Négycsillagos hotel nyílt az alföldi fürdővárosban

A hétvégén megnyílt Makó első, négycsillagos színvonalú szállodája, a Hotel Glorius. Minőségi hotelre jelentős igény volt már a városban, különösen mióta két évvel ezelőtt átadták a Hagymatikum fürdőt.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Néhány évvel ezelőtt Makó nagy fába vágta a fejszéjét: a város szerény, elsősorban a helyiek és a környékbeliek igényeit kielégítő termálfürdőjét Makovecz Imre tervei alapján teljesen átépítették, szolgáltatásai körét jelentősen bővítették és megnyitották a Hagymatikumot. A fürdő immár két éve működik Makón, fokozatosan javuló vendégforgalmi és bevételi adatokkal – tudtuk meg a szállodavatón a Hagymatikum igazgatójától, Scheitzner Beától -, ugyanakkor a színvonalas szállodai kínálat eddig hiányzott a városból.

Most ez az igény is teljesült, mivel a hódmezővásárhelyi Bodrogi Bau egyik leányvállalata a napokban megnyitotta a négycsillagos igényeket kielégítő Hotel Gloriust. A szálloda épületét – amely eredetileg 1926-ban az Arad-Csanádi Takarékpánztár székházának épült, később pedig iskolaként, illetve menzaként szolgált – a várostól vásárolta meg a vállalkozás két évvel ezelőtt. A Széchenyi terv pályázati forrásainak felhasználásával alig másfél év alatt, magas színvonalon sikerült helyreállítani és a mai kor igényeinek megfelelően modernizálni a műemléképületet. Az ingatlan helyreállítása, majd belső kialakítása során igyekeztek maximálisan megidézni az 1920-as évek art deco stílusát, a felhasznált anyagok, berendezési tárgyak csúcsminőséget képviselnek. 

A közel 700 millió forintos beruházáshoz több mint 489 millió forint uniós és állami támogatást kapott a vállalkozás. A fejlesztés eredménye közel 2000 négyzetméteres alapterületen egy 37 szobás, nászutas és elnöki lakosztályt is felvonultató, 80 férőhelyes hotel, egy étterem és egy kávézó. A hotelben helyet kapott egy 50 férőhelyes rendezvényterem is. Az épület közvetlenül a fürdő bejáratával szemben található, így a vendégek gyorsan és kényelmesen vehetik igénybe a Hagymatikum szolgáltatásait.

A hotel indulásakor elsősorban félpanziós csomagokat kínál a vendégek részére, a csomag a kétszeri étkezés mellett a fürdőbelépőt is tartalmazza. Aki a házban is szeretne lazítani, megteheti, hiszen a hotel második emeletén szauna és fitnessterem működik. A félpanziós étkezést kár lenne kihagyni, mivel londoni és spanyol csúcséttermekben gyakorlatot szerzett séfek viszik a ház konyháját, az egyik szakács szakember katalán, aki korábban az El Bulliban is dolgozott – tudtuk meg a ház igazgatójától, Gergely Gábortól.

A makóiak remélik, hogy a Glorius új vendégkört hoz a városba, és a forgalom fellendülésével nőni fog az érdeklődés a környékbeli ingatlanok iránt is. A szálloda és a fürdő tőszomszédságában egyébként két további műemlék jellegű épület várja a potenciális befektetőket.


Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását

Pályázati felhívás: keresik az Év Technológiai Újítását 

A Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége idén is meghirdette társult tagjai részére az Év Technológiai Újítása pályázatot.
Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja

Különleges koncepcióval újult meg az Aria Hotel rooftopbárjának designja 

Veuve Clicquot champagne-élménnyel újult meg a High Note SkyBar.
Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.