Idén új kategóriával bővül az Év Szállása verseny 

Harmadszor rendezik meg az Év Szállása versenyt, melynek keretében a hazai települések, illetve közel 9 ezer belföldi és 125 ezer külföldi szálláshely száll ringbe. A megmérettetés idén új kategóriával bővül, a legnépszerűbb wellness-szálláshely külön díjat kap. A végső sorrend a magyar utazók által megosztott mintegy 320 ezer vendégvélemény, valamint a Magyar Turizmus Zrt.-t is képviselő szakmai zsűri véleménye alapján alakul ki. 
Startvonalnál a siófoki medical hotel építkezés

Startvonalnál a siófoki medical hotel építkezés 

Siófokon mindig történik valami. Most például bemutatták, hogy áll az a négycsillagosnak tervezett szállodai beruházás, amelyet, a tervek szerint, késő ősszel adnak majd át.

Futballklub építtet 42 szobás szállodát a Zsóry Fürdőben 

A Mezőkövesd Zsóry Futball Club Kft. nyílt közbeszerzést írt ki egy 42 szobás sportszálló építésére, amelynek a becsült költsége nettó 500 millió forint - a felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.
Belvárosi luxushotel került orosz kézre

Belvárosi luxushotel került orosz kézre 

A President Hotelt három orosz magánszemély vásárolta meg kétmilliárd forintért a közelmúltban. A szálloda közvetlenül az amerikai nagykövetség mögött található.
Egyedi kikötői szálloda lesz Balatonfenyvesen

Egyedi kikötői szálloda lesz Balatonfenyvesen 

Élményközponttal egybekötött 18 szobás hotelt kap a Balaton egyik legnagyobb kikötőjének ígérkező Fenyves Yacht Club. Az egész évben működő több mint 300 hajóhelyes kishajó kikötő komplexum olyan szárazföldi hotellel bővül, mely nem csak a vitorlások, hanem minden Fenyvesre látogató kikapcsolódását szolgálja. A projekt megvalósulását az Európai Unió 393 millió forintos támogatással segíti.

Most pihenjük ki a kánikulát? 

A foglalási adatok alapján közel teltházzal üzemel az augusztus 20-i hosszú hétvégén Hévíz legnagyobb szállodája: a NaturMed Hotel Carbonában már elkelt a helyeknek nem kevesebb, mint 98 százaléka. Szállodai szakemberek szerint a telítettség az elhúzódó kánikulai időszakkal is magyarázható, amit jól mutat, hogy idén sok az utolsó napokban beérkezett foglalás.

Az ötcsillagos hotelek teljesítettek a legjobban 

Az országos szállodai teljesítményeket a budapesti hotelek húzták magukkal, a vidéki szállodákban pedig a belföldi vendégéjszakák nőttek jelentősen. Az elhúzódó orosz - ukrán konfliktus igazi vesztesei a hévízi szállodák. A közép–kelet európai régióban vizsgált öt ország között REVPAR–ban a hazai szállodák a 3. helyet érték el.

Szállodaszövetség vs Airbnb: a magánszoba-kiadás pozitívan hat a turizmusra 

Nem megtiltani, hanem szabályozni kellene az egyre népszerűbb online szállásmegosztók, így az Airbnb működését a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke szerint.

1,186 milliárd forint a Danubius adózott nyeresége a második negyedévben 

A Danubius Hotels Nyrt. a második negyedévben 1,186 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami 35 százalékkal marad alatta a tavalyi második negyedévinek, ugyanakkor az első fél évben 206 millió forint volt a nyeresége a tavalyi első fél évi 738 millió forint veszteség után. A CP Holdings Ltd. kivásárlási ajánlata sikeres volt, a Danubiust kivezetik a tőzsdéről.

Luxusszállodák wifi hálózatába törnek be 

Ma már nem lehet tudni mikor éri támadás egy-egy szálloda WI-FI hálózatát. A luxusszállodákban vendégeskedő felsővezetők a hackerek elsődleges célpontjai. A Hacking Team fájljainak kiszivárogtatását követően több hackercsoport kezdte használni rosszindulatú célokra a napvilágra került eszközöket, kódokat - jelent meg a Biztonságportálon.

Mennyire tiszták a magyar szállodák? 

A HOTEL DE szállásfoglalási portál felmérése alapján az első helyen a szlovákiai szállodák végeztek, Magyarország a felmérésben az utolsó tíz ország között szerepel. Az értékelések alapján azonban annyira nem rossz a helyzet, mert a magyar szállodák 8 pont feletti értékelést kaptak, mely a portál értékelése szerint még mindig "Nagyon Jó"-nak mondható. A vizsgált magyar városok közül a vecsési szállások voltak a legtisztábbak, ellenben a miskolci szállásokkal, melyek a magyar rangsor végére kerültek.

