Az Accor esete Dél-Afrikával

Az AccorHotels stratégiai együttműködést jelentett be a dél-afrikai székhelyű Mantis Grouppal, amely vállalat világszerte megtalálható, több díjat nyert ötcsillagos szállodák és szállások kollekciója. A megállapodás, mely butikhoteleket, ökoszállásokat, parkokat és luxus lakóhajókat, valamint kalandturizmust és egyedi utazásszervezést is magába foglal, megerősíti az AccorHotels vezető szerepét a kivételes egyedi élmények kínálatában, és reflektál a Csoport környezetvédelmi platformjára, a Planet 21-re.

Ezzel a stratégiai együttműködéssel egyben elkezdi működését a Community Conservation Fund Africa (CCFA) non-profit szervezet (NGO), melynek célja, hogy megerősítse mindkét Csoport elkötelezettségét az afrikai élővilág növekvő hanyatlásának megakadályozásában, és együttműködjön három nemzetközileg elismert szervezetettel – a Wilderness Foundationnel, a Tusk Trusttal és az African Parks-szal.

Sébastien Bazin, az AccorHotels elnök-vezérigazgatója elmondta: “A Mantis a különleges és egyedi utazási szolgáltatások pionírja olyan szállodákkal, melyek a világon a legötletesebbek közé tartoznak. Ezzel a stratégiai együttműködéssel megerősítjük a Csoport jelenlétét Afrikában, és hozzáférést kapunk egy márkához, melynek erős gyökerei és múltja van, elismert a környezetvédelemben tanúsított elkötelezettsége, és nagyrabecsült érdemei vannak a szállodaiparban.”

Adrian Gardiner, a Mantis Group alapítója és elnöke hozzátette: “Az AccorHotels az egyik leggyorsabban növekvől szállodaipari vállalat a világon. Ez a megállapodás egy vonzó ajánlatot jelent a Mantis Group számára, hogy használhassa az AccorHotels óriási disztribúciós csatornáit és globális elérését, hogy tovább fejlessze azokat a szállodaipari koncepciókat és fenntarthatósági projekteket, amiken eddig is fáradhatatlanul dolgozott. Örömmel nyitjuk meg ezt az új fejezetet az AccorHotels-szel, melyben mindketten nagykövetekként fogjuk fejleszteni mindkét Csoport portfolioját és szolgáltatásait.”

A Mantis hálózat 28 üzemeltetett hotelből, továbbá egy Mantis védjegy alá tartozó, globális szálloda- és rezidencia-hálózatból áll, melyek olyan butikvillákat és emblematikus helyszíneket is magába foglalnak, mint például a Founder’s Lodge Dél-Afrikában, Eastern Cape-ben, a Mantis St Helena,egy butikszálloda az Atlanti Óceán egy eldugott szigetén, vagy a Draycott Hotel Londonban, ami a Békeidők elegenciáját és az összetéveszthetetlen brit luxust képviseli. A Mantis Group hires a kalandvágyóknak szánt különleges élményeiről, melynek keretein belül tulajdonol és üzemeltet számos egyedi luxushajót, valamint a Zambezi Queen Collection márkához tartozó luxus szállásokat. Az együttműködési megállapodás a szabályozó szervezetek jóváhagyására vár.


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.