Prestige Hotel: séta VIP sisakban

Bérháznak épült eredetileg, még a XIX. században, eklektikus stílusban, a hírneves Hild József tervei alapján. Aztán áttervezték, amikor a Zofahl família tulajdonába került. 2004-ben csapott rá le a KÉSZ Kft., amely megvette az akkor már lakatlan épületet, és lakóháznak tervezték át.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Azonban sosem lett kész, angol tulajdonosa például a most a ház tulajdonosi körébe kerülő Mazen Al Ramahinak már akkor eladásra ajánlotta, ám ő végül inkább a Dohány utcai bérleményt vette meg, ahol megnyitotta design hoteljei második tagját, a Continental Hotel Budapestet. Két éve azonban úgy döntött, mégis belevág a továbbra is eladósorban lévő, totál romos épület átalakításába, mert látott benne fantáziát. “Adott volt a vasbetonszerkezet - ehhez kellett igazítanunk a terveket”, magyarázza a tervező-főépítész, Hegedűs Péter.

 

A gangos lakóházból egy kacifántos gondolattal a gang felé néző ablakokkal olyan szállodai elhelyezést alakítottak ki, ahol minden vendégnek saját (elkerített) gangrész jut, a hotel szobáinak ajtói pedig az épületen belül, egy zárt körfolyosón helyezkednek el. Ahogy hófehér VIP sisakunkban ballagunk egyik helyiségbe a másikba, arra gondolunk, elég nagy kihívás a munkák készültségi fokát látva, hogy áprilisra már kinyit a ház, sőt, a szálloda foglaló motorja már nagyban üzemel, és már meg is érkeztek az első foglalások, mint halljuk a pre-opening marketing manager-től, Varga Kittitől.

Közben nézzük a szobákat, miközben a belső építész, Sáfrány Csilla magyarázza, mit, hol, hogyan és miért helyezett el.

Elég meghökkentően bánt a stílusokkal, van, ahol úgy töri meg az összhangot egy-egy szobában, hogy koptatott téglára hajazó tapétát elegyít klasszicista stílusú díszítő elemekkel. “A lényeg, hogy ne legyen konvencionális az összhatás, legyen egész más, mint a többi szálloda.” A ház hangulatát, miliőjét és design-ját elnézve úgy tűnik, ez a terve valóban sikerrel járt.

A hotel központját, szívét jelentő lobbiját Vörös Virág tervezte “klasszikus elemek újraértelmezésével”, ahogy ő fogalmaz, kicsit burjánzó stílusban, egy tökéletes angol tapéta kollekció megtalálásával. Ezt most még nem tudjuk szemügyre venni, legföljebb a festékes vödröket, a mestereket, meg a folyton utunkba kerülő festőállványokat, létrákat, úgyhogy képzelőerőnkre hagyatkozva hisszük, valóban különleges lesz a fogadó vendégtér.

Ahogy a ház étterme is, amelyet már Gerendai Károly, a Ráday utcai, első magyarországi Michelin-csillagos étterem tulajdonosa mutat be. Nem véletlenül, hiszen itt nyílik majd a kettes számú Costes, azaz a Costes Downtown. És ahogy már korábban megírtuk, minimum egy évig még a Ráday utcai egység is tovább üzemel, hiszen a Michelint az kapta (reményeik szerint kapja idén márciusban is), és mivel a Michelin-csillagot nem lehet csak úgy áthurcolni egyik helyről a másikra - ezért a Ráday utcai tophely továbbra is fogadja a vendégeket. Azonban ott mindössze 36 embert tudnak leültetni, az új helyen viszont közel hatvanat. És a Downtown-ban lesz a most nagyon divatos és trendi Séf asztala, valamint szuper technológia a konyhában, látványkonyha, egész falfelületet beborító borfal, és ami a legfőbb vonzerő számukra: tér, tér, tér! Azaz bőven hely az ételek megfelelő módon történő elkészítésére, tálalására, szervírozására, alapanyagok raktározására, és mindenre, ami csak egy fine dining étterem kiszolgálásához csak szükség lehet (cukrászat, pékség stb.). Mondjuk, az eddigi tapasztalataikat ismerve, Gerendaiéknak elég nagy kihívás lesz a ház reggeliztetésének, ebédeltetésének valamint egy hotel teljes üzemeltetéséhez szükséges, hajnaltól késő estig történő, teljes körű szervízének biztosítása. Például megnézném majd a Michelin-csillagos portugál sztárszakács, Viera ábrázatát, amint azt mondják neki, hogy “egy rántotta rendel, de izibe’”, vagy oldja meg egyszerre a fine dining esti menüsort, miközben a házban egy komplett rendezvény (vagy több) cateringjét is le kell vezényelni - mindezt persze egyszerre. Lőttek valószínű egy időre a kényelmes, délelőtti beszállingózásnak (ahogy a Ráday utcai Costes-ben szokás), arról az apróságról nem is beszélve, hogy ott is továbbra mindennek klappolnia kell, különben repül a Michelin-csillag, mert az ítészek nem szívbajosak: ha nem találnak rendben mindent az újabb és újabb látogatásuk alkalmával, akkor megfosztják addigi elismerésétől a helyet, hiszen ez szerepel a kalauz előírásában is.

Izgalmas hónapoknak néznek tehát elébe a Prestige-nél, Budapest belvárosának legújabb, négycsillagos házánál, ahol az előkészületeket látva az ötlettől a megvalósításig, az extravagánstól a topgasztronómia hadrendbe állításáig az egész munka mások számára akár presztízs értékű is lehet.

Forrás: Vendég & Hotel


Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.