Nyugat-Dunántúlon a szállásdíj-bevételek is nőttek

2010 első negyedévében 245 ezer vendég, összesen 723 ezer éjszakára kereste fel a nyugat-dunántúli kereskedelmi szálláshelyeket, ami 5,2, illetve 10,7%-os emelkedést jelent az előző év azonos időszakához képest.

'

Nyugat-Dunántúlon a vendégéjszakák száma külföldi és belföldi vonatkozásban az átlagossal megegyezően változott, a vendégeké viszont különböző mértékben bővült: külföldről 11,2%-kal, belföldről 2,2%-kal többen látogattak a régióba. Az átlagos tartózkodási idő 3,0 napot tett ki, 0,6 nappal volt hosszabb az országosnál.

A régió kereskedelmi szálláshelyei 9,4 milliárd Ft-os bevételt relizáltak az első negyedévben, folyóáron 4,3%-kal többet, mint 2009. azonos időszakában.

Az üdülési csekkek szerepe erősödött. Az első három hónapban a belföldi bruttó szállásdíj 41,2%-át ezzel a fizetőeszközzel egyenlítették ki, összesen 929 millió Ft értékben, folyóáron 2,9%-kal haladva meg az előző év első negyedévének értékét.

A régió szálláshelyeinek kihasználtsága 2010 első negyedévében 23,5%-os volt, 0,5 százalékponttal magasabb, mint az előző év azonos időszakában.

A régió öt legjelentősebb idegenforgalmi településén (Bük, Hévíz, Sárvár, Sopron és Zalakaros) az első negyedévben 162 ezer vendég szállt meg, az összes kétharmada, akik a vendégéjszakákból közel háromnegyeddel részesedtek. Hévíz a régiós forgalom több mint egynegyedét adta, annak ellenére, hogy a növekedés itt az elmúlt év első negyedévéhez képest mindössze 1,4%-os volt. A legnagyobb mértékű, mintegy egynegyedes bővülést a büki és soproni szálláshelyek realizálták.

Régiós szinten a vendégéjszakák 87,7%-a volt köthető a szállodákhoz, ezen belül is hétnyolcados részt képviseltek a négy- és háromcsillagos szállodák (330, illetve 232 ezer éjszaka). A négycsillagos szállodákban 5,0, a háromcsillagosokban 18,4%-kal több éjszakát töltöttek el a vendégek az előző év azonos időszakához képest. A szállodai forgalom négytizedét gyógyszállók, kéttizedét wellness-szállók adták - derül ki a KSH tájékoztatójából.

'

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén

Új vezérigazgató két budapesti Marriott-ház élén 

Angela Saliba a Budapest Marriott Hotel és a Millennium Court, Marriott Executive Apartments új vezérigazgatója.
Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén

Májustól üzemeltetőváltás egy dobogókői és egy tihanyi szálláshely esetén 

Májustól az Accent Hotels üzemelteti a Cardoner Hotelt és a Tihany Yacht Clubot.
Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás

Pizzakészítés, olívaültetvények, sajtüzem, sonkagyár, fenntarthatóság és regionalitás 

Olaszországi tanulmányúton inspirálódtak a hazai kastélyszállodások.
Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén

Igazgatóváltás a Hotel Clark Budapest élén 

A Hotel Clark Budapestben a munkát idén májustól Lakézi András vezeti, aki Lukács Istvánt követi az igazgatói székben.
Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje

Különleges megoldással készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje 

Építészeti vizualizációval készült a Crowne Plaza Budapest új kampányfilmje.
Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában

Megfizethető szálloda magyaroktól magyaroknak - megnyílt a Lifestyle Hotel a Mátrában 

Elképzeléseik szerint öt éven belül tizenöt-húsz hazai és külföldi egységgel rendelkező hazai szállodalánccá bővülnek.
Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója

Ez a szállodalánc az ország legvonzóbb munkaadója 

A HoReCa-szektoron belül.
Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében

Ötcsillagos luxushotel Opatija szívében 

Opatija központjában várja vendégeit az arisztokratikus hangulatú topszálláshely, a Hotel Milenij.
Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel

Harmadszorra is Európa legjobb szállodái között a Maison Bistro & Hotel 

Az elismerés újabb gyümölcse a kompromisszumot nem ismerő, minőségi, profi szolgáltatásnak és kiváló vendéglátásnak.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.