Szállásfoglalásért egy BMW-t nyert 

Habár szívesen játszanak, nagyon bizalmatlanok a magyarok, ha a nyereményjáték tisztaságáról van szó. A Szallas.hu ezért döntött úgy, hogy történetének eddigi legnagyobb értékű sorsolását a Ustreamen élőben közvetíti. A közel 80 ezer magyart megmozgató játékban egy új BMW 218i Active Tourer talált gazdára.

A szállodák foglaltsága és a bevétel is nőtt idén 

Júniusban több mint egymillió vendég 2,5 millió éjszakát töltött el hazánk kereskedelmi szálláshelyein. A vendégszám 6,7%-kal, a vendégéjszaka-szám pedig 4,9%-kal haladta meg a tavaly ilyenkor mért értéket. A vendégek 13%-kal többet fordítottak a szállásra, mint előző évben, az ebből származó bevételek meghaladták a 20,5 milliárd forintot, és mindeközben a szállodák foglaltsága és az átlagár is tovább emelkedett.

Kutyás szállásokért és szolgáltatásokért indul kampány 

A Magyar Turizmus Zrt. 2015. augusztus-szeptemberében első alkalommal hirdeti meg a magyarországi kutyás turizmus, illetve a kutyabarát szálláshelyek és szolgáltatások népszerűsítését célzó kampányát. Mivel a négy- és kétlábúak közötti összhang utazás során sem képzelhető el megfelelően szocializált és jól tartott ebek, illetve a szabályok betartása nélkül, a kampány fontos eleme a felelős állattartás fontosságának hangsúlyozása. Az MT Zrt. Utazz kutyával! akcióját számos turisztikai és állatvédő szervezet, illetve ismert közéleti személyiség (Rúzsa Magdolna, Pindroch Csaba, Czigány Ildikó és Czigány György) is támogatja. A kapcsolódó kutyás képfeltöltő játékunk augusztus 16-án, a hontalan állatok világnapján veszi kezdetét, és a turizmus világnapján, szeptember 27-én zárul.

Színvonalas szálláshely nyílt a Zsóry Fürdő területén 

Augusztus 10-én megnyílt Mezőkövesd legújabb szálláshelye, a Pandora Zsóry Apartmanok. A Zsóry Gyógy- és Strandfürdő területén, de elkerített helyen található a 18 darab igényesen kialakított apartman.

Újabb HOTELSTARS minősítések 

Újabb szállodák minősítéséről döntött a Hotelstars Nemzeti Szállodai Tanúsító Védjegy Bíráló Bizottsága s ezzel tovább emelkedett a csillagok használatára jogosult magyar hotelek száma.

A város eddigi legnagyobb turisztikai beruházása Lentiben 

A kiírt ütemtervnek megfelelően zajlik Lentiben a város eddigi legnagyobb közel 3,5 milliárd forint értékben megvalósuló turisztikai beruházása a négycsillagos, 94 szobás szálloda építése, illetve a gyógyfürdő bővítése – nyilatkozta Kutfej Attila a Lenti Gyógyfürdő Kft. ügyvezetője, a beruházás projektmenedzsere legutóbbi a projekttel kapcsolatos sajtótájékoztatóján.

Végül az Intercontinental veszi meg a Starwoodot? 

A Starwood Hotels and Resorts jövője még mindig bizonytalan, miközben a lehetséges felvásárlók jönnek-mennek.

3,9%-kal nőttek a budapesti szállodák szobaárai a második negyedévben 

A legnagyobbat Zürichben és Kijevben nőttek, Moszkvában és Minszkben pedig hatalmasat zuhantak az átlagos szállodai szobaárak.

Kollégium és szálloda egyben: tíz éves a debreceni Campus Hotel 

Kilencezer egyetemi hallgató és 25 ezer szállóvendég – tíz évvel ezelőtt, 2005 augusztusában nyitotta meg kapuit Debrecenben a Campus Hotel.

Simone Dulies Bécsbe költözött 

Egy évig irányította a nevének franciás hangzása ellenére echte német származású, agilis, fiatal, dekoratív hölgy a hazai ötcsillagos szállodát, aki július végén hagyta ott a budapesti GM-pozíciót.

Új vezérigazgató a Corinthia Hotel Budapest élén 

A Corinthia Hotels a máltai Jean Pierre Mifsudot nevezte ki a Corinthia Hotel Budapest új vezérigazgatójává.

Átvették a robotok az uralmat egy japán szálloda felett 

Mit szólna hozzá, ha a szálloda bejáratánál robot üdvözölné, robotportásnál jelentkezne be, automata vinné fel a csomagját, és a szobában is robot érdeklődne az igényeiről? Japánban ez már a valóság!

