Újabb szakember a marmara csapatában

Márkus Krisztina a hamarosan nyíló marmara HOTEL értékesítési csapatának legújabb tagja, Bányász András értékesítési igazgató irányítása alatt reservation manageri feladatokat lát el.

A tévés piacon a TV2 helybe ment a pofonért: bár nyugodtan kamionnyi pénzt csinálhattak volna boldog, szoros második helyezett csatornaként is, az egész évet a „2010-re leverjük az RTL-t, amihez idén először is jól megijesztjük őket” fonalra fűzték fel. Ettől azonban csak távolabb kerültek idén: a költséges őszi programstruktúra nem vált be, a következőre pedig vajmi kevés eséllyel ad majd pénzt az a tulajdonos, akinek a nyomására az év végén három tucat munkatársat kellett kirúgni, hogy a valahol New Yorkban elhelyezett mérleg egy kicsit jobban nézzen ki.

Az év végén elindult digitális földfelszíni átállás körüli, nem túl nagypályás üzengetést elnézve a magyar piaci szereplők még jó sokáig szemlélhetik a két nagy csatorna harcát és Európában szokatlanul magas piaci súlyát. A nagyok példás egyetértésben bíróságon támadják a szolgáltatást elindító Antenna Hungáriát – szerintük az arcátlan feltételek miatt, a műsorszóró cég szerint viszont csak azért, hogy kizsarolják a törvényalkotókból az alacsonyabb analóg sugárzási díjakat és azt, hogy hadd indíthassanak újabb csatornákat anélkül, hogy papíron Romániába kellene telepíteni őket.

Más érdemben nem tudott beleszólni a tévés piac történéseibe: az év jó részében elnök nélkül árválkodó, története során sokadszor pártközi játszmákba szorult MTV legnagyobb attrakciója talán az olimpiai közvetítés volt, ahhoz viszont hetekig non-stop hirdetéseket kellett volna adniuk, hogy a pekingi jogok árát valahogyan visszahozzák. A Viasat eközben csendben termelte a nyereséget, az a kísérlet viszont, hogy a Bár 2.0-sított rehabilitálásával egy kicsit kitörjenek a sorozatadó szerepéből, gyorsan elbukott.

Az év végén távozott is a csatornától Hámori Barbara programigazgató, mint ahogy a Sláger rádió mögé stabil másodikként beszorult Danubius is vezérigazgatót váltott az év végén. A rádiócsatornánál az év végi nyilatkozatok alapján abban bíznak, jövőre az RTL Klub által élcelebbé avatott Sebestyén Balázzsal a reggeli show élén végre meg tudják verni a Sláger elsőségét régóta biztosító Bumeráng-csapatot. A rádiók reklámtortából kicsípett szeletéről eközben az optimisták is csak annyit mondanak: nem fog csökkeni a válság miatt, hiszen már nincsen hova.

Az ezzel ellentétben reklámbevétel szempontjából töretlenül fejlődő internetes piacon senki sem veszélyeztette az Index-Origo tandem tartalomszolgáltatói elsőségét. Sem a több-kevesebb, vagy a pletykák szerint egyenesen ménkű sok pénzből indított konkurensjelöltek (Infosarok, Zoom, Zóna), sem az idén régóta esedékes arc- és szerkesztőségváltáson átesett és amúgy szépen fejlődő 168 Óra és Népszabadság Online nem fognak egyhamar a második-harmadik vonalon túllépni.

A nyomtatott napilappiac idei éve sem hozott sok izgalmat: a politikai napilapok példányszáma a megszokott intenzitással csökkent (a Magyar Hírlap és a Népszava példányszámaik alapján kizárólag valami furcsa, a piacira merőleges logika alapján adódhatnak még mindig ki), a hetilapok nagyjából jól vannak, ahogy a magazinpiacon is csak a kisebb címek környékén adódott jövés-menés. Az év közben viszont amilyen előkészületlenül és koncepciótlanul érkezett anno, olyan váratlanul meg is szűnt a Pannon Lapok Társasága Budapesti 7 Nap című, sikertörténetnek szánt milliárdos kalandja.
 

Az 5 legirracionálisabb médiavállalkozás
Idén is találkoztunk néhány furcsa médiavállalkozással, amikről nem tudjuk eldönteni, hogy felelős emberek meghibbantak-e, netán posztmodern alpári tréfa, esetleg a szentlélek sugallta, hogy ez majd jó lesz. Van köztük kicsi, és van köztük nagy, közös jellemzőjük, hogy egy kivételével mindegyik online próbálkozás.

1., A Széles-birodalom
Ebben az évben sem értettük, hogy miképpen lehet százmilliókat pumpálni egy marginális napilapba és az Echo tévébe. Irracionális, hogy a Magyar Hírlap egyáltalán még létezik, és az olvasottság annak ellenére vált kimutathatatlanná, hogy például Bayer Zsolt személyében van egy szalonzsidózójuk, akinek az európai értelemben vett újságírás normái szerint csak szamizdat kiadványokban lenne helye. Az Echo műsorvezetőinek és vendégeinek jelentős része pedig nem képernyőképes. Kíváncsian várjuk, Széles Gábor mikor unja meg.

2., Zona.hu
A Zona.hu-val egy eddig nem létező műfaj, a ,,nem híralapú online magazin" jelent meg a hazai piacon ebben az évben. Megkutatták, figyelték a külföldi trendeket, és arra jutottak, hogy van olyan szűk rétegnyi értelmiségi, akik nem olvasnak újságot, de ,,komolyabb" tartalomra vágynak a neten. Ja, és a tervek szerint nyomtatott formában is megjelentek volna, ami kollégánk szerint a lovon fordítva ülés tipikus esete. Szombathy Pál, a Magyar Hírlap egykori főszerkesztője nagyon bízott benne.

