Indulhat a négycsillagos hotel fejlesztése Szentesen

Elstartolhat a szentesi Petőfi Szálló felújítása, mivel a beruházó cég megkapta az építési engedélyt. A Pendola 450 millió forint uniós támogatásra pályázik, és mintegy 2,5 milliárd forint hitelt venne fel. A kivitelezés akár már február közepén megkezdődhet.

Már csak pénzügyi akadálya lehet a szentesi Petőfi Szálló felújításának, a fejlesztésben érdekelt cég ugyanis megkapta az építési engedélyt az idén 112 éves épület rekonstrukciójára. A mélygarázs és a hotelhez tartozó Petőfi utcai apartmanház megépítése egy második ütem része lesz, ezeket akkor kell majd engedélyeztetni. Ami a finanszírozást illeti, beszámoltunk már róla, hogy uniós forrásokat is felhasználna a beruházó Pendola Kft. A regionális fejlesztési tanács szálláshelyfejlesztésre kiírt pályázatán legfeljebb 450 millió forintot nyerhet a cég. Az első ütem költsége 3 milliárd forint, ebből mintegy 2,5 milliárd forintot hitelből fedezne a társaság. Csak pénzügyi akadálya lehet a szálló felújításának.

– Hétfőig kell benyújtanunk a pályázatot, amihez kellett az önkormányzat hozzájárulása is, hiszen egyelőre a város tulajdona a szállóépület – nyilatkozta lapunknak Erdélyi Lajos, a Pendola–Szentes Kft. ügyvezetője. Ha nyer a pályázat, akkor az első kifizetési kérelemig kell átadni a tulajdonjogot az önkormányzat és a beruházó közös cégének, a Pendola–Szentes Kft.-nek. Bár általánosságban hónapokkal a pályamű benyújtása után kezdődnek az ilyen fejlesztések, Szentesen már február derekán megkezdődhet a kivitelezés, ugyanis nem lesz szükség közbeszerzésre az eljáró hatóság állásfoglalása szerint – erről írásban kapott értesítést a cég. Erdélyi Lajos azt is elmondta lapunknak, hogy ettől függetlenül megversenyeztetik az ajánlattevőket, hiszen egy műemléki felújításnál nem csupán az ár a mérvadó, hanem a munka minősége is, különösen annak tükrében, hogy a műemléki felügyelet folyamatosan ellenőrizni fogja az építkezést.

– Több hitelintézettel, több konstrukcióról tárgyalunk – árulta el az ügyvezető, aki szerint arra is készült forgatókönyv, ha nem nyer a beadvány. Erről részleteket nem árult el Erdélyi Lajos, de azt megjegyezte, hogy egy pályázati siker sokkal könnyebbé és egyértelműbbé tenné a helyzetüket. A szentesi képviselő-testület szerdai rendkívüli ülésén újfent vitába torkollt a Petőfi Szálló ügye. Kozák János azt feszegette, hogy a Pendola a várossal kötött szindikátusi szerződés több pontját nem teljesítette határidőre. Rébeli-Szabó Tamás szerint kényszerpályára került az önkormányzat, a beruházóval kötött megállapodást még a pályázat benyújtása előtt aktualizálni kellett volna. A baloldalról Demeter Attila tolmácsolta a jogi bizottság álláspontját, miszerint külön okiratban rögzíteni kell, ha valamiért meghiúsul a projekt, akkor a szállóépület tulajdonjogát tehermentesen kapja vissza a város. Végül azzal, hogy február végéig újra testület elé kerül a szindikátusi szerződés, a többség jóváhagyta a pályázat benyújtását. (delmagyar.hu)


Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál

Brandváltás ennél a patinás fővárosi szállodánál 

A Mövenpick bejelentette a Mövenpick Hotel Budapest Centre megnyitását.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.