kivitelezését a magyar tulajdonú KÉSZ Csoport romániai tagvállalata nyerte el.
Kinevezések a Mellow Mood Hotelsnél
A Mellow Mood Hotels dinamikus fejlődésének és új stratégiájának eredményeként több változást is végrehajtott a központi és szállodai vezetésben.
Mennyire vannak bedrótozva a szállások?
Elvétve akadnak a vendégek kényelmét 21. századi módon szolgáló szállodai informatikai és telekommunikációs megoldások Magyarországon. Mindeközben a szálláshelyen „kívül” már az internet diktál, csak a szállásadók saját weboldala átlagosan a forgalom harmadát hozza.
Ifjúsági szálláshelyeket minősít a hátizsákos védjegy
A szállodák, a kempingek, az üdülőháztelepek, a magán- és a falusi szálláshelyek után az ifjúsági szállásoknak is megszületett a hátizsákokkal jelölt Nemzeti Tanúsító Védjegye.
Toy Story-szálloda is lesz a sanghaji Disneylandben
Idén év vége helyett jövő év elején nyílik csak meg a sanghaji Disneyland, bár már idén év végére elkészül és több szempontból is rendhagyónak ígérkezik - derül ki a helyi média csütörtöki beszámolóiból.
Három, hat vagy tizenkettő: új trend a pár órás szobafoglalás
Manapság a vendégek egyre inkább igénylik, hogy néhány órára foglalhassanak szobát, a hotelek pedig alkalmazkodnak az új szükségletekhez. Egy szállásfoglaló oldal ki is használta a piaci rést.
Dupla elismerés a Bo18 Hotel***Superior szállodának
Nemzetközi és hazai megmérettetések alapján is a Bo18 Hotel***Superior Magyarország legjobb 3 csillag superior kategóriájú szállodája.
A Hotel Stáció a legjobbak között
Az elmúlt három hónap során három rangos elismerésben részesült a Budapest Airport Hotel Stáció Wellness és Konferencia.
Arcfelismerő robotokkal működő szálloda nyílik
Az emberi arcot is azonosítani képes robotokkal működik egy jövőre megnyíló szálloda Japánban. A hotel neve utal arra is, hogy a legmodernebb technológiákkal együtt fog változni - közölték az üzemeltetők.
Különadóval sújtaná az all inclusive hoteleket az új görög kormányfő
Unortodox lépések sorát jelentette be Alekszisz Ciprasz frissen megválasztott görög kormányfő. Különadót vetnek ki az all inclusive hotelekre és leállítják a pireuszi kikötők privatizációját.
Átadták a Cascade Barlang- és Élményfürdőt
Átadásra került Demjénben a barlangfürdő, amely a Turisztikai attrakciók fejlesztése kiírásban 500 millió forintos támogatást nyert. A Gyógy- és élményfürdő fejlesztése a Demjén Termál Völgyben című beruházás célja, hogy a Cascade Barlang- és élményfürdő a régióban egy olyan turisztikai attrakció legyen, amely a vendégek további százezreit csábítja majd az egri borvidékre. Egyúttal a Völgyben található létesítmények egész évben nyitva tartásának, kiegyensúlyozott működésének, így piaci pozíciójának megerősítése lehet a fürdőfejlesztés. Ennek eredményeként pedig 2017-re, a Demjéni Termál Völgy látogatószáma megduplázódhat.
Közép-Európa legnagyobb barlangfürdője Demjénben
Szombat délelőtt nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt a demjéni Cascade Barlang- és Élményfürdő.
Duplázott a Szállodák.hu
Sikeres évet zárt a Szállodák.hu, mivel 2014-ben megduplázta előző évi forgalmát és új területeken is megvetette a lábát. A 4 éve indult vállalkozás immáron teljeskörű turisztikai porfolióval áll ügyfelei rendelkezésére, akik közül jelentősen nőtt a corporate partnerek és nagyvállalati megbízók száma.