3., Öreganénikéd.hu és Ötvenentúl.hu
Nem biztos, hogy olyan jó ötlet AB-státuszú budapesti nyugdíjasoknak online közösségi portált készíteni, egy olyan környezetben, amiben az internettel rendelkező vélhetőleg kevés számú jubilánst amúgy már két másik portál, az 50plusz.hu és a Seniorok.hu is kiszolgálta. Az Öreganénikédet a NetAktív gondolta komolyan, míg az Ötvenentúlt a Silver kiadó.

4., Divat-stílustanácsadás.hu
A Kreatív játszóblogján, a Szívlapáton adtunk némi kétes értékű nyilvánosságot ennek a kezdeményezésnek, amit vélhetőleg nagyon kevés pénzből, és mondjuk úgy, civil lelkesedéből tettek össze a készítők. Nem lett volna ezzel az oldallal semmi baj, ha nem lett volna a kapcsolódó pr-szöveg túl nagymellényű. Mi úgy gondoljuk, hogy divattal foglalkozó oldal így nem nézhet ki 2008-ban, a koncepciót pedig eleve elhibázottnak véljük. Volt persze, aki szerint nagyon kellett már ez az oldal ide Magyarországra, de nem akarunk tippelni, hogy a kommentelő valójában kicsoda.

5., Infosarok.hu
A Pannon nyár elején szállt be a tartalomszolgáltatók piacára potom több százmillióért. A linkgyűjteménynek és hírcentrumnak szánt oldallal az újonnan belépő felhasználóknak kívántak tartalmat adni, és hosszú távon hirdetésekből kívánták fenntartani az oldalt, valamint a tizenegy fős szerkesztőséget (december 21-én a klimablog hirdetése volt az egyetlen). Az áprilisi indulású Zona.hu és Zoom.hu mellett azonban csak csodával határos módon lehetett volna sikeres. Nem lett az, az Infosarok.hu-t azóta is mély hallgatás veszi körül.

A témával foglalkozó írások:

 

10 kérdés, ami miatt nem alszunk
1., Meddig maradhat Gyöngyössy Bence és Árpa Attila a TV2-nél?

{video|id=474|width=425|height=344}


2., Miért tabu, hogy mennyit lehet keresni a reklámszakmában, és miért vált ez ki mindig nagy viharokat?

3., Tényleg, tényleg összesen három darab ügynökséget érdekelnek ebben az országban a havonta kiírt, soktízmilliós európai uniós támogatású tenderek?

4., Mit tud a Videopress Kft.?

5., Ki mit baltázott el a digitális átállással kapcsolatban?

6., Mikor válik meg Széles Gábor a birodalmától?

7., Ki lesz a Népszabadság következő főszerkesztője?

8., Tuti, hogy semmilyen szabályt nem sértenek a Provident-reklámok?

9. Megszűnik 2009-ben a Jóban Rosszban?

10. Jövőre hány alkalommal fogják középvezetői szint felett lévő reklám- és médiaipari szereplők lebulvározni a Kreatívot, amikor egy kicsit is úgy érzik, hogy sérül az ő bármilyen érdekük?

 


Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka

Dorothea-kék, kétoldalt sötétítő blackout függönyök, a mintaszobák rizikói és a tökéletes tűzcsapok titka 

Az ötcsillagos Dorothea Hotel Budapestben vehettünk részt január 30-án egy olyan szakmai látogatáson, ahol a Danubius Hotels beszerzési, tervezési, műszaki szakemberei tekintették meg a JAB meghívására a házat.
Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén

Igazgatóváltás a Mellow Mood Hotels élén 

Veégh Máté lett a szállodai cégcsoport új általános igazgatója.
Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál

Budapesti egységek ennél a szállodacsoportnál 

Az East City Hotel és a Thomas Hotel is csatlakozik a brandhez.
Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál

Stílusos, kifinomult és újszerű együttműködés a Lánchíd lábánál 

Feledésbe merült technikával készült ékszerek a budapesti hotelben.
A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel

A teljes körű felújítást követően ismét nyitva a hajdúszoboszlói hotel 

A Hunguest Béke több évig tartó felújítás után december 17-től ismét megnyitotta kapuit a vendégek előtt.
Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál

Újabb szálláshelyek Németországban a hostelcsoportnál 

Európa legnagyobb magántulajdonban lévő hostellánca, az a&o Hostels új szálláshelyet nyit Heidelbergben 2026 végén, ezzel tovább bővítve németországi jelenlétét.
Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél

Új beszerzési igazgató a Danubius Hotelsnél 

A szállodalánc új központi beszerzési igazgatója Várnai Krisztina.
Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban

Rock, divat, egyedi design, önjátszó Steinway zongora – a kortárs művészettel összhangban 

Szakmai versenyünk, a Junior Klasszis TopDesign 2024 – Formaruha pályázat ifjú győzteseit invitáltuk egy különleges megjelenésű és koncepciójú budapesti hotelbe január 20-án – és milyen jól tettük, hogy elkísértük nyerteseinket.
MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat

MSZÉSZ: indul az „Év Szállodája” pályázat 

Az MSZÉSZ útjára indítja az „Év Szállodája 2024” pályázatot.
Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha

Tátralomnic ékköve: Grand Hotel Praha  

Tátralomnic ma is őrzi eleganciáját, amely Marienbadhoz vagy Karlsbadhoz hasonlítható. Leghíresebb szállodája, a Grand Hotel Praha olyan, mint egy mesebeli kastély.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.