36 év után újra lehet légi járat Irán és az USA között

Az Irán elleni szankciók enyhítése azt eredményezheti, hogy a két ország között több mint három és fél évtizedet követően újraindítják a közvetlen légi járatokat.

Munkahelyet váltana, vagy új kollégát keres?

Az utazási szakma nálunk egymásra talál. Hirdessen ott, ahol valóban a döntéshozók és a szakma résztvevői olvassák a tartalmat: célzott felületen, nagy eléréssel!
Álláshirdetése nemcsak a Turizmus Online oldalán jelenik meg, hanem hírlevelünkben is, amely naponta több mint 7000 szakmai címzettet ér el – gyorsan, hatékonyan, pontosan.

Adja fel hirdetését!

Már folynak a tárgyalások az Egyesült Államok és Irán között arról, hogy újraindítják a két ország közötti közvetlen légi járatot – erősítette meg az iráni külügyminisztérium.

„A lehetőségeket jelenleg vizsgálják, a tárgyalások eredményét pedig a megfelelő időben bejelentik” – nyilatkozta Jaber Ansari, az iráni külügy szóvivője.

Iráni oldalról a közlekedési miniszter, Abbász Ahmad Akhoundi és az ország polgári légi közlekedési hatósága vezeti a tárgyalásokat. Jelenleg az Egyesült Államokban élő irániak millióinak kell Európában vagy Dubajban átszállnia ahhoz, hogy Teheránba utazhasson. Hassan Rohani iráni elnök azonban megígérte, hogy újra lehetővé teszi a közvetlen légi összeköttetést a két ország között.

A Teheránból induló járatok két lehetséges úti célja New York és Los Angeles, utóbbi városban olyan sok iráni származású él, hogy már a Tehrangeles becenevet is ráaggatták.

Az Egyesült Államok és Irán között 36 éve nincs diplomáciai kapcsolat. Miután Rohanit 2013-ban megválasztották, a tárgyalások újrakezdődtek a két ország között, a figyelem középpontjában nagyrészt Irán atomprogramjára áll, tavaly pedig megszületett a nukleáris megállapodás, ami elősegíti a kapcsolat javulását, sőt, ahogy azt tavaly nyáron megírtuk, ennek eredményeképp az iráni turizmus is fényes jövő előtt áll.

Nem az Egyesült Államok az egyetlen egyébként, amely nyit Irán felé: január elején számoltunk be arról, hogy január 14-étől újraindította Teheránból moszkvai járatát az iráni Mahan Air légitársaság, új desztinációként pedig február 14-étől Kijevbe is repülni fog. 2014 elején egy budapesti járat indításáról is szó volt, egyelőre azonban úgy tűnik, ez még várat magára.

Tavaly szeptemberben pedig arról írtunk, hogy az AccorHotels francia csoport az első nemzetközi szállodalánc, amely megkezdi működését Iránban. A hírek szerint Európa vezető szállodaipari cége két szállodát nyit a közeljövőben Teheránban.

Forrás: Haaretz


Veszélyben a folyami hajóutak

Veszélyben a folyami hajóutak 

Az európai folyami hajózást idén nyáron komoly kihívás elé állítja a Rajna és a Duna alacsony vízállása.
 Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben

Ryanair: csökkenő profit az első negyedévben 

Az első negyedévben harmadával csökkent a légitársaság profitja.
Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo

Új taggal bővül a BARIG: csatlakozott a Maersk Air Cargo 

Tovább bővíti légi árufuvarozási szegmensét a németországi légitársaságokat tömörítő szervezet.
Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján

Új kerékpáros útvonal a Balti-tenger partján 

Coolcation két keréken: mostantól kerékpárral is végig lehet tekerni a Balti-tenger déli partvidékét Koppenhágától Gdańskig. 
Megújul a budapesti buszflotta

Megújul a budapesti buszflotta 

Budapest a főváros történetének legnagyobb elektromosbusz-beszerzésére készül.
Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása

Csúszik a Budapest–Belgrád vasútvonal utasforgalmának indulása 

A biztonság továbbra is az elsődleges szempont.
Még több Airbus Kínának

Még több Airbus Kínának 

Kínai légitársaságok 95 Airbus repülőgépet rendeltek 17,8 milliárd dollár értékben.
Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik

Az Omio felvásárolta a Rail Europe-ot, Ázsiában is terjeszkedik 

A felvásárlással a cég évente 22 millió vonatjegyet értékesíthet.
Erős félévet zárt a fővárosi légikötő

Erős félévet zárt a fővárosi légikötő 

2026 első félévében mind az utasforgalom, mind a légiáru-szállítás (cargo) felülmúlta a korábbi rekordokat.
Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben

Európa legforgalmasabb repülőterei 2025-ben 

A globális légi forgalom 2025-ben közel 9,8 milliárd utast számlált – az európai légikiötők pedig különösen kiemelkedően teljesítettek.

Interjú

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén

Istentelen időben isteni helyen – a pilisi erdő mélyén 

Látogatás egy kortárs erdei házban a szakértővel – személyes élményeken keresztül.
Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón?

Élet a hajóhídon, avagy hogy lesz valakiből tiszt egy luxusóceánjárón? 

Éliás Balázs navigációs tiszttel nemzetközi karrierjének állomásairól, egy óceánjáró fedélzetén végzett munkájáról és a tengeri hajózás mindennapi kihívásairól beszélgettünk.
Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről

Helyzetjelentés a SIRHA Budapestről 

Tihanyi Klárát, a HUNGEXPO stratégiai és üzletfejlesztési igazgatóját kérdeztük, aki a Lyonból indult SIRHA mintájára létrehozott hazai eseményt a kezdetektől fogva szervezi és irányítja.