300 fős turisztikai egyeztető fórumot tervez a helyettes-államtitkár

A magyar turizmus legmagasabb szintű szakmai vezetője, Dr. Horváth Endre a minap szűk körű megbeszélésen ismertette terveit, amelyeket ezúttal részletesen közlünk.

TT: Marad-e az apparátus?

- Az átadás-átvétel rendben megtörtént. Természetesen folytatódnak a folyamatban levő munkák, például a szabályozás kérdésében. Számítok az eddigi szakállamtitkárság munkatársaira, akik hamarosan átköltöznek a volt Pénzügyminisztérium József nádor tér 2-4. szám alatti irodaházába. Az államigazgatásra érvényes a miniszterelnök által bejelentett 15%-os bértömeg-elvonás, ugyanakkor én nem tervezek leépítést, viszont az már biztos, hogy az itteni apparátusnak kétszer annyi feladata lesz, és a létszám előreláthatólag nem fog nőni.

TT: Hogyan értékeli a turizmus helyzetét Magyarországon?

- A Magyar Nemzeti Bank jelentése szerint a turizmus egyedülálló ágazat abban a tekintetben, hogy a folyó fizetési mérleget 2009-ben növekvő mértékben képes volt javítani! A legfrissebb statisztikák szerint biztató, hogy idén a vendégéjszakák száma elkezdett nőni, de sajnálatos módon az árbevétel még csökken. Ezen változtatni kell! A tárcánál július elején elindul egy szakmai műhelymunka, amelynek folytatásaként a nyár folyamán Matolcsy miniszter úr kérésére a turisztikai szakma 300 képviselőjével kívánunk egyeztetni az ágazat jövőjét illetően. A szakmai szervezetek véleményét folyamatosan kikérjük majd, szorosan együtt kívánok velük működni. Az új pályázatokat már a szakma bevonásával írjuk ki. Ez is része a miniszterelnök úr által meghirdetett nemzeti konzultációnak. Az is biztos, hogy az államháztartási hiány nagysága behatárolja a mozgásteret. A féléves konzultációs időszak, az egyeztetések célja a gazdaság beindítása.

TT: A turizmus mellett több más szakterületet is felügyel, hogyan tudja mindezt áttekinteni?

- Igyekszem kihasználni az ágazatok közötti szinergiákat. A fejlesztések alapelve a területi kiegyenlítés kell legyen. Ezért is szerencsés, hogy ehhez az államtitkársághoz tartozik a területfejlesztés tervezése is. Nem tartható, hogy három turisztikai régió adja az ország vendégforgalmának 68%-át. Erősíteni kell továbbá a desztináció menedzsmentet regionális szinten. Át kell alakítani a regionális idegenforgalmi bizottságok rendszerét is.

TT: Hogy látja a Magyar Turizmus Zrt. jövőjét?

- A Magyar Turizmus Zrt. (MT Zrt.) szakmai felügyelete is az NGM-hez tartozik. Az MT Zrt. legutóbbi igazgatósági ülésén magam is részt vettem. A minisztérium képviselőjeként a stratégiai kérdésekben javaslatot tehetek, de nem lehet szó „kézi vezérlésről”. Az IT létszáma vélhetően lecsökken a törvényben meghatározott minimális szintre. Az MT Zrt. összevonása más állami intézményekkel a közeljövőben nem várható, de előbb-utóbb összehangoljuk a tárcához tartozó háttérintézmények: ITD Hungary, AMC, MT Zrt. tevékenységét. Abban biztos vagyok, hogy a marketingben a 4P közül nem csak a negyediket, a marketingkommunikációt, hanem az első három P-t is erősítenünk kell. Érdemes újszerű taktikákat, például a gerillamarketinget intenzívebben alkalmazni. Stratégia partnerséget kell kialakítani a tárca különböző intézményei között. Mivel a belföldi keresletélénkítés lehetőségei korlátozottak, külföldön kell bővítenünk.

