A Budapest Airport válaszol

Nyilvános válaszlevélben reagált a Budapest Airport Zrt. (BA) a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) hétfői levelének felvetéseire. Hardy Mihály, a BA vállalati kapcsolatok igazgatójának levelét változatlan formában közöljük.

Tisztelt Antal Attila úr! 

Először is köszönöm Jost Lammers, a Budapest Airport vezérigazgatója nevében a neki címzett levelet, amelyben a Ferihegyi repülőtéren kialakult helyzettel kapcsolatos meglátásait megosztja velünk. Természetesen valamennyien jól ismerjük ezt a helyzetet, hiszen naponta találkozunk a terminálokon a szolgáltatást végző Főtaxis kollégákkal és más, nem engedélyezett, tehát illegális taxis szolgáltatást kínáló „hiénákkal” is. Leveléből mégis arra kell következtetnem, hogy Önt nem megfelelően tájékoztatták a kialakult helyzetről, mivel az abban leírtak sok szempontból nem felelnek meg a valóságnak. Emiatt azután különösen rossz fényben tünteti fel a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamarát, hogy a nekem írott levelet, a választ meg sem várva egyúttal azonnal leközölték a sajtóban. Emiatt nehezen tudok elvonatkoztatni attól a gondolattól, hogy a levél nem annyira a helyzet megoldását, mint inkább partikuláris lobbi-érdekek érvényesítését célozza.

Nem igaz az a megállapítás, hogy a „kialakított rendszer nem működik megfelelően sem az utasok, sem a vállalkozók szempontjából”. A szerződött partner, a Főtaxi megfelelő minőségű és pontