Továbbra is szívesen jönnek hozzánk az oroszok

Kétszámjegyű növekedést ért el áprilisban a vendégek és a vendégéjszakák száma, valamint a szállásdíj-bevétel a kereskedelmi szálláshelyeken. A belföldi forgalom emelkedése különösen dinamikus volt: a magyar vendégek által eltöltött éjszakák száma 21,9%-kal, a tőlük származó szállásdíj-bevétel pedig 25,6%-kal nőtt 2013 áprilisához képest.

A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a belföldi turizmus utóbbi évekre jellemző és idén is folytatódó felfutása stabilabbá, a külső hatásoknak ellenállóbbá teszi az ágazatot, továbbá hozzájárul a még mindig nagyon erős szezonalitás oldásához.

A KSH gyorstájékoztatója szerint áprilisban 578 ezer vendég 1,7 millió éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeinken. Előbbi 12,4%-os, utóbbi 14,4%-os növekedést jelent 2013 áprilisához képest. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó szállásdíj-bevétele 14,3%-kal, 14 milliárd forintra nőtt.

A húsvét jót tett az áprilisi adatoknak

A kiugróan magas növekedésben közrejátszott, hogy idén a húsvét áprilisra esett, míg tavaly márciusban volt, illetve a bázis relatíve alacsony, ugyanis tavaly ilyenkor érezhetően csökkent a vendégéjszakák száma. Még ezzel együtt is elmondható azonban, hogy stabil, erőteljes növekedés történt idén áprilisban, a mostani adatok a két évvel ezelőtti nagyon magas vendégforgalmi számokat is jelentősen meghaladják.

Orosz, osztrák és német vendégek hada

A külföldi vendégek száma 7,2%-kal, az általuk eltöltött vendégéjszakák száma 9,4%-kal, a külföldiektől származó szállásdíj-bevétel pedig 9,6%-kal nőtt áprilisban 2013 azonos időszakához képest. A beutazó forgalom szerkezete nem változott, az első három helyen Németország, Oroszország és Ausztria található. Áprilisban mindhárom vezető piacról markánsan nőtt a beutazás tavalyhoz képest, Németországból 9,3%-kal, Oroszországból 18,5%-kal, Ausztriából pedig 16,6%-kal.

Továbbra is sikeres a SZÉP kártya

Áprilisban 334 ezer belföldi vendég 727 ezer éjszakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, ahol összesen 4,5 milliárd forint szállásdíjat fizettek. Ezek a számok sorrendben 18,7%-os, 21,9%-os és 25,6%-os növekedést jelentenek 2013-hoz képest. A belföldi turizmus növekedése mögött továbbra is erőteljesen felfedezhető a SZÉP Kártya növekvő népszerűsége: idén január és április között a kereskedelmi szálláshelyek 3,65 milliárd forint értékben fogadtak el SZÉP Kártyát, ami 27%-os növekedés tavalyhoz képest. Úgy tűnik, hogy tényleg kialakulóban van az a szemléletváltás, amit az NGM a SZÉP Kártyától várt: hogy a pihenés, a feltöltődés, az egészség megőrzése nagyobb szerepet kap a munkavállalók életében.

Az első négy hónap teljesítménye – köszönhetően a gyengébb márciusnak – valamivel kiegyenlítettebb, a főbb mutatók tekintetében összességében 10% körüli növekedést mutat. Január-áprilisban 2,2 millió vendég 5,3 millió éjszakát töltött el a szálláshelyeken, ami 9%-os, illetve 8%-os növekedést jelent a tavalyi első négy hónaphoz képest.

Biztató német adatok

Az idei év első négy hónapja során az egyes küldőpiacok teljesítményét vizsgálva láthatjuk, hogy Németország örvendetesen ledolgozta év eleji lemaradását, és 99,6%-on áll a vendégéjszakák számát tekintve a tavalyi év azonos időszakához képest. Ausztria esetében is jót tett a kiugróan jó április, itt az elmaradás már csupán 4,2%-os az első négy hónap során a tavalyi év azonos időszakához képest. A cseh piac igen jól teljesített az említett időszakban, 11,5%-os volt a bővülés, de Szlovákiából (20%), Ukrajnából (10%), Izrael ből (16%) és az USA-ból (6,6%) jelentősen nőtt a vendégéjszakák száma. Az orosz vendégéjszakák több mint 25%-os bővülését azonban egyetlen más piac sem tudta überelni - a KSH összefoglalója szerint.

Forrás: KSH


Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.
Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók

Tojásfestés, locsolkodás, wellness a húsvéti befutók 

A tavalyi évhez hasonlóan népszerű a húsvét a belföldi utazók körében – derült ki az egyik szállásfoglaló portál adataiból.
MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások

MSZÉSZ Dél-dunántúli régióülés: hosszabb foglalási ablakok, növekvő számú nyári foglalások 

Április 15-én, kedden zajlott a szakmai program Pécsett.
Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc

Az Emírségben nyitotta meg új egységét a Rove-lánc 

A Rove Al Marjan Island szálloda az Al Marjan-sziget tengerpartján nyílt meg Rász el-Haimában.
Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt

Belföldi szállásfoglalások alakulása Q1 alatt  

Főként rövid, 1-2 éjszakás belföldi utazásokat választottak a hazai vendégek az év első három hónapjában.
Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában

Luxusszállodát nyitott az Orient Express Rómában 

Az Orient Express La Minerva a legújabb ötcsillagos szálloda, amely Rómában nyílt meg.
Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus

Újjászületés – ismét fogad vendégeket a tavaly leégett visegrádi Silvanus 

Bár hivatalosan csak kedden nyitott újra a visegrádi Hotel Silvanus, már sok szoba volt foglalt, és a szerdai ünnepélyes megnyitó alatt is egyre érkeztek vendégek a házba.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.