Bírságot fizethet a szállásadó, ha nem figyel az adózási szabályokra 

A turistaforgalom miatt nyáron különösen népszerű a magánszálláshelyek kiadása. Trendi az airbnb, de óriási kockázatokkal jár, ha valaki nem ismeri vagy nem tartja be az adószabályokat- írja az adozona.hu.

Az Év Szállodája kerestetik 

Felhívás az MSZÉSZ 2015. évi magyarországi „ÉV SZÁLLODÁJA” cím megszerzésére szóló jelentkezésre.

Turisztikai szállásfejlesztés a tuzséri pálinkafőzdében 

Ötvenmillió forintos beruházásból, uniós és hazai támogatással szálláshelyeket alakított ki tuzséri pálinkafőző telephelyén a Gyümölcspárlat Bt. A beruházást Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium munkaerőpiacért és képzésért felelős államtitkára adta át pénteken a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei községben.

Eladó a szegedi Aquapolis 

A szegedi önkormányzat és a Hunguest eladásra kínálja az Aquapolist. Erről állapodtak meg az építkezés megkezdése előtt. Ha nem jelentkezik vevő, a Hunguest kivásárolja a várost.- olvasható a delmagyar.hu oldalon.

Budapest a tizedik helyen szerepel 30 európai nagyváros között 

Az év első öt hónapjában legnagyobb beutazó piacainkról kiugró növekedés volt Nagy–Britanniából (+25%), az USA–ból (+13,3%), Olaszországból (+10,6 %), Csehországból (+8,6 %). Idén eddig – az elhúzódó orosz–ukrán konfliktus következtében a szállodai vendégéjszakák száma Oroszországból 32,4%–kal, Ukrajnából 19,3%–kal volt kisebb a bázisnál.

Dinoszaurusz robot dolgozik a szállodai recepción 

A Huis Ten Bosch élménypark részeként működtetett szálloda személyzete a recepcióstól a csomaghordón át mind robotokból áll. Elképesztő, de még dinoszaurusz robot is dolgozik a szaszebói "Fura Hotel" (Henn na Hotel) recepcióján.

Forma 1-es sztárokba akarsz futni? Akkor irány a Buddha Bar! 

A GR1D CLUB™ a Forma 1®-es futamokat követő különleges rendezvénysorozat, melynek idén Barcelona, Budapest, Milánó és Szocsi elegáns klubjai adnak otthont.

Felújítás alatt a gyulai Almásy kastély 

A több mint kétmilliárd forintos támogatással megvalósuló beruházás a tervek szerint ősszel készül el.

Az ódon, a luxus és a gőzhajó - Európa menő hajóhotelei 

A trivago.hu szálláskereső weboldal összegyűjtötte Európa 10 legjobb hajóhotelét (botelét). Ezek a szállások esténként garantáltan álomba ringatják a vendégeket, de egy dologra érdemes felkészülni: nem fog szilárd talajt érezni a lába alatt.

Az Aria Hotel elbűvöli az utazókat 

A trendi helyeket kereső üzleti és szabadidős vendégeket célozta meg az Aria Hotel, ahol nem csupán a különleges dizájn, a tematikus szobák és terek, de a vendégközpontú megközelítés is az egyedi koncepció része. Az elmúlt hónapokban még a külföldi nagy lapok is a budapesti hotelről cikkeztek: a New York Times,a Forbes,és a Guardian, A zenei témájú luxus hotel átvette a legjobb budapesti szálloda pozícióját a vendég-visszajelzések alapján rangsoroló TripAdvisoron.

Innovatív gasztronómiai koncepcióval rukkolt elő a Novotel 

A változó trendek megfigyelése alapján a Novotel márka bemutatta a gasztronómiai élvezeteknek dedikált bár és étterem egyesítésének innovatív koncepcióját. Az új koncepció július 1-jétől elérhető Magyarországon is a Novotel Budapest City, a Novotel Budapest Danube, a Novotel Szeged és Novotel Székesfehérvár szállodákban. 

Éttermi kisegítőként kezdte a luxushotellánc tulajdonosa 

Alig négy hónapja nyitott a magyar főváros legújabb luxusszállodája, az Aria Hotel Budapest, máris a TripAdvisor listáján az élbolyban szerepel. A hotel magyar nemzetiségű tulajdonosa, Henry Kallan 1968-ban Szlovákiából Amerikába disszidálva éttermi kisegítőként kezdte pályafutását.

A Virgin betört a szállodaiparba is 

Utcai árak a minibárban, jazz a spában - a Virgin óriásvállalat első szállodája sok mindenben különbözik a hagyományos hotelektől.

Felhívás az MSZÉSZ őszi közgyűlésének megrendezésére 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége keresi 2015. őszi közgyűlésének helyszínét.