Elismerés a Residence lánc tagjainak
A Residence szállodák előkelő kitüntetésben részesültek a Tripadvisor Travellers' Choice 2015 – TOP 25 kategóriájában.
Medical wellness épületszárnnyal bővül a szarvasi szálloda
Medical wellness épületszárnnyal bővül a Liget Wellness és Konferencia Hotel Szarvason 370 millió forintból, amiből 210 millió forint EU támogatás. Az új épületben korszerű rekreációs és gyógyászati szolgáltatások kapnak helyet - tájékoztatta a hotel igazgatója az MTI-t.
Fraser Residence Budapest – 2015-ben is az ország legjobb szállodái között
A Fraser Residence Budapestet 2011-es nyitása óta már harmadjára éri a megtiszteltetés, hogy átveheti a TripAdvisor Travellers’ Choice kitüntetését.
Ezek az új szállodák nyílnak 2015-ben
Budapesten és vidéken is számos szálloda nyílik vagy nyitotta meg kapuit idén - a medicaltól a butikhotelen át a tematikus szállodákig több stílus is képviselteti magát.
Prestige Hotel: séta VIP sisakban
Bérháznak épült eredetileg, még a XIX. században, eklektikus stílusban, a hírneves Hild József tervei alapján. Aztán áttervezték, amikor a Zofahl família tulajdonába került. 2004-ben csapott rá le a KÉSZ Kft., amely megvette az akkor már lakatlan épületet, és lakóháznak tervezték át.
Tuti tippek a sikeres szállodaüzemeltetéshez
„A lehetetlen szállodában” (Hotel Impossible) Anthony és csapata olyan hoteleknek segít, amelyek helyzete reménytelennek létszik. Az olyan alap problémákon túl, hogy a szálló külseje vagy belseje leromlott, Anthony néha furcsa gondokkal találja magát szemben. Van, ahol a lustálkodó – munka közben akár elbóbiskoló – személyzetet kell felráznia, vagy felkészíteni egy fiatalembert, aki éppen megörökölte a családi vállalkozást, és azt sem tudja, mihez kezdjen vele. A sorozat új, ötödik évada január 24-én indult, a Travel Channel ebből az alkalomból kérdezte a szakembert a hotelekkel kapcsolatos tapasztalatairól.
Új szobák, wellness és lakosztály a Bock Hotel Ermitage-ban
A turizmus hazai eredményei 2010 óta folyamatosan rekordokat döntenek, az ágazat meghatározó szerepet tölt be a magyar gazdaságban. A belföldi forgalom jelentős része irányul a Dél-Dunántúlra, a Villányi Borvidék pedig a borturizmus legdinamikusabban fejlődő területe. A borvidék központjában, Villányban 6,5 milliárd értékű beruházás valósult meg az elmúlt hét évben. A közel fél milliárd forintból megújult Bock Hotel Ermitage négycsillagos hotelt csütörtökön Varga Mihály adta át, az eseményen jelen volt dr. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes is.
Mire számít 2015-ben a Danubius Hotels Group?
A Turizmus Online cikksorozatának következő részében Kovács Balázst, a Danubius Hotels Group értékesítési és marketing vezérigazgató-helyettesét kérdeztük a 2015-ös célokról, kihívásokról és a tervezett marketingtevékenységről.
Hazai kis szállodák pályázhatnak a Travel Channel versenyén
A Travel Channel tévécsatorna keresi 2015 legszebb kis - maximum 50 szobás - hotelét, panzióját Magyarországon.
Budapest wifi világhatalom
A napokban publikálta legfrissebb kutatását a szállodák vezetéknélküli internetszolgáltatását tesztelő hotelwifitest.com weboldal, amelyben a budapesti hotelek igencsak előkelő helyet szereztek meg maguknak.
Bedrótozott szálláshelyek
Elvétve akadnak igazán előremutató, a vendégek kényelmét 21. századi módon szolgáló szállodai informatikai és telekommunikációs megoldások Magyarországon. Ugyanakkor a szálláshelyen „kívül” már az internet diktál, csak a szállásadók saját weboldala átlagosan a forgalom harmadáért „felel” – derült ki a Szallas.hu és a Samsung közös felméréséből.
