Szilveszterkor 50%-kal drágábbak a szállások

Teltházzal zárja az évet a legtöbb magyarországi szálláshely. A Szallas.hu friss, szilveszteri foglalási adatai szerint az év végi kiemelt időszakban több mint 50 százalékkal drágábban értékesítik szolgáltatásukat a szállásadók. Azonban a nép segítségére siet a SZÉP-kártya is. „A foglalások csaknem ötödét így fizetik ki” – ismertette Szigetvári József, a Szallas.hu ügyvezető igazgatója. A többség párban vagy nagyobb társaságban utazik ilyenkor, csupán a foglalások 2,5 százaléka szól egy főre — tudtuk meg a Szallas.hu-tól.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

A cég felméréseiből kiderül, hogy a leghosszabb szilveszteri foglalás 30 napra szól, a legnagyobb létszám 34 főt jelent. A legalacsonyabb értékű foglalás 2 100, míg a legdrágább több mint 1 200 000 forinttal könnyített a vendég bukszáján. „A szilveszterre vonatkozó foglalások átlagos költsége idén 68 750 Forint, 13 százalékkal több, mint tavaly” – árulta el Szigetvári József. Az előfoglalási adatok alapján a legnagyobb csúcsra december 27-én lehet számítani, ekkor lesz a legerősebb a forgalom az utakon és a szálláshelyeken egyaránt.

Budapest, Eger és Szeged rulez

Legtöbben Budapestről, Kecskemétről és Győrből indulnak útnak szilveszterezni. A legvonzóbb úti célokban tavalyhoz képest nincs sok változás: a főváros, Eger és Szeged számíthat a legnagyobb tumultusra az év utolsó hétvégéjén, a tavaly második helyezett Hajdúszoboszló idén a 4. helyre szorult. A külföldre indulók jellemzően a környező országokban foglaltak; Lengyelország Szlovákia azon belül Zakopane, Krakkó és Pozsony vezetik a népszerűségi listát.

A szállásadók sztárfellépővel vagy valamilyen zenés programmal, közös koccintással, hagyományos fogásokkal és gyermekeknek szóló foglalkozásokkal várják a mulatni vágyókat. „Partnereinknél többek között Tóth Vera, Nagy Feró, Bereczki Zoltán és Kovács Kati is énekelnek majd, de különböző zenekarok és tánckarok fellépése is kellő vonzerővel bírnak – mondta Szigetvári József. És lesznek még koktélkirályok, mágusok. A legtöbb szálláshely a portál adatai szerint szintén készül gyermekfelügyelettel, játszóházzal, animátorokkal, különböző kézműves, valamint egyéb foglalkozásokkal. Az éjféli pezsgős koccintás és a tűzijáték pedig már a legtöbb szálláshelyen alapkelléke az új év köszöntő csomagnak.

TOP 10 belföldi utazási célpont a szilvesztert magába foglaló napokon (zárójelben a tavalyi helyezése)

1. Budapest (1.)
2. Eger (4.)
3. Szeged (3.)
4. Hajdúszoboszló (2.)
5. Hévíz (9.)
6. Gyula (8.)
7. Pécs (6.)
8. Siófok (7.)
9. Miskolctapolca (-)
10. Zalakaros (-)

TOP 10 külföldi utazási célpont a szilvesztert magába foglaló napokon
1. Zakopane
2. Krakkó
3. Pozsony
4. Wrocław
5. Dóval
6. Białka Tatrzańska
7. Liptószentmiklós
8. Poznań
9. Újtátrafüred
10. Karpacz


Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról

Friss KSH-jelentés a májusi vendégforgalom alakulásáról 

A tavasz utolsó hónapjában a vendégek száma nőtt, a vendégéjszakáké csökkent.
Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban

Változik az Airbnb-szabályozás Józsefvárosban 

A testület által megszavazott koncepció szerint kerületi szinten 3,5 százalék lesz a korlát.
Új bisztrómárka a Danubius egységeinél

Új bisztrómárka a Danubius egységeinél 

Budapesten és Balatonfüreden.
Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját

Luxusüdülővé alakítják át Berlusconi sokat látott szardíniai villáját 

Új korszak kezdődhet Szardínia egyik legismertebb és legtitokzatosabb ingatlanának történetében.
Felmérés az európai szállodapiacról

Felmérés az európai szállodapiacról 

A befektetők több mint 90 százaléka fenntartaná vagy növelné szállodapiaci kitettségét, miközben Budapest is egyre erősebb pont a nemzetközi beruházók radarján.
Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre

Mandarin Oriental: visszatérés a Fülöp-szigetekre 

A luxuszsálloda-márka idén télen tér vissza Manilába.
Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában

Mövenpick: hotelnyitások Európában és Ázsiában 

Hotelnyitások Montenegróban, Horvátországban, Üzbegisztánban és Örményországban.
    A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része

A szálloda, ahol a retro a vendégélmény része 

Saját bakelitlemezt adott ki a TRIBE Hotels.
A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban

A Balti-tenger legnagyobb szállodája nyílik Lengyelországban 

A napokban fogadja első vendégeit a Balti-tenger térségének legnagyobb szállodája.
Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél

Új központi értékesítési vezető az Accent Hotelsnél 

Kristóf Kitti júniustól a szállodalánc központi értékesítési vezetőjeként folytatja pályafutását.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.