Hotel
Kolesszé alakul a szegedi Royal?
Prémiumkategóriás kollégiumot alakíthatnak ki a hosszú évek óta üresen álló Royal Hotelből a tulajdonos és az egyetem közötti keretmegállapodás alapján - írja a Szeged Ma. A felek jelenleg a nemzeti vagyonkezelő jóváhagyására várnak, így ha minden a tervek szerint alakul, még idén elkezdődhetnek az átalakítási munkálatok.
Már be is zárt a tavaly tavasszal nyílt hotel
Bezárták, ezért egyelőre nem fogad vendégeket Sopron legújabb, tavaly tavasszal megnyílt négycsillagos szállodája, a Saphír Aqua Apartman Hotel - adta hírül a Napi Gazdaság.
Corinthia Hotel Budapest: 5* Superior
Budapesten elsőként a Corinthia Hotel Budapest nyerte el az 5* Superior minősítést, értesült a TurizmusOnline.
Megmenekült a gyulai Park Hotel!
Mint ismeretes, a Civis Hotel évek óta küzd anyagi gondokkal. A számos szállodával – köztük a debreceni Aranybika - rendelkező vállalat a rossz gazdálkodásának köszönhetően került a tönk szélére. Egyes hírek szerint a Park Hotel bezárása is szóba került az utóbbi időben, nagy kárt okozva ezzel a gyulai idegenforgalomnak. A hotelt több befektető kívánta megvásárolni és sok, nem szállodai funkcióval ruházta volna fel a belföldi és számos külföldi érdeklődő - tudatta a Vendég&Hotel Online-nal az új befektető.
Nemzetközi négycsillag a miskolci City Hotelnek
A City Hotel Miskolc elnyerte a négy csillagos minősítést a Hotelstars Union rendszerében.
Mi a Hotelstars Union? Milyen feltételekről van szó? Miért van szükség erre a minősítésre? Mindezekről dr. Barkóczi Istvánnal, a City Hotel Miskolc tulajdonosával beszélgetett az Észak-Magyarország munkatársa.
Kilenc új taggal bővül a Best Western lánc az Egyesült Királyságban
Az idén már tizenöttel nőtt a lánc brit tagszállodáinak száma, de még nincs vége a fejlesztésnek, további csatlakozásokra számíthatunk a hátralávő hónapokban.
Magyar alapítóval indul a nemzetközi wellness szövetség
A most megalakult Wellness Tourism Worldwide (WTW) nemzetközi szakmai szövetség célja, hogy segítse a wellness turizmus fejlődését és népszerűsítését.
Szálloda előrejelzés 2011 ősz-tél
A Magyar Hotel Monitor már 2,5 éve gyűjt adatokat, ma már 124 szállodától a magyarországi szállodapiac állapotáról, trendjeiről, teljesítményéről.
Szállodai hungarikum: kapafitnesz
A gyulai szállodák újfajta testedzési lehetőséget kínálnak: a vendégek reggelente a határban kapálhatnak majdnem egy órán át - adta hírül az MR1.
A Continental Hotel Budapest és ARAZ Étterem Tripadvisor elismerésben részesült
A Podmaniczky díj, a Média Építészeti Díj, a CIJ Díj- „Év szállodafejlesztése 2010”, a WORLDHOTELS 2011 Legjobb Marketing Integrációs díj, Best of Budapest díj mellett most a Tripadvisor „CERTIFICATE OF EXCELLENCE” elismerését is megkapta a májusi hónap kiemelkedő teljesítményére - fogalmaz a szálloda sajtóközleménye.
Négy csillagos hotel Tiszaújvárosban
Négycsillagos szállodát adtak át Tiszaújvárosban csütörtökön, a 37 szobás hotel kivitelezése 500 millió forintba került.
Befejeződtek a fejlesztések a Barátságban
A tervezettnek megfelelően befejeződött a minőségi szolgáltatásfejlesztés és bővítés a hajdúszoboszlói Barátság Gyógy- és Wellness Szállodában***superior június 29-én.
