A Marriott a fiatalokért

A Budapest Marriott Hotel és a Courtyard by Marriott Budapest City Center idén második alkalommal vett részt a Youth Carrier Initiative programban.

A Youth Carrier Initiative (YCI) a walesi herceg által alapított International Business Leaders Fórum egyik programja. A szervezet a világ vezető üzletembereivel a fenntartható fejlődésre fókuszál. Célja, hogy egy 24 hetes oktatási program keretén belül a hátrányos helyzetű fiataloknak a munka világában történő elhelyezkedését támogassa, növelve ezzel a foglalkoztathatóságuk esélyét. A „YCI” programján belül évente 11 országban kb.53 szálloda 420 fiatalt karol fel.

A Budapest Marriott Hotel és a Courtyard by Marriott Budapest City Center immáron második évben csatlakozott a kezdeményezéshez, lehetőséget kínálva ezzel a fiataloknak Magyarországon. Ebben az évben a diákok toborzásában, kiválasztásában a SOS Gyermekfalvak helyi képviselete nyújtott segítséget.

A hat végzős SOS-diák a program 60%-át 23 különböző szállodai részlegen tölthette el a Budapest Marriott Hotel és a Courtyard by Marriott City Center szállodákon belül, a 40%-át pedig a tantermi képzés tette ki – mint például karriertanácsadás, coaching, a szállodai részlegek szerepének fontossága a szálloda működésében, angol nyelvoktatás –, mely során a szálloda dolgozói önkéntes tanárokká és mentorokká válták. Három diáknak a két Marriott biztosít karrierlehetőséget a jövőben, amely bejelentésére és a szerződések aláírására 2015. december 17-én ünnepélyes díjátadó keretén belül került sor. Stubán Dániel örömmel csatlakozott a Budapest Marriott Hotel HR csapatához, Halász Gabriella az Executive Lounge-ban lesz a vendégek segítségére, Tóth Dominik pedig a Courtyard by Marriott Budapest City Center emeleti londiner pozícióját látja majd el. Kovács Barbara, Bogdán Szabina és Szenczi Gertrúd pedig vidéken folytatja tovább pályafutását.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.