Juttatásból nagyvonalúan költünk pihenésre

Az OTP SZÉP kártya és a Szallas.hu is optimistán tekint az őszi-téli szezon elé; a jelenlegi adatok alapján 30 százalékkal több foglalás érkezett be tavalyi év ugyanezen időszakához képest.

Minden eddigi rekordot megdöntött idén a belföldi turizmus bővülése, igaz, az egyértelműen kiderült a szallas.hu és az OTP csoport SZÉP kártya üzletágának tapasztalataiból, hogy a kártyás béren kívüli juttatás nélkül érdemi növekedést nem látnánk a statisztikákban. 2019 első nyolc hónapjában ugyanis a kártyákra feltöltött összeg a duplájára, míg a költések összege a másfélszeresére - azaz mintegy 100 milliárd forintra - bővült 2018 azonos időszakához képest. A KSH adatai szerint a belföldi szálláshelyek magyar vendégektől származó bevételeinek negyede köthető a SZÉP kártyához.

A sikerhez persze az is kellett, hogy a cafetéria adózási szabályainak tavalyi átírása miatt lényegében a SZÉP kártya maradt az egyetlen adómentes béren kívüli juttatás.

A várakozásainkat messze meghaladó, mintegy 130 milliárd forintos munkáltatói feltöltés volt idén a SZÉP-kártyáknál, idén 260 ezer új szerződést kötöttünk, és így már elmondható, hogy minden harmadik magyar munkavállaló - vagyis mintegy 1,7 millió ember - rendelkezik OTP SZÉP kártyával - közölte Vargáné Jandrasits Ildikó, az OTP cafeteria üzletágának vezetője. Megemlítette azt is, hogy az OTP Pénztárszolgáltatónak már tavaly sikerült az ügyfelek 95 százalékával leszerződve eleget tenni a pénzforgalmi számlanyitási kötelezettséggel kapcsolatos jogszabályváltozás követelményeinek. Ehhez az informatikai háttér mellett az ügyfélszolgálati tájékoztatási kapacitást is bővíteni kellett. A jövőre nézve pedig elmondható, hogy most már mind a 400 OTP fiókban köthető SZÉP kártya szerződés.

Érdemi bővülést sikerült elérni az elfogadóhelyek számát tekintve is, mivel idén kétezerrel növeltük a partnerek számát, ami most már országszerte eléri a 30 ezret - mondta az üzletágvezető. Az elfogadóhelyek többsége továbbra is inkább a vendéglátáshoz köthető, azonban szépen gyarapodik a szálláshelyek száma is. És persze vannak átfedések is, ha a szolgáltató mindkét TEÁOR szám szerinti szolgáltatást biztosítja a vendégeinek - egy vendégasztalt kínáló falusi szálláshely esetében ilyenkor a főtevékenység besorolása a döntő, ez alapján állnak rendelkezésre az OTP esetében az adatok.

Az első félévben 1722 új kereskedői szerződést kötött az OTP SZÉP kártya, nekik összesen 2388 elfogadóhelyük van. Ebből 719 szálláshely, 1219 vendéglátóhely, valamint 450 egyéb szabadidős szolgáltató volt.

Bátrabban és többet költünk a juttatásból

Adataink szerint az összes költés kétharmadát vendéglátóipari egységekben, munkahelyi étkezdékben realizálják a szolgáltatók, ugyanakkor a szálláshelyek 25 százalékos részesedése is szép, és egyre bővülő eredmény. Utóbbi esetében különösen a vidéki szálláshelyek SZÉP kártya forgalmának aránya növekszik dinamikusan, idén elérve a 6 milliárd forintot. A szabadidő zsebre töltött összegeket pedig jellemzően sport, fesztivál, állatkert és egyéb kultúrszolgáltatás belépőire fordítják a kártyabirtokosok.

Trendváltások a belföldi turizmusban

A foglalási adatokból az is egyértelműen látszik, hogy a kártyabirtokosok jellemzően hosszabb időre, több főre és főleg nagyobb kosárértékben foglalnak - jegyezte meg ezzel kapcsolatban Szigetvári József, a Szallas.hu csoport vezérigazgatója. Szavai szerint míg az oldalukon keresztül bonyolított átlagos foglalási kosárérték 65 ezer forint, addig SZÉP kártya használata esetén ez 118 ezer forint körül van.

A jelenlegi kategorizálás szerint a családi utazások, utazók számossága jobban emelkedett, mint a páros utazóké. Egyértelmű trend az idősebb korosztályok utazási kedvének növekedése is - mondta Szigetvári József. Lapunk kérdésére elmondta, hogy ezt a trendet a nyugdíjasok Erzsébet üdülési programjától függetlenül, az oldalon keresztül bonyolított foglalásokra alapozva említette meg, mivel azt a programot direkt szállodai, szálláshelyi foglalásokkal bonyolították. A megszüntetése miatt azonban elképzelhető, hogy növekedni fog a jövőben a szállásközvetítőkön keresztül bonyolított forgalom, ebben a korosztályban ugyanis - hasonlóan a többihez - jelentős az utazási kedv és szándék. A kérdés az elkölthető jövedelem rendelkezésre állása.

Nyáron is tartolt a kártyás üdülés

Ugyan az augusztusi belföldi turisztikai adatokat csak később közli a KSH, a Szallas.hu adatai alapján azt valószínűsítjük, hogy nagyjából 5 százalékkal bővülhetett a belföldi vendégéjszaka szám, és 15-16 százalékkal a szállásdíjból származó bevétel - mondta Szigetvári. Az idei augusztusi hosszú hétvége eredményei becslésünk szerint mintegy 15 százalékkal haladja meg az előző éviét. Az OTP adatai szerint csak a 3 nyári hónapban mintegy 54 milliárd forintot költöttek pihenésre és vendéglátásra a kártyabirtokosok, ami duplája a korábbiaknak. A Szallas.hu adatai alapján a közvetített pénzforgalom 2019 júniusa és augusztusa között harmadával emelkedett a tavalyi év azonos időszakához képest.