Négycsillagos hotel nyílik Szoboszlón
A fürdővárosban két dolgot mostanra elég nehéz lett felülmúlni: a mártózási kultúrához társuló látványt és luxust. Úgy nézzük, mégis sikerült. Július 1-jén nyit a Hotel Atlantis. Még hipoallergén szobája is van - írja a Cívishír.
Átadták az 'Év Hotelje 2011' címet a Fried Kastélyszállónak
2011-ben az eSzállás belföldi turisztikai portál egy online „Év Szálláshelye” szavazást hirdetett látogatói között. A verseny elkészületei már 2010-ben elkezddtek, ekkor arra kérték látogatóikat, hogy ajánljanak szálláshelyeket, melyek méltók lehetnek a címre.
Középkori faluból luxusszálloda
Hiába az olasz műemlék- és természetvédők tiltakozása, luxusszállodává építenek át egy egész települést Toszkánában. Castelfalfiba ezek után csak a tehetősek léphetnek be.
Robot fogadja egy New York-i szálloda vendégeit
Hordár helyett robot fogadja a vendégeket: és ez csak egy a trendi, de megfizethető New York-i Yotel szálló high-tech újdonságai közül - írja az MTI.
Dúl a harc a Balaton partjáért Badacsonyörsön
Az ábrahámhegyi körjegyző első fokon helyt adott a Balaton-parthoz jutásért harcoló badacsonyörsiek birtokvédelmi kérelmének a kempinget, mint saját tulajdonát lezáró SCD Group cégével szemben - derül ki az MTI-hez csütörtökön eljuttatott határozatból; az SCD kommunikációs igazgatójának közlése szerint a határozatot jogellenesnek és értelmezhetetlennek tartják, ezért, ha szükséges, akár bírósághoz is fordulnak - adta hírül az MTI.
Négycsillagos szálloda Zamárdiban
Június 28-án adják át ünnepélyes keretek között Zamárdiban a négycsillagos Hotel Wellamarint, amely július elsejétől fogadja a vendégeket.
Hotelstars Union minősítést kapott az Expo Congress Hotel****
2011-ben 4-csillagos kategóriában a Mellow Mood szállodacsoporthoz tartozó Expo Congress Hotel**** is elnyerte a Hotelstars Union minősítését, melyhez 270 feltételnek kellett maradéktalanul megfelelnie.
Most egy hotel égett...
Kigyulladt a kiskőrösi Vinum Hotel tetőszerkezete keddről szerdára virradó éjjel – tájékoztatta a sajtót a Bács-Kiskun megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószóvivője.
Patinás múlt, és jelenkori elegancia
Veszprém egyetlen háromcsillagos szállodája, a Gizella Hotel*** és Étterem ott áll, ahol a város történelmi központja és természeti szépségeinek legmegkapóbb csodái, a vár tövében található Séd patak és a Benedek hegy találkoznak.
Négycsillagos szálloda építése kezdődik Szegeden
Négycsillagos szálloda építése kezdődik el ma Szeged belvárosában; a hatvanszobás hotel a tervek szerint 2012 őszére készül el mintegy kétmilliárd forintból - tájékoztatta a beruházó az MTI-t.
A szállodák kénytelenek kompenzálni, a minőséget rontják
Kiváló a Balaton és a Velencei-tó vize - közölte az ÁNTSZ, amely az ország strandjait vizsgálta. A több mint százhetven fürdőből mindössze tíznél találtak valamilyen hiányosságot. A fürdőüzemeltetők és a szállásadók azonban mégsem dőlhettek hátra - adta hírül a Magyar Rádió.
Nem élményfürdőt, csak szállodát és medencéket terveztek Hévízen
Nem élményfürdőt, hanem egy négycsillagos szállodát és hozzá tartozó fürdőrészleget terveztek építeni Hévízen azon a területen, amelyet most felszámolás keretében hirdettek meg - cáfolta az MTI-nek a Napi Gazdaság írását csütörtökön a város polgármestere.
Már van 5* superior minősítésünk is a Hotelstars Union rendszerében
Magyarországon elsőként a Hertelendy Kastély 14 szobája nyerte el az 5* superior minősítést A döntést a Magyar Szállodaszövetség hozta meg, amely a Hotelstars Union alapító tagjaként végzi a szállodák minősítését Magyarországon.
