Százmilliókat kell visszafizetnie a félkész kisteleki gyógyszálló beruházójának

A Royal Casa már biztosan nem fejezi be a Kistelek határában két éve torzóként álló gyógyszállót. A minisztérium ugyanis szerződést bontott a szegedi alapítású céggel, amelynek vissza kell fizetnie a 2012-ben elnyert 822 millió forint uniós és állami támogatást.

– Végtelenül csalódott vagyok – nyilatkozta tegnap a Délmagyarországnak Gulyás Zoltán projektmenedzser, a kisteleki gyógyszállót építő cég, a Royal Casa Kft. korábbi tulajdonosa. Gulyás januártól egészen mostanáig bízott abban, hogy egy magánbefektető bevonásával be tudják fejezni a gyógyszálló építését, amivel többször foglalkoztunk lapunkban - írja a Délmagyar.hu

– Én próbáltam megoldani a helyzetet, befejezni a beruházást, hogy ne maradjon ott torzóként Kistelek határában a gyógyszálló, de nem sikerült – mondta elkeseredetten a projektmenedzser, aki januárban február végi, később áprilisi, majd nyári újrakezdésben reménykedett (2017. január 19.: Még kapavágás sem volt, amikor már elköltötték a támogatás jelentős részét; 2017. március 30.: A kisteleki gyógyszálló korábbi tulajdonosa optimistább volt, mint az élet; 2017. május 8.: Pont kerülhet a kisteleki gyógyszállóügy végére).
A Royal Casa Kft. 2012 decemberében nyert 822 millió forint uniós és állami támogatást a gyógyszálló építésére.
A beruházáshoz mintegy 350 millió forint önrészt kellett biztosítania a cégnek. Az építkezés 2014 elején elkezdődött, de 2015 végén pénz hiányában leállt. Addig elvégezték a beruházás kétharmadát, de elfogyott a saját forrás, valamint az uniós és állami támogatás. Gulyás Zoltán ekkor keresni kezdte, milyen forrásból fejezhetnék be a beruházást. Magánbefektetőkkel tárgyalt, és közben határidő-hosszabbítást kért és kapott 2016. december 31-éig az irányító hatóságtól, a Nemzetgazdasági Minisztériumtól (NGM). Idén januárban újabb határidő-hosszabbítást kért az NGM-től Gulyás Zoltán.



– Nem hosszabbították meg a határidőt. Ebben a helyzetben nekem már nincs kompetenciám. Azt tudom mondani, hogy nem tudok mit mondani… – fogalmazott Gulyás Zoltán. A projektmenedzser feltételezése szerint azért utasíthatták el a kérelmét, mert már nagy késésben voltak. – Én egyébként idén még nem hallottam olyan vállalkozásról, amelynek elfogadták volna a határidő-hosszabbítási kérelmét. Nem tudok ilyenről – magyarázta
a korábbi tulajdonos. A már Gyulán székelő projektcég, a Royal Casa amúgy családi vállalkozás maradt, hiszen információink szerint az egyik tulajdonosa és ügyvezetője Gulyás élettársa, a másik tulajdonosa pedig a projektmenedzser nevelt fia.

– Az irányító hatóság felmondta a támogatási szerződést, és visszakéri a 822 millió forint uniós és állami támogatást, amit adójellegű követelésként hajt be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal – mondta Gulyás Zoltán, aki nem kívánt arról nyilatkozni, hogyan, miből fizetik vissza a több száz millió forintot. Információink szerint a Royal Casának csak a kisteleki gyógyszálló a vagyona.

– Remélem, olyan ember kezébe kerül majd a gyógyszálló, aki be tudja fejezni a beruházást. De ebben csak bízni tudok, mert mi már nem veszünk részt ebben a munkában – hangsúlyozta Gulyás Zoltán.

Szerettük volna megtudni a Nemzetgazdasági Minisztériumtól, miért utasították el a Royal Casa hosszabbítás iránti kérelmét, de lapzártánkig nem kaptunk választ.


Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.