Élre tört a Baltazár
2013-ban nyarán nyitott ki a Baltazár hotel la Budai Várban és másfél év alatt a Tripadvisor-en az első helyre került a budapesti hotelek közül.
Budapesti szálloda lett Európa legjobb hotele
A TripAdvisor olvasói értékelések alapján összeállította 2015-ös ranglistáját, mely szerint Európa legjobb szállodája a budapesti Four Seasons Hotel Gresham Palace lett, a világranglistán pedig a negyedik helyet szerezte meg.
Modern háromcsillagos szálloda épült Orosháza belvárosában
Új háromcsillagos szálloda épült Orosházán a belvárosban 247,7 millió forintból, a beruházó békéscsabai GAB-HOR Kft. a fejlesztéshez 173,34 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Dél-Alföldi Regionális Operatív Program (DAOP) szálláshely fejlesztésre elkülönített keretéből.
2014 az ázsiai vendégéjszakák növekedésének éve volt hazánkban
2014. január-november között szállodáinkban a belföldi vendégéjszakák emelkedése több mint négyszer nagyobb volt a külföldi vendégéjszakák növekedésénél. Az Európai Unióból csak 0,8%-kal, ezzel szemben Ázsiából 7,5%-kal nőtt a szállodai vendégéjszakák száma. 2014 első tizenegy hónapjában az orosz vendégéjszakák száma 2,3%-kal nőtt, novemberben azonban Oroszországból 9,5%-kal, Ukrajnából 18,1%-kal kisebb volt a turistaérkezés a bázisnál - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének Trendriportjából.
Milliárdos fürdő- és szállodafejlesztés Lentiben (látványtervvel)
Önkormányzati beruházásban, mintegy 3,3 milliárd forintos költséggel bővítik Lentiben a gyógyfürdőt, amelyhez kapcsolódóan megépül a térség első négycsillagos szállodája.
Mire számít 2015-ben?
A Turizmus Online cikksorozatot indít, melyben 2015-ös célokról, kihívásokról és a tervezett marketingtevékenységről kérdezzük a turisztikai szakma képviselőit. Sorozatunk első részében Henyecz Krisztina, a QUAESTOR Csoport Hotel Management Igazgatóságának marketing menedzsere válaszolt kérdéseinkre.
Bécsi szállodából érkezett a Spirit Hotel új igazgatója
2015-től az évtizedes szállodai menedzsmentben szerzett tapasztalattal rendelkező Kaisinger Andrást nevezték ki az ötcsillagos sárvári Spirit Hotel igazgatójává. A szakember korábban több hazai és külföldi hotelben bizonyított.
Kiemelkedő ütemben nő a külföldi turisták száma hazánkban
A Turisztikai Világszervezet legfrissebb jelentése szerint Magyarországon a külföldi turisták száma háromszor olyan gyorsan növekedett, mint az európai átlag 2014 első tíz hónapjában. A kimagasló eredmények a Magyar Turizmus Zrt. országmárka-stratégiájának is köszönhetőek.
Visszaesett a vendégforgalom Hévízen
Bár az első félév jól indult a zalai fürdővárosban, a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb turisztikai statisztikái szerint kedvezőtlen folyamatok láthatók a hévízi vendégforgalomban: a legtöbb küldőpiacról és belföldről is csökkent a forgalom.
Kiemelkedően teljesít a turizmus, rekordévet zárt a SZÉP kártya
A turizmus növekedése már negyedik éve töretlen. Az ágazat tartósan jó teljesítményét a hazánkban megvalósuló turisztikai fejlesztések és a szolgáltatások minőségének javulása mellett a rekordévet záró SZÉP kártya is segítette. A tavalyi év turisztikai eredményeit Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter foglalta össze a Szépművészeti Múzeumban megtartott sajtótájékoztatóján.
