A szűkített paritás az online szállásfoglalók közös nevezője

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot folytatott a hazai online szállásfoglalási piacon a versenyt korlátozó tényezők, elsősorban az árparitás ügyében. A szolgáltatók elfogadták, hogy csak szűkített paritást kötnek ki a szerződéseikben. 

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elkészítette az online szálláshelyfoglalás piacának vizsgálatáról szóló jelentését, amely itt érhető el teljes terjedelmében - 114 oldal, de megéri átolvasni. 

A GVH idén nem tervez beavatkozást a piacon a vizsgálat ideje alatt történt pozitív változtatások miatt, de az Európai Versenyhálózat Monitoring munkacsoportjának tagjaként továbbra is figyelemmel kíséri a piaci folyamatokat - közölte lapunkkal a hivatal.

A GVH 2013 nyarán indított ágazati vizsgálatot az online szálláshelyfoglalás piacán, mert az online szállásközvetítők szerződéses gyakorlatában olyan körülményeket azonosított, amelyek korlátozott versenyre utaltak az ugyanazon szállodai szobákat kínáló utazási irodák/szállásfoglalási portálok között.

Az ágazati vizsgálat középpontjában a szálláshelyek online szállásközvetítőkkel kötött megállapodásaiban található ún. árparitás kikötés állt, amely a nemzetközi és a nagyobb hazai szállásközvetítők szerződéseiben is megjelent. E kikötés szerint a szálláshely vállalja, hogy más értékesítési csatornán keresztül nem értékesíti szobáit az online szállásközvetítőnek megadottnál alacsonyabb áron. Az online közvetítők szerint a paritásos kikötések alkalmazása befektetésük védelmét szolgálja.

Tekintettel arra, hogy e közvetítői tevékenység során szolgáltatott szállásinformáció jelentős része (keresés, összehasonlítás, képek, vélemények megtekintése) ingyenes és a foglalás nélkül is hozzáférhető, így a közvetítők informatikai rendszerekbe történő befektetése könnyen kihasználható (potyautazás). Az ágazati vizsgálat megállapításai szerint az árparitás haszna a keresési idő csökkenése volt a fogyasztók számára. Az árparitás azonban inkább negatív hatást gyakorolt a szálláshelyekre, amelyek elsősorban akkor tehetnének szert magasabb profitra, ha kedvezőbb áron értékesíthetnének saját értékesítési csatornáikon, illetve az alacsonyabb jutalékszintet alkalmazó platformokon.

A GVH piackutatást is rendelt a piac fogyasztói oldalának jobb megismerésére. A kutatás célja a magyarországi fogyasztók utazásokkal kapcsolatos preferenciáinak megértése, a szállásközvetítő oldalak súlyának és szerepének meghatározása, valamint a magyarországi utazók szokásainak feltérképezése volt a szállásközvetítő oldalak használatakor.

A GVH úgy ítélte meg, hogy átláthatóbbá vált a szálláspiac az online szállásközvetítők megjelenésével, mert számos szálláshely-ajánlat összehasonlíthatóvá vált akár egyetlen közvetítő oldalán. Így ugyan nőtt a szálláshelyek közötti árverseny és a szálláshelyek kapacitás-kihasználtsága is, azonban hiányzott az érdemi árverseny az egyes szállásközvetítők között, és a szálláshelyek árai lényegében azonosak voltak minden értékesítési csatornán az ágazati vizsgálat által érintett időszak első felében.

A GVH álláspontja illeszkedik az időközben lefolytatott nemzetközi eljárások megállapításaihoz, hogy a paritásos kikötések teljes körű – azaz valamennyi értékesítési csatornára kiterjedő – használata korlátozhatja a piaci versenyt az árak standardizálásával és a belépési korlátok növelésével. A koncentráltnak tekinthető magyar piacon ez különösen aggályos lehet. A teljes körű paritásos klauzulák alkalmazása nem jár olyan jellegű és mértékű hatékonysági előnyökkel, illetve fogyasztói jólétet növelő hatással, amely indokolná az egyes értékesítési csatornák közötti verseny teljes korlátozását az egyes szálláshelyeket tekintve.

A nagyobb nemzetközi online szállásközvetítők (Booking.com, Expedia) 2015-ben a magyar piacon is szűkítették az árparitási kikötés hatályát. Ennek következtében egy szállásközvetítő a jövőben csak azt kötheti ki, hogy a szálláshely a saját honlapján feltüntetett feltételeknél ne adjon kedvezőtlenebb feltételeket a szállásközvetítőnek.

Szűkített paritás
Európa számos országában versenyjogi értékelés tárgyává tették a paritásos kikötéseket. Az ágazati vizsgálat által feltárt joggyakorlat jellemzően arra irányul, hogy a szállásközvetítők a tág MFN kikötések helyett ún. szűkített paritást vezessenek be. A paritásos kikötéseket csak a német versenyhatóság és a francia jogalkotó utasította el teljes egészében. A szűkített paritás alapján a szállásközvetítők azt írják elő, hogy a szálláshelyek a saját honlapjukon megjelenített feltételeknél ne adjanak kedvezőtlenebb feltételeket a szállásközvetítőnek; a többi foglalási csatorna és más szálláshely irányába nem terjed ki a paritási kötelezettség.

A paritási kikötés ugyanakkor nem terjed ki más szállásközvetítőre, illetve a többi foglalási csatornára (telefon, fax, e-mail stb.), azaz lehetőség lesz arra, hogy a szálláshely engedményeket adjon. A GVH álláspontja szerint a szűkített paritás alkalmas megoldás lehet a piaci probléma megoldására – figyelembe véve a potyautazás veszélyét is. A szűkített paritás lehetőséget teremt a szálláshelyek számára, hogy egyes értékesítési csatornákon eltérő árazási stratégiát alkalmazhassanak, valamint a szállásközvetítők számára, hogy akciókat hirdessenek jutalékuk terhére, és az árakban is versenyezzenek egymással.

Az online szállásközvetítői piac legnagyobb magyar tulajdonban álló szereplője, a Szallas.hu jelezte a GVH-nak az ágazati vizsgálat jelentéstervezetének publikálása után, hogy áttér a szűkített paritás alkalmazására – követve a nemzetközi szereplőket. Ezzel valamennyi nagyobb szereplő gyakorlatában megjelenik a szűkített paritás alkalmazása, ami remélhetőleg befolyásolja a kisebb piaci részesedésű szereplők magatartását is. E változások fényében a GVH idén nem tervez beavatkozást a piaci folyamatokba, de nem zárja ki, hogy később megteszi, ha a körülmények nem a verseny erősödése irányába hatnak.

A GVH – az Európai Versenyhálózat Monitoring munkacsoport tagjaként – az ágazati vizsgálat lezárása után is nyomon követi a piaci folyamatok alakulását. A vizsgálati jelentés teljes terjedelmében és további információk a GVH honlapján érhetők el.


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.