Fotósorozat az Aria Hotel Budapestről: érzékek birodalma

A 49 szobás belvárosi butik hotel tulajdonosa, aki házával már számtalan nemzetközi elismerést szerzett, most különleges feladattal bízta meg Lábady István fotóművészt.

 A pandémiát követően  a szektor szereplői közül sokan forgalom-ösztönző marketing aktivitásra fókuszáltak, viszont az Aria Hotel vezetése a márkakommunikáció mellett döntött: "Úgy gondolom, hogy itt az ideje, hogy végre megjelenítsük azokat az érzéseket, amelyeket az Aria márka megtestesít. Felkértem Lábady István fotóművészt, hogy segítsen ennek képi megfogalmazásában", mondta Henry Kallan tulajdonos.

 

Lábady Istvánt egyetlen fotó elkészítésére kérték fel, de az együttműködés során végül egy három képből álló sorozat született. A kompozícióban fontos volt, hogy az épületben rejlő egyedi építészeti színvonal - a csigalépcső, valamint a bérpalota üvegtetővel fedett belső udvara és az udvar feletti teljes körfolyosós panoráma és a tetőterasz feletti égbolt is megjelenjen.

A modellek a finom, elegáns, kozmopolita miliőt erősítik, a képeken megjelenő történetekben gyermeki őszinteség vegyül a konvenciókat háttérbe szorító romantikus játékossággal.

"Ez nem egy hagyományos ügynökségi felkérés volt, hiszen nem layoutokat kaptam, hanem inkább érzések listáját. Több ötletem közül Henry hármat választott ki, melyeken műteremben és a helyszínen is több körben dolgoztunk."

A kampány-szlogenek - "Life re-imagined", "The only way is to go all way" és "I can't be good all the time" - az Aria Hotel által képviselt legfőbb értékekre reflektálnak: a butik hotel elvarázsolt, álmokat megtestesítő, színpadi jelenetet idéző belsőépítészeti és zenei koncepciójára, az "ötcsillag" feletti szolgáltatási szemléletmódra, és arra a vágyódásra hogy az utazásaink során újra játékos és romantikus önmagunkra találjunk.

A kreatív koncepció létrejöttét és kivitelezését a Zerocom fogta össze, amely 2015 óta kezeli a szálloda PR és marketing kommunikációját. 

 

Forrás: Zerocom


Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás

Szallas.hu: Siófokra érkezett a legtöbb foglalás 

Rövidülnek, de nem maradnak el a nyaralások. Tények és tervek a magyarok belföldi vakációjáról – a szállásfoglaló portál adatai alapján.
„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.