Születésnapot ünnepelt a Hotel Zara
Az első születésnap alkalmából, az egykori Hungária Fürdő és Continental Szálló területén felépített négycsillagos superior hotel partnereivel emlékezett meg az elmúlt egy évről.
Napkollektorok és hőszivattyúk hűtik-fűtik az Aphrodite/ Hotel/Venust Zalakaroson
Napokon belül befejeződik a zalakarosi Hotel Venus uniós pályázatból
finanszírozott energiakorszerűsítése.
A Spirit Hotel lett a legjobb wellness szálloda
A a Spa&Relax Guide által odaítélt díj szerint - tájékoztatta a Turizmus Online-t a szálloda.
A Kempinski az első ötcsillagos hotel a Hotelstars rendszerben
A Kempinski Hotel Corvinus Budapest az első ötcsillagos szálloda, amely csatlakozott a Hotelstars minősítőrendszerhez, az erről szóló tanúsítványt hétfőn vette át Emile Bootsman igazgató Kopócsy Andreától, a Magyar Szállodaszövetség tiszteletbeli elnökétől - írja a noplaza.
Június végén nyit a badacsonytomaji borhotel
Július-augusztusra már most nyolcvan százalékos foglalási arányt ért el a június végén nyíló, 45 szobás badacsonytomaji Bonvino borhotel.
Ausztriában is terjeszkedik a Motel One "fapados" szállodalánc
Salzburgban megnyitotta első szállodáját a német Motel One "fapados" szállodalánc, és az idén még egyet nyit Bécsben. A társaságnak ez az első Németországon kívüli hotele, de a későbbiekben más európai városokban is meg akar jelenni adta hírül az MTI.
Átadták a gyulai Hotel Erkelt
Mintegy 2,5 milliárd forintból teljesen felújították Gyula legnagyobb szállodáját, a Hunguest Erkel Hotelt - jeentették be a hivatalos megnyitó alkalmából szerdán Gyulán.
Lakókocsi-hotel az egykori porszívógyárban
Az egykori keletnémet kempingek iránti nosztalgiát és a modern szállodák kényelmét kötötte össze egymással két berlini vállalkozó - adta hírül a Deluxe.hu.
Tovább nőtt a kereskedelmi szálláshelyek forgalma
Áprilisban 11,8 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött vendégéjszakák és 11,6 százalékkal a vendégek száma éves összehasonlításban, az első négy hónapban pedig mindkét mutató csaknem 8 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva; a javuló eredményekhez a soros EU-elnökség is hozzájárult - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán.
Környezettudatosabb lett a Marco Polo Top Hostel
A Mellow Mood Hotels Top Hostels brandjébe tartozó Marco Polo Top Hostel idén jelentős átalakulásokon megy át, hogy környezet tudatos legyen. A Marco Polo Top Hostel az első olyan hostel Budapesten, amelynek tetejére napelemeket szereltek, így ezután a meleg vizet az innen nyert energiával biztosítják.
Lakóházra dőlt egy hotel Párizsban
Hárman meghaltak, mikor egy felújítás alatt álló régi szállodaépület vasárnap este ráomlott egy szomszédos lakóházra Párizs egyik elővárosában.
Hotel lesz a parkolóházból
Zaha Hadid óriáscsigája, pontosabban gigantikus üvegbuborékja helyett lényegében a mostani formájában születik újjá a Szervita téri volt OMFB-irodaház és a néhai Interag-parkolóház - adta hírül az ingatlan.hu.
Kiállítás az első adriai szállodákról
Számos magyar vonatkozású emléket felsorakoztatva, a 19-20. század fordulóján épült első adriai szállodákról nyílt kiállítás Abbáziában (Opatija), a Horvát Turisztikai Múzeumban - adta hírül az MTI.
Már régóta golfpályát venne? Itt az alkalom!
Egymilliárd forintért eladó Magyarország első 18 lyukú, nemzetközi minősítésű versenygolf pályája az 1991-ben alakult bükfürdői Birdland Golf & Country Club területén, miután tulajdonosa, a Hungária Golf Ingatlanforgalmazó-Fejlesztő és Üzemeltető (HG) Kft. felszámolás alá került - írta a Napi Gazdaság hétfőn.