Indulhat a Danubius részvényeinek felvásárlása 

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) jóváhagyta a Danubius Hotels Nyrt. összes törzsrészvényére tett önkéntes nyilvános vételi ajánlatot - jelentette be a Danubius főtulajdonosa, a CP Holdings Ltd. csütörtökön.

Minden 4. szállásfoglalás mobilról érkezik 

Kiugróan jó negyedévet tudhat maga mögött a belföldi turizmus, s úgy tűnik, hogy a nyári szezon sem okoz majd csalódást – a Szallas.hu adatai szerint már most akadnak a 100%-os foglaltságot közelítő időszakok. A magyarok körében az elkövetkezendő hónapokban Siófok lesz a leggyakoribb választás, a szállásfoglalást pedig már minden 4. esetben mobileszközről intézik.

A budapesti szálláskapacitás turistahajókkal is bővíthető 

Bíztatóak a turizmus eredményei, az ágazat évek óta dinamikusan bővül - kommentálta a legfrissebb adatokat Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára az M1 aktuális csatornán csütörtökön.

Kollégiumból ifjúsági szálló Debrecenben 

20 millió forintos beruházással teljesen megújult a Kossuth Lajos Kollégiumok III-as épületének fogadótere. A College Hostels tagjaként működő Kossuth Lajos Kollégiumok közül a III-as épület a legnagyobb befogadó képességű, 651 férőhellyel rendelkezik. A hat szintes létesítmény szeptembertől június végéig diákotthonként üzemel, ahol a nyári hónapokban 5-6 ezer vendég szokott megfordulni.

Töretlenül nő az online szállásfoglalók aránya 

Az internetezők szállást is egyre inkább online foglalnak: míg a netes ügyintézés nőtt, a hagyományos módon szállást foglalók aránya jelentősen visszaesett az elmúlt egy évben – derült ki a KutatóCentrum legfrissebb E-Shopping Reportjából. Az átutalással történő rendelés és a kuponoldalak népszerűsége megkopni látszik.  

Új vezetőket neveztek ki az AccorHotels globális csapatában 

A személyi változások a franciaországi, az észak- és dél-amerikai HotelServices vezérigazgatói posztjában történtek.

i-Burger az ibistől: street food és slow food egyszerre 

Idén július 1-jétől az ibis Budapesten is bemutatja új F&B koncepcióját, az i-Burgert az ibis Budapest Aero-ban. A jelenlegi, a modern street foodot központba állító új kulináris trendeknek megfelelően a szálloda divatos, az „egyszerű slow food” koncepciónak megfelelő, friss, magas minőségű alapanyagokból álló fogásokat kínál. Mindezen felül a kedvenc burgerét magával is viheti – ugyanis az ibis márka a szállodaiparban úttürőként bevezette az elviteli szolgáltatást az i-Burger teljes kínálatára. 

Művészek a kastélyszállóban 

„Művészek a kastélyban” elnevezéssel indít festők számára nyitott alkotóműhelyt a Bölcske közelében fekvő Szent András Kastély. Minden hónapban egy festő kap lehetőséget a kúrián, hogy szabadon alkothasson az inspiráló környezetben. Az elkészült műalkotásokból kiállítást terveznek.

Corvin vagy Sissi lesz a jövő tavasszal nyíló pesti hotel? 

Ez még nem dőlt el. Ami azonban biztosnak látszik: novemberben bezár a pesti Ferencváros egyik, közel húszéves emblematikus szálláshelye, a Corvin Hotel, hogy jónéhány hónap múlva, jövő tavaszra, a mellette lévő Hotel Sissi Budapesttel közösen nyíljon meg ismét.

Bemutatkozott a balástyai autópálya-hotel 

Június 30-án megnyitotta kapuit az M5-ös autópálya balástyai lehajtójánál felépült Family Hotel. Egyelőre csak a szálloda partnerei és a sajtó képviselői láthatták a háromcsillagos komplexumot, ugyanis a nagyközönség számára július közepétől lesznek elérhetők a szálloda szolgáltatásai. Az autópálya-hotel nem csak a külföldről érkező, átutazó vendégeket várja, hanem non-stop önkiszolgáló bisztróval a környékbelieket, illetve rendezvénytermeivel a konferenciaturizmus szereplőit is.

Szálloda lett a felújított mándoki Forgách-kastélyból 

Több mint 700 millió forintból újult meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Mándokon található Forgách-kastély.
Feliratkozás a Turizmus Online hírlevelére

Álláshirdetések

Munkatársat vagy munkát keres?

Adja fel hirdetését a Turizmus Online portálon, a turisztikai szakma honlapján! Leendő kollégái is minket olvasnak - válasszon csomagjaink közül!