25%-kal jobban teljesítettek a Békés megyei szálláshelyek
A Békés megyei kereskedelmi szálláshelyek tavaly az év első kilenc hónapjában 25 százalékkal több turistát fogadtak, mint az előző év azonos időszakában.
Így alakultak a világ szállásárai 2014-ben
A hotelárak a német nagyvárosokban stabilak, London, Zürich és Párizs a legdrágább város Európában, Moszkva pedig viszonylag kedvező árfekvésű. 206 euró/éjszakás árral New York rendelkezik a legmagasabb átlagos szobaárral világszerte.
Imádják a vendégek a Four Points by Sheratont
A Starwood franchise hotelek között a Four Points by Sheraton Kecsemét Hotel és Konferenciaközpontban a legmagasabb vendégelégedettség.
A vendéglátásban dolgozók is jobban keresnek
A legnagyobb növekedés a munkaerő-közvetítés és tanácsadás területén volt, de jelentősen emelkedtek a fizetések a vendéglátásban és a kiskereskedelemben is - derült ki a Workania internetes állásportál által működtetett fizetesek.hu éves felméréséből.
Idén tovább erősödhet a belföldi turizmus
10 százalékkal bővült tavaly a belföldi turizmus, az idén 9 százalékos növekedés várható a Szallas.hu adatai alapján.
Lengyel szállodacsoport üzemelteti az Accor közép-európai hoteleit
Lengyelország vezető szállodacsoportja, az Orbis megállapodást kötött az Accorral, mint stratégiai részvényesével 46 közép-európai szállodájának átvételéről, továbbá egy Master License szerződés is aláírásra került a felek között.
Egyre kevesebb az eladó szálloda Magyarországon
Ahogy a turizmus kilábalt végre a válságból és az ingatlanpiacon is megindult a fellendülés, egyre könnyebb lesz vevőt találni az eladósorban lévő szállodákra, ha egyáltalán még mindig értékesíteni akarják azokat – írja a Világgazdaság.
Butikhotelláncot indít a National Geographic
Huszonnégy különleges, természetközeli szállodával butikhotelláncot indít az amerikai Nemzeti Földrajzi Társaság, vagyis a National Geographic Society.
Blokkolná a Marriott a konferenciavendégek wifijét Amerikában
A Marriott International szállodalánc kitart amellett, hogy a hoteleknek joguk van megakadályozni a vendégek saját WiFi-hálózatainak használatát a konferencia- és tárgyalótermeikben, ám a Google és a Microsoft ezzel nem ért egyet.
Tobzódunk a hosszú hétvégékben 2015-ben
Örülhetnek a turisztikai szolgáltatók: hét hosszú hétvége lesz 2015-ben.
Különös szilveszter a hazai szállodákban
Egyre többen töltik a szilvesztert szállodában, kihasználva a változatos programokat és ízletes fogásokat, amelyekkel a vendéglátók ilyenkor kedveskednek a vendégeiknek. Természetesen, az év végi mulatozás során sokan a pohár fenekére néznek, ilyenkor pedig meghökkentő és mulatságos történetek kerekedhetnek a jó hangulatú bulizásból. A maiUtazas.hu utazásszervező portál összegyűjtött pár nem mindennapi történetet. A vendégek és a szállodák kérésére a sztorikat név nélkül közöljük.
Teltház a wellness szállodákban
Telt házzal üzemelt a wellness szállók többsége a múlt hétvégén is. Az üzemeltetők azt mondják, nagyon szerencsésen alakultak az ünnep- és szabadnapok, így tulajdonképpen az egész téli szünetben sok volt a vendég.
Exkluzív boutique hotel nyílik Mádon
A Botrytis Hotel a tokaji világörökségi terület egyik központjában, Mádon épül. A település világhírű borászataira, helyi éttermeire és rendezvényeire, az itt készülő kulturális és gasztronómiai különlegességeire tudatosan és egyre komolyabb nemzetközi sikereket elérve épít. Az exkluzív boutique hotel a legújabb, hiánypótló beruházás a településen.