Pánikjelzőt harcolt ki a szakszervezet a szobalányoknak
A Pierre Hotelben és korábban a Sofitel (Dominique Strauss-Kahn ügye) szállóban dolgozó szobalány ellen történtekhez hasonló támadások megelőzésére a takarítónőket pánikjelző felszereléssel fogják ellátni – írja a Wall Street Journal nyomán az Amerikai Népszava.
Rászorulókon segített a Hotel Eger
Egy négy- és egy hétgyerekes család kapta meg azokat a ruhákat, amelyeket a Hotel Eger dolgozói gyűjtöttek össze. A szálloda úgy tervezi, évente két ilyen segítő akciót szervez majd.
A budapesti top-szálloda tetején főztek a párizsi top-séfek
Munkatársunktól - Nem mindennapi helyszínre invitálták a Sofitel Budapest illetékesei azt az alig kéttucatnyi szerencsés kiválasztottat, akik két francia sztárszakáccsal költhették el ebédjüket. A páratlan panoráma méltó hangulati aláfestést biztosított a bemutatóhoz és a kitűnő ebédhez.
Szállodák a fogyatékosokért
Az ÉFOÉSZ megyei egyesülete felhívással fordult minden vendéglátóhelyhez, melyben arra kérik a tulajdonosokat, hogy csatlakozzanak a "Segítsd a fogyatékos gyermeket nevelő családot!" mozgalomhoz. Az elindító a hajdúszoboszlói In Hotel tulajdonosa, aki felajánlott évente egy hétvégi vendéglátást egy olyan családnak, melyben fogyatékos gyermeket nevelnek, és nincs módjukban pihenésre egyetlen hétvégén sem. Az egyesület arra kéri a szállodatulajdonosokat, vegyenek részt a "Fogyatékos Barát" szállodai címért indított kezdeményezésben, amely jelezni fogja emberbarát, diszkriminációmentes felfogását.
Z♦raHotels Szaúd-Arábiában
Az eddig csak Budapesten üzemelő Z♦raHotels szerződést kötött egy szaúd-arábiai 102 szobás, 5 csillagos all-suite hotel üzemeltetésére Al Khobarban, a Perzsa-öböl legnagyobb szaúdi városában.
Új Novotel F&B koncepció
Új éttermi koncepcióval várja vendégeit májustól az öt hazai Novotel szálloda. A megújulás célja, hogy a hotelekben étkező vendégek egyszerű, modern és egészséges ételeket fogyaszthassanak, melyek megfelelnek az elvárásaiknak minőségben, árban és szolgáltatásban egyaránt. Az elmúlt két év tapasztalata alapján megbízható, közérthető és mindig jó minőségben elkészíthető választékot alakított ki a szállodalánc séfcsapata. Az étlap egyszerűbb, mégis változatosabb lett, mert a Novotel Cafék fogásai á la plancha is rendelhetők!
A Mamaison Residence Izabella Budapest lett a legkedveltebb család-barát szálloda
A TripAdvisor szavazói a Mamaison Residence Izabella Budapestet választották a legkedveltebb család-barát szállodának.
Ez történt az MSZSZ Közgyűlésen
Munkatársunktól -. Azzal, hogy unalmasan és egyhangúan telt volna a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ) 35. Közgyűlése – igazán nem vádolhatja senki a szervezőket. Garancia volt erre már maga a helyszín kiválasztása is (amire most először pályáztatás útján került sor), hiszen a balatoni Ramada Hotel & Resort Lake tulajdonosát, Wossala Györgyöt úgy jellemezte köszöntő beszédében dr. Erdei János MSZSZ elnök, mint „a hazai szállodaipar fenegyerekét.”
Évi négymilliárd támogatás az agroturizmusnak
Az évi 4 milliárd forintos támogatási keretből egy pályázó legfeljebb 35 millió forintot kaphat - egyebek mellett ezt tartalmazza a vidékfejlesztési miniszternek az agroturizmus támogatásáról szóló rendelete, amely a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg.