Nyomozás indult a nyíregyházi Krúdy Szálló értékesítése miatt

(MTI) - Hűtlen kezelés miatt tett feljelentés alapján indított nyomozást a rendőrség a nyíregyházi Krúdy Szálló 2002-ben történt értékesítésével kapcsolatban - erősítette meg a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Magyar Nemzet szerdai számában megjelent információt az MTI-nek.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Fedor Rita elmondta: az ügyben a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) hűtlen kezelés gyanújával tett feljelentést ismeretlen tettes ellen. A nyomozást a főkapitányság gazdaságvédelmi osztálya kezdte el, a szóvivő az ügy részleteiről - a nyomozás érdekeire hivatkozva - nem adott bővebb felvilágosítást.

A Magyar Nemzet szerdai cikkében azt írja: a lap birtokába jutott dokumentumok szerint 2002-ben a Csabai Lászlóné (MSZP) vezette önkormányzat 70 millió forint plusz áfa értékben, felújítási kötelezettség mellett eladta a műemlék Krúdy Szállót az Épker Kft. akkor még bejegyzés alatt álló projektcégének, a Sóstó-Invest Kft.-nek. A Kehi megállapítása szerint a vételár kiegyenlítése nagyobb értékben értéktelen üzletrészek beszámításával, kisebb részben pedig a valóságban nem teljesített szállodai szolgáltatások beszámításával történt.

A Magyar Nemzet szerint a Kehi feljelentéséből kiderül, hogy az általuk megbízott igazságügyi szakértő 580 millió forint plusz áfa értékben határozta meg a nyíregyházi ingatlan 2002-es adásvételekor fennálló, valós szabadpiaci forgalmi értékét, szemben a szerződésben szereplő 70 millió forintos összeggel. A napilap cikkében ugyanakkor megjegyzi, hogy a szakvélemény szerint elégtelen és irreális volt az önkormányzat alkalmazásában álló ingatlanforgalmi szakértő által végzett 2002-es értékelés, és a vizsgálatok alapján az ingatlan áron aluli értékesítésével az önkormányzatot 527 millió forint vagyoni hátrány érte.

"Engem nem zavar, hogy vizsgálnak, az zavar, hogy ebből politikai ügyet csinálnak" - mondta az MTI-nek Csabai Lászlóné. A nyírségi nagyvárost 1994 és 2010 között vezető polgármester közölte: az épületet 1995-ben, romos állapotban vásárolta vissza egy vállalkozótól az önkormányzat, a felújításra a helyhatóságnak azonban nem volt anyagi fedezete. Az önkormányzat 2002-ben adta el felújításra az épületet az Épkernek, illetve a későbbi üzemeltetést végző projektcégének, amely a szerződéskötés időpontjában még valóban bejegyzés alatt volt - tette hozzá Csabai Lászlóné.

A korábbi szocialista városvezető a Kehi-vizsgálat kapcsán megjegyezte: az adásvétel időpontjában a romos ingatlan nem ért annyit, mint azt az ellenőrzési hivatal vizsgálata állítja, ezt pedig az ingatlanról akkor készített, a városvédő egyesület birtokában lévő fotók is igazolják. A szállót 2003-ra felújították, 2010 óta üresen áll.


Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték

Egyéves a Mamaison Hotel Chain Bridge Budapest – meg is ünnepelték 

Rangos díjakkal és teltházas időszakokkal telt az első éve a pesti belváros boutique hotelnek.
Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után

Eltűnt pénzek, törölt foglalások, károsult vendégek – ez maradt a Hotel & More után 

Nemcsak a vendégek, hanem a közvetítő partnerek is jelentős veszteséget könyveltek el. Megkerestük az üggyel kapcsolatban Klemm Balázst, a Hotel & More Group tulajdonos-vezérigazgatóját, cikkünkben az ő reagálását is közöljük.
MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát

MSZÉSZ májusi trendriport: a belföldi kereslet felfelé húzta a hazai szállodák forgalmát 

Az országos vendégforgalom bővülését a belföldi kereslet támogatta, a külföldi piacok teljesítménye vegyes képet mutatott.
Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó?

Tunézia szálláshelyei: mire számíthat ma az európai utazó? 

A Taurus Reisen meghívására egyhetes tanulmányúton fedeztük fel Tunézia sokszínű világát, amelynek során a hotelkínálatról is átfogó képet kaptunk.
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket

Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket 

A dél-európai piacon új szálláshelyekkel bővítette portfólióját a Gestor.
Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.