20 millió plusz bevételt vár a szállodai átalányadóból Románia

A román gazdasági minisztérium várhatóan már április 1-jétől bevezeti, és egyelőre hat hónapra tervezi a szállodák, panziók, bizonyos vendéglők, kávézók átalánydíjas megadóztatását.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A kiszivárgott információk szerint egy 3-4 csillagos szállodának évi 130 euró/szoba, vagy 50-60 euró/ágy díjat kell fizetni, a panzióknak pedig szobánként 60-70 eurót, vagy ágyanként 30-35 eurót. A vendéglők, kávéházak díjait még nem állapították meg, ennek mértéke 50 százalékban függ majd a helytől, forgalomtól, szezonalitástól, a másik 50 százalék kiszámításánál pedig az alkalmazottak számát, a másodlagos tevékenységet (ha van ilyen) veszik figyelembe.

Az új adó máris felháborodást pattintott ki a szállodaüzemeltetők körében, az aradi háromcsillagos Coandi szállodában elmondták, az intézkedés nem fogja megoldani a problémát, az ágazatban uralkodó feketegazdaság csökkenését, mert minden új adó csak mélyíteni fogja ezt a kérdést. Szerintük, főleg a kisebb panziók még több elkönyveletlen számlát fognak kiadni.

A szállodaüzemeltetők szakszövetsége inkább koherens turisztikai stratégiát, átlátható törvénykezést, adózási rendszert akar a vendéglátásban, nem pedig nyakra-főre bevezetett új adókat. Maria Grapini, a temesvári üzletasszonyból megbízott turisztikai miniszterré ugrott tárcavezető nyugat-európai példákkal támasztotta alá a döntést, mondván, Franciaországban egy szállodának minél nagyobb a forgalma, annál magasabb adókat fizet. Szerinte enyhén szólva furcsa, hogy a profit nélküli nagy szállodák miből költenek fejlesztésekre.

Tény, az adóhatóság által rendelkezésre bocsátott statisztika kimutatta, hogy a forgalom alapján 50 legjelentősebb romániai szálloda és vendéglő nem található az ágazat első ötven adófizetője között. A gazdasági minisztérium úgy számol, az átalányadó bevezetését követően a költségvetés a jelenlegi évi 39 millió vendéglátóipari adóbevétel helyett legalább 59 milliót kasszíroz majd.

Az átalányadó miatti vita, a tárca és a szállodaipar közötti háború várhatóan fékezi idén a turizmus fellendülését Romániában, de az sem növeli az ország vonzerejét, hogy Grapini utolsó pillanatban lemondta Románia részvételét a müncheni turisztikai vásáron, hoppon hagyva a már tárgyalásokat előre leegyeztető utazási irodákat, szállodákat.


Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.