Újabb botrány az egerszalóki beruházás körül

A tulajdonosi viták mellett immár egy 882 milliós, az APEH által feltárt fiktív tőkeemelés és egy munka nélkül felvett 100 milliós sikerdíj is gazdagítja az új, egerszalóki termálhotel történetét.

Rendőrségi feljelentésekkel, vizsgálatokkal és adóhivatali ellenőrzésekkel megtűzdelve araszol a megvalósítás felé az egerszalóki termálhotel. A négycsillagos hotel évek óta húzódó kivitelezésének legfrissebb fejleménye az adóhivatal egy vizsgálata, amelyből kiderült, hogy - bár a cégbíróság bejegyezte - valójában nem valósult meg egy 882 millió forintos tőkeemelés a hotelt építő Szalók Holding nevű cégben.

Az adóhatóság vizsgálata szerint a Strabag érdekeltségi körébe tartozó BRVZ Kft. ugyanis csak papíron fektetett tőkét a cégbe, valójában ez nem történt meg. A Strabagtól kapott információ szerint cégük nem tőkét emelt, hanem a projekt indításához adott kölcsönt az akkori fő tulajdonos HH Global Capital Partners nevű cégnek, 2005-ben. Ezt a pénzt viszont a HH tudtuk nélkül tőkeemelésre, nem pedig az építkezés finanszírozására fordította. Tették ezt annak ellenére, hogy szerződés rögzítette a feltételeket. (Értesüléseink szerint ez ügyben is indult rendőrségi vizsgálat - de ennek még nem értek a végére.)
 

Az osztrák érdekeltségű építőipari cég egyébként 3 milliárd forintért elvégezte az egerszalóki fürdő megépítését, de a hotelberuházásra már egy olcsóbb ajánlatot adó céget választottak. Az adóhivatal vizsgálata arra is fényt derített, hogy az Egri Építő Kft. ugyan felvett 100 millió forintot a fővállalkozó kiválasztására, de érdemi munkát ezért a sikerdíjért nem végzett.
 

Ez a 2005-ben történt tranzakció önmagában nem fékezte le a különleges gyógyhatású sót tartalmazó domb melletti fürdő hoteljének építését, a tulajdonosok közti ellentétek miatt azonban egymást érik a jogi perpatvarok. A projektbe több milliárdot fektető, 48,9 százalékos részesedéssel bíró Magyar Fejlesztési Bank (MFB) - amely a most kiderült fiktív tőkeemelés miatt akár 95 százalékos tulajdonossá lehet - hónapok óta értékesíteni kívánja üzletrészét és a vele közel egyforma százalékban tulajdonos Grubby Investment üzletrészét is.

Ez utóbbi cég - amely a korábbi befektető HH Global Capital Partners helyébe lépett - képviselője, Vas György szerint az állami pénzintézet - helyzetével visszaélve - ki akarja szorítani őket a cégből.

Az MFB ezt tagadja, ugyanakkor tény, hogy előbb nyílt, majd zárt körben hirdették meg a Szalók Holding Zrt. részvénypakettjét eladásra. A héten záruló pályázat nagy valószínűséggel nem jár eredménnyel és a fejlesztési bank valamelyik leánycége veszi majd át a még befejezés előtt álló projektet.
 

A bank nevében eljáró MFB Invest egyelőre nem kívánt részleteket elárulni a zárt pályázat részleteiről, annyit azonban elmondtak, hogy a Grubbynak is lehetősége volt megvásárolni a hotel részvényeit. Az MFB Invest új befektető híján is befejezi a hotelt, amelynek megnyitását 2010 tavaszára tervezik. A több mint 10 milliárdos fejlesztés azonban biztos, hogy nem áll meg az átadással - a jogi küzdelem pedig alighanem még évekig eltart. (Napi Gazdaság)


Brandváltás a fővárosi szállodánál

Brandváltás a fővárosi szállodánál 

A Mogotel Hotel Grouppal partnerségben nyitott Mövenpick Hotel Budapest Centre jelentős lépés a márka közép- és kelet-európai terjeszkedésében.
Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen

Hunguest hotelek Hévízen: wellness és kikapcsolódás egy helyen 

A Hunguest Hotels szállodaláncnál a lánc számos szállodája teljes körűen megújult, köztük hévízi egységeik is.
Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra

Újra nyitva a családok és a wellness rajongók kedvence: a Hunguest Flóra 

Évekkel ezelőtt, fejlesztés céljából zárt be az egri Hunguest Hotel Flóra azért, hogy 2024. december 18-án megújult külsővel és belsővel születhessen újjá.
A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke

A szállodások keleti régióülésére készül a megújult Hunguest Béke  

Május 7-én a nemrég újranyitott hajdúszoboszlói Hunguest Béke szállodában rendezik meg a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének (MSZÉSZ) keleti régióülését.  
Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén

Igazgatóváltás a Dorothea Hotel élén 

Az ötcsillagos budapesti belvárosi ház vezetése 2025 március elsejétől változott.
Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen

Új ötcsillagos ház nyílik Hévízen 

Az ötcsillagos szállodában a vendégeket nem csak a luxus legmagasabb foka, hanem valódi testi-lelki feltöltődés várja.
Boeingből luxushotel

Boeingből luxushotel 

Felix Demin 2023 végén nyitotta meg a világ egyik legkülönlegesebb szálláshelyét: a Private Jet Villát.
Pihenés és konferenciaélet újratöltve:  nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája

Pihenés és konferenciaélet újratöltve: nyitva Hajdúszoboszló ikonikus szállodája 

A ház az elmúlt években teljesen megújult: a teljes felújtásnak köszönhetően modern külsővel és elegáns belső tereivel várja ismét vendégeit.
Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén

Új igazgató a Hunguest hévízi házainak élén 

2025. április 1-től Martos Andrást nevezték ki a Hunguest Helios és a Hunguest Panoráma szállodák igazgatójának.
Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás

Verdi Budapest Hotel: befejeződött a márkaváltás, jöhet a felújítás 

Új név, új arculat, új lehetőségek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.