Vendégmatracból világbirodalom

A "legszebb budapesti lakásba" invitálta a sajtó képviselőit péntek reggel az Airbnb közösségi szállásközvetítő portál, amelynek történetét, az utóbbi években elért eredményeit Lena Sönnichsen, az európai és ázsiai social media kommunikációért felelős munkatárs mutatta be. 

A szállásközvetítő oldalon több mint 300 ezer egyedi magánszálláshely található a világ több mint 190 országának 35 ezer városából, amelyeket az Airbnb-n keresztül bárki biztonsággal foglalhat online. A céget 2008-ban három San Franciscó-i srác alapította, Joe, Nathan és Brian. Az vállalkozás létrehozásának oka rendkívül egyszerű volt, egyik lakótársuk kiköltözött, az apartmanjuk lakbérét megemelték és nem volt pénzük, hogy kifizessék. Azon a hétvégén ráadásul egy nagyszabású nemzetközi dizájnkonferenciát tartottak a városban, így a szállodák nagy részében már nem volt szabad kapacitás. A fiúk arra gondoltak, hogy a lakásban van még annyi hely, hogy három felfújható vendégágyat kiadjanak, innen, vagyis az Airbed and Breakfast rövidítéséből lett az oldal neve is. Azon a hétvégén sikerült is három embert elszállásolniuk, fejenként 80 dollárért, így nem csak a pénzük lett meg, de három új barátra is szert tettek.

Innen fejlődött világméretűvé a vállalkozás, amely minden évben, de az utóbbi egy évben különösen rohamosan nőtt. Az Airbnb-n keresztül működése óta összesen 4 millió ember talált szállást, ebből 3 millió vendég az utóbbi egy évben. A tavalyi évben az ugrásszerű növekedés miatt 12 regionális irodát is nyitottak világszerte, hozzánk legközelebb a berlini van, ahol magyar nyelven is kérhető információ. A 2012-es felfutás több tényezőnek is köszönhető: a fogyasztók körében egyre népszerűbb az online vásárlás, másrészt a 2012-es év a közösségi médiák éve volt, harmadrészt pedig egyre népszerűbb a "sharing economy" szemlélet, azaz a fogyasztóknak fontosabb, hogy bizonyos javakhoz hozzáférjenek, mint az, hogy az egyes dolgokat birtokolják is. Az Airbnb szálláshelyei között a bérelhető szobák, vagy apartmanokon kívül olyan unikális szálláshelyek is találhatók, mint a szállásnak kialakított repülőgép, a teljes kastélyépület, vagy egy komplett sziget.

Az Airbnb két célcsoportra fókuszál, hangzott el. Egyrészt az utasokra, akik a weboldalon megismerhetik a kiszemelt apartmanról más utasok tapasztalatait, részletes keresési funkció segíti megtalálniuk és egyszerűen lefoglalniuk a legmegfelelőbb szállást. Az utazásuk során pedig 24 órás ügyfélszolgálat fogadja a hívásaikat. A másik csoportba a szállást kínáló ügyfelek tartoznak, akik néhány lépésben elkészíthetik profiljukat, belistázhatják szálláshelyüket. Fontos információ, hogy az Airbnb világszerte rendelkezik profi fotósokkal, akik ingyen készítik el az ingatlanról a fényképeket, amelyek majd a weboldalon megjelennek. A biztonságos fizetési rendszer a bérbeadót és a szállást bérlőt egyaránt védi.

A magyar piacról elhangzott, az Airbnb-vel történt Magyarországról külföldre illetve külföldről Magyarországra irányuló foglalások száma egyaránt több mint 400%-kal nőtt a 2012-es évben. (Hazánk esetében a volumen nem olyan hatalmas, mint máshol, de számszerűsítve nem kaptunk információt arról, hogy ez pontosan hány turistát, vendégéjszakát takar.) Hónapról hónapra pedig 10 százalékos a növekedés.

Magyar szálláshelyből több mint 1500 található a rendszerben, az Airbnb utasok átlagosan 6 éjszakát töltenek nálunk. Érdekesség, hogy szilveszterre 1000 hazánkba irányuló foglalást regisztrált az oldal. 

Újságírói kérdésre Lena Sönnichsen elmondta, nem erre tippelnénk, de felhasználói és szállásadói oldalról egyaránt jellemzően a 36 évnél idősebbek használják a szolgáltatást. Az 50+-os korosztályból nagyon sokan döntenek úgy, hogy miután kirepültek a gyerekek, kiadják a felszabadult helyet. A vállalkozás leginkább eseménymarketinggel népszerűsíti magát, felhasználói bázisa organikusan is dinamikusan nő, használóinak 70 százaléka ismerősöktől, szájhagyomány útján hallott először a cégről. 


SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben

SopronFest idején elegáns szalonzene a Hotel Mimiben 

A soproni Lőverek egy apró. romantikus szálláshelyén igazi házi muzsika szól majd a fesztivál ideje alatt.
Miért fontos az STR a szállodák napi működése során?

Miért fontos az STR a szállodák napi működése során? 

Az STR (Smith Travel Research) egy nemzetközileg elismert rendszer, amely segíti a szállodákat teljesítményük nyomon követésében és összehasonlításában.
Friss trendriport :  hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában

Friss trendriport : hazai szállodai helyzet 2025. áprilisában 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége elkészítette áprilisi trendriportját a KSH adatai alapján.
Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében

Novotel-WWF együttműködés a fenntarthatóság érdekében 

A hotellánc a franciaországi WWF-fel partnerségben kidolgozta a fenntartható tengeri eredetű élelmiszerekkel kapcsolatos alapelveket.
KSH: áprilisi vendégérkezés adatok

KSH: áprilisi vendégérkezés adatok 

2025 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,4 millió vendég 3,4 millió vendégéjszakát töltött el.
MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője

MSZÉSZ közgyűlés: luxusturizmus, városfejlesztés és Budapest turizmusának jövője 

A beszélgetés során arról értekeztek, hogy mit jelent valójában a „luxus desztináció”.
Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről

Adatok, irányok, kihívások – Somlyai Zoltán elnöki beszámolója a szállodaipar helyzetéről 

Mi történt eddig 2025-ben, és mi vár a hazai szállodaiparra a közeljövőben?
Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység

Szállodások tavaszi közgyűlése: fókuszban a hitelezés és a marketing tevékenység 

Helyszíni beszámoló az MSZÉSZ LXI. közgyűléséről, Esztergomból.
Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje

Íme, az új hévízi ötcsillagos ház menedzsmentje 

Május 15-én megnyílt a Le Primore Hotel & Spa, Magyarország legnagyobb ötcsillag superior minősítésű spaszállodája.
Bokrétaünnep Budapesten –  Moxy Downtown Budapest

Bokrétaünnep Budapesten – Moxy Downtown Budapest 

A Forestay Group épülő házuk szerkezetkész állapotát ünnepelte, amely egy 283 szobás szállodaprojekt Budapest történelmi negyedében.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.