TT: Hová tartozik a turisztikai fejlesztések felügyelete?

- Jövőre indul a második Széchenyi terv. Két tárca, az NGM és a Fellegi Tamás által irányított Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közösen felügyeli majd a pályázatokat. A munkamegosztás a következő: az NGM-ben történik majd az előzetes egyeztetés és a stratégiai tervezés, míg a programok lebonyolításáért, monitoringjáért a társtárca lesz felelős. A „tervhivatali” funkció erősödni fog itt a minisztériumban, nekünk itt 5-10 éves távlatban kell gondolkodni. Meglátásom szerint egyébként az utóbbi években „betonba ment” a fejlesztési pénzek jelentős része, miközben azzal kevesebbet foglalkoztunk, hogy a drága pénzért felújított fürdőkbe jöjjön is külföldi vendég. Rengeteg lehetőséget látok az allergológia, az elhízás elleni programok, a gyógynövénytermesztés és feldolgozás, a biokertészet és az orvosi műszergyártás terén. A bor- és ásványvízexport fejlesztése szintén kiemelt cél. Cél, hogy a pályázatokon elnyerhető fejlesztési támogatásokból 70%-ban magyar kis- és középvállalkozások részesüljenek.

TT: Megpróbálnak-e segíteni az utazási irodáknak az áfa-probléma megoldásában?

- Tudunk az utazási irodák áfa gondjáról. Ez a MUISZ szerint az irodák jelenlegi legnagyobb problémája. Arra készülünk, hogy rendbe tesszük ezt a kérdést. A gond az, hogy Európán belül nem egységes a szabályozás, arra teszünk majd javaslatot, hogy a kérdés rendezése egységesen, uniós szinten történjen.

TT: Mit gondol a Malév jövőjéről?

- Tágabb összefüggésben kell néznünk ezt a kérdést. A Malév esetében azt kell eldöntenünk, hogy milyen légi szállítási képességet kell fenntartson az ország. Ez a kérdés nem csak a Malévről szól, hanem a vidéki és a fővárosi repülőterekről egyaránt.

TT: Az utóbbi évek során sok esetben a fiskális szempontok sokszor felülírták a szakmai érveket az állami döntéshozatalban. Változhat-e ez a helyzet a jövőben?

- A szakmai érdekérvényesítés szempontjából mindenképpen előnyös lehet, hogy most végre egy kézben van az eddigi pénzügyi és gazdasági tárca. Ez segíthet a szakmai és a pénzügyi szempontok egyeztetésében.

TT: Mi a távlati cél?

- A globális versenyképesség terén az 58. helyen áll Magyarország, 1/3-dal előrébb kell kerülnünk ezen a listán.


Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.
A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót

A legaktívabb sofőr egy év alatt 747-szer használta az autómegosztót 

Már 23 millió megtett kilométer felett jár a most 5 éves wigo.
Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni

Így lehet hamarosan vonattal Spanyolországból Marokkóba utazni 

Az alagút 27,6 km hosszú lenne maximum 300 méteres mélységben.
Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon

Koncert és foci élmények egy légitársasági platformon 

Az új szolgáltatás több, mint tízmillió belépőjegyet kínál utasai számára, több mint háromszáz városába.
Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója

Ez a légitársaság a szektor legvonzóbb munkáltatója 

A Randstad Employer Brand díjakat a világ legnagyobb független munkáltatói márkakutatása alapján osztják ki.
Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel

Low cost járatindulás: Isztambult köti össze Budapesttel 

Az AVIAREPS Magyarország, az idén 30 éves AVIAREPS cégcsoport magyar leányvállalata jelentette be a járatindítást.
Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi

Dubaj a világ legnagyobb repülőterét tervezi 

Dubajban vasárnap bejelentették az emírség azon tervét, hogy az Al Maktoum nemzetközi repülőteret a világ legnagyobb repülőterévé fejlesztik.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.