Négycsillagos Danubius szálloda nyílt Szovátán

Két év megfeszített munka után elérkezett a várva várt nap a szovátai Danubius életében, május 31-én ugyanis a terveknek megfelelően befejeződtek a Hotel Bradet felújítási munkálatai és június másodikán megnyitotta kapuit a teljesen felújított négycsillagos Danubius Health Spa Resort Bradet szálloda.

A páratlan fürdőváros, Szováta legmodernebb szállodája, a Danubius Health Spa Resort Bradet****superior 2014 június 2-án egy soft opening megnyitó után kezdte meg működését, a hivatalos Grand Opening Partyra szeptember 12-ig kell még várni.

Az egykor kétcsillagos szálloda két év alatt teljesen megújult, a felújítási munkálatok után már 4* superior minőséggel áll az itt megszálló vendégek rendelkezésére. A szálloda 88 igényesen kialakított, modern szobával, valamint 5 lakosztállyal várja vendégeit, a munkálatok során felújították a szálloda lobby és recepció szintjét, az éttermet és a konyhát, illetve a környék legnagyobb rendezvénytermét, az akár 600 fő befogadására is alkalmas Margareta termet.

Az új szállodában 21. századi épületgépészet működik, kicserélték a fűtésrendszert, és légkondicionálóval látták el a szobákat, illetve vendégtereket. Az épület környezete is megújult, a parkolóba kamerákkal ellátott sorompós biztonsági rendszert szereltek, új burkolat került a szállodába vezető lépcsőkre és aszfalt a hotel gazdasági bejáratára.

7 millió eurós fejlesztés

A felújítási munkálatok összértéke meghaladta a 7 millió eurót, a munkálatot kivitelező cég az elmúlt két évben több mint 100 új munkahelyet teremtett, a megnyílt négycsillagos szállodában pedig a meglevő munkahelyek száma legalább további 30 új munkahellyel bővül.

A Danubius Health Spa Resort Bradet tökéletes helyszín a nyugalomra vágyó családok, illetve az aktív pihenést kedvelők számára. A szovátai Danubius szállodák fő vonzereje az exkluzív wellness és gyógyfürdő, ahol a négycsillagos szállodában megszálló vendégek bármely évszakban fürdőzhetnek a Medve-tó sós vizében, illetve kipróbálhatják az édes vizű élményfürdőt, pezsgőfürdőt, úszómedencét, valamint a különböző szaunák és gőzfürdő által nyújtott élményeket.

Emellett különböző relaxáló és sportmasszázsok, iszappakolás, szépségápolás és egyéb wellness kezelések biztosítanak teljes ellazulást.

A gyógyulni vágyókat jól felkészült orvosi és ápoló személyzet várja, akik kellemes környezetben segítenek a vendégek javulására fordítani a természet gyógyító erejét.


Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton

Egy éves a Mövenpick BalaLand Resort Lake Balaton 

Az első évben több, mint 50.000 vendég látogatott el Szántódra, az egyedülálló tematikával rendelkező, családbarát hotelbe.
Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50

Katolikus kulturális központból szálloda: új üzemeltetőnél a D50  

Az Eventrend Group üzemelteti a továbbiakban a D50-et.
Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.