Születésnap Mórahalmon

Törzsvendégeivel közösen nagyszabású születésnapi rendezvénnyel ünnepelte nyitásának 10 éves évfordulóját a mórahalmi Colosseum Hotel **** superior.

A Szent Erzsébet Gyógyfürdővel közvetlen összeköttetésű szálloda alapkövét 2010 márciusában tették le, majd 2011. április 9-én nyitotta meg kapuit 82 szobával, saját wellness részleggel és konferencia kapacitással. A ház 2012. február 1-től az Accent Hotel Management Kft. üzemeltetésében működik, ebben az évben nyerte el először a 4* superior minősítést, amelyet azóta a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően sikeresen meg is tartott.

 

A nyitás óta eltelt 10 évben a szálloda jelentős törzsvendégbázist épített ki magas színvonalú és vendégközpontú szolgáltatásainak köszönhetően. A hotel vezetése a születésnapi rendezvénnyel elsősorban hűséges vendégeinek szeretett volna köszönetet mondani, akiket az ünnepi hétvégén személyre szóló kedvezményekkel vártak. Az eseményen a törzsvendégek mellett részt vett a szálloda tulajdonosi köre, valamint az Accent Hotels vezetői

A díszvacsorát Tóth Béla szállodaigazgató nyitotta meg, aki elmondta, a sikeresség kulcsa a célorientált hozzáállás, valamint a szoros és hatékony együttműködés a tulajdonosok, a városvezetés, a különböző turisztikai szereplők és a szállodai dolgozók között. Kiemelte, hogy büszke csapatára, akikkel együtt nap, mint nap azon dolgozik, hogy a vendégek élményekkel telve, elégedetten távozzanak minden látogatásuk alkalmával. A pazar gálavacsora kínálatában többek között rozé kacsamell áfonyamártással, párolt lazacfilé fokhagymás-vajas garnélával, borjú ossobuco salottás pecsenyeszafttal és vargányás szarvasragu juhtúrós sztrapacskával is szerepelt.

A díszvacsorát követően Bereczki Zoltán eMeRTon-díjas énekes előadását élvezhették a meghívottak.

Az ünneplés fénypontja a szálloda saját cukrászatában készült 150 szeletes különleges születésnapi torta volt, amely után a szórakozásról DJ gondoskodott.

Forrás: Accent / Turizmus Online


„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött?

„Nyaralj most, fizess később” – Ki áll a Hilaris Hotels mögött? 

A milliárdos, akiről ma mindenki beszél, de kevesen ismerik igazán.
Hilton, Marriot: irány Afrika!

Hilton, Marriot: irány Afrika! 

Bejelentette afrikai terjeszkedését a Hilton és a Marriot.
A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca

A házi kedvenc is szívesen látott vendég – robban a kisállatbarát szállások piaca 

Itthon akár háromszor annyiba is kerülhet a kisállatunk nyaralása, mint Európa más városaiban.
Változás a nemzetközi szállodaláncnál

Változás a nemzetközi szállodaláncnál 

Megújította nevét és vállalati identitását az AccorInvest.
Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE

Tűz ütött ki a visegrádi négycsillagos szálláshelyen – FRISSÍTVE 

A sors ismétli önmagát. A június 13-án történtekre reagált a ház tulajdonos-igazgatója.
Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján

Tíz szál gyertya az Aria Hotel Budapest születésnapi tortáján 

2025-ben ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját az Aria Hotel Budapest.
Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel

Újjászületett szálloda a kiállítások kapujában – megnyílt a négycsillagos hotel 

A korábbi Expo Congress Hotel felújításából született az Expo Tower.
Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére

Nem panaszkodhatnak a szállodások az idei pünkösdi hosszú hétvégére 

A június eleji hosszú hétvégén 45 százalékkal több vendég szállt meg a Balatonnál, mint tavaly, közölte a Visit Hungary.
Megújult a Kempinski Hotel Corvinus

Megújult a Kempinski Hotel Corvinus  

350 új élmény: a Kempinski Hotel Corvinus Budapestben befejeződött a szobák és lakosztályok felújítása.
Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak

Itt is lesz tagja a luxusszállodaláncnak 

A Hyatt luxusszállodalánc folytatja terjeszkedését a régióban az AluaSoul Sunny Beach megnyitásával Bulgáriában.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.