Szigetvári József szerint a SZÉP kártyás költések nélkül nem sikerült volna a hazai szálláshelyeknek kompenzálniuk azt, hogy megváltoztak a belföldi utazási szokások. Ugyanis nyáron is egyre inkább a rövidebb, egy-két napos, vagy akár egy éjszakás foglalások kerülnek előtérbe. A legnagyobb hazai szállásfoglaló oldal kimutatása szerint a foglalások 28 százaléka szólt két éjszakára, 27 százaléka egy éjszakára, ezzel szemben három éjszakára már csak a 19 százalékuk. Ez egyértelműen az aktív turizmus előtérbe kerülésével magyarázható - mondta a vezérigazgató.

A legkeresettebb szállástípusok idén nyáron az apartmanok (27 százalék) és a vendégházak (21 százalék) voltak a Szallas.hu kimutatása szerint. A 4-5 csillagos szállodák szolgáltatásai esetében 10 százalékra nőtt a foglalási arány.

A legkeresettebb nyaralóhelyek toplistáján nincs nagy változás

A kártyabirtokosok költéseinek elemzésével ugyanis az derült ki, hogy a legkeresettebb belföldi desztinációk között a miskolctapolcai barlangfürdőt, a harkányi gyógyfürdőt, az egri várat, illetve a zalakarosi fürdőt találni. Bíztató tendencia, hogy egy-két hazai város is kezdi megtalálni a helyét belföldi célpontként, és ezt tudatos építkezéssel segíti elő: erre a legjobb példa Nyíregyháza, amely az idei nyári belföldi 10-es toplistánk 10. helyén szerepel - mondta Szigetvári József. A nyári foglalások 38,5 százaléka egyébként a Somogy, Veszprém és Zala megye szálláshelyeit gazdagította. AZ OTP SZÉP kártyás nyári költések 12 százaléka, több mint 6,6 milliárd forint a balatoni régióban koncentrálódott.

TOP10 belföldi település 2019 nyarán

1. Siófok

2. Hajdúszoboszló

3. Budapest

4. Eger

5. Balatonfüred

6. Gyula

7. Szeged

8. Hévíz

9. Zalakaros

10. Nyíregyháza

Fejlesztési kényszerben az ágazat

Szigetvári szerint az egyértelműen látszik, hogy kezd korlátossá válni a belföldi szálláshely kapacitás. Emiatt, és ha Magyarország meg akarja tartani a kompetitív versenyelőnyét a régióban elengedhetetlen, hogy valamennyi szálláshely kategóriában erősíteni kell az ár-értékarányt tekintve minőségi szálláshely kínálatot. Az aktív turizmus berobbanásával egyidejűleg ki kell elégíteni a kisebb vidéki települések iránti érdeklődés hatására megnőtt szálláshely és programkeresletet, ami mind a legkisebbtől a legnagyobb szereplőkig fejlesztéseket igényel. Az internet pedig jó lehetőséget teremt a kisebb településeknek, szolgáltatóknak a bemutatkozásra, vendégforgalom növelésre - jegyezte meg a vezérigazgató.

Elmondása szerint a belföldi turizmus 65 százaléka már digitális csatornákon keresztül bonyolódik, és a szálláshelyek direkt online értékesítése is növekszik. Megjegyezte azt is, hogy a cégcsoportja kedvezményprogramokkal is ösztönzi, hogy a kisebb helyeken lévő szállásokhoz különféle programok kapcsolódjanak. Mint mondta, a kapcsolódó kedvezmények beváltási aránya is folyamatosan növekszik.Ugyancsak emelkedik a vidéki SZÉP kártya elfogadóhelyek száma az OTP-nél is, idén e partnerszálláshelyeknél már mintegy 6 milliárd forintot költöttek el a vendégek - jegyezte meg Vargáné Jandrasits Ildikó.

A két legnagyobb piaci szereplő várakozása szerint a következő években is kitarthat a belföldi turizmus növekedése, amennyiben a turisztikai szolgáltatók meglépik a szükséges fejlesztéseket, és változatlan marad például a SZÉP kártyás szabályozás. Az például segít kisimítani a foglalások hullámzását, hogy a jövőben már nem jár le a kártyára feltöltött összegek felhasználási ideje, és nem veszik el az összeg a felhasználók számára - mondta lapunk érdeklődésére Vargáné Jandrasits Ildikó. Az új szabályok szerint ugyanis a feltöltéstől számított 2. év májusának végétől mindössze 3 százalékos levonás ellenében maradhatnak a kártyán az összegek - ha a kibocsátó él ezzel a lehetőséggel. Az eddigi tapasztalat az, hogy a kártyabirtokosok 98 százalékban határidőn belül felhasználták az egyenlegüket - tette hozzá Vargáné Jandrasits Ildikó.

Forrás: Turizmus Online


Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a pesti ötcsillagos ház új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a pesti ötcsillagos ház új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be

A Hotel Clark nem akármilyen elismerést zsebelt be 

A TripAdvisor idei győztesei közt ott találjuk a Lánchíd budai-hídfőjénél, a Vár tövében található hotelt.
Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában

Változás a Mellow Mood Csoport egyik vezetői pozíciójában 

Bayer Bence másfél év kihagyás után visszatért a Mellow Mood Hotels-hez.
Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában

Páratlan művészeti élmény ebben a pesti szállodában 

Mától látogatható Fischer Judit Mundane Romance c. egyéni kiállítása a Hilton legújabb budapesti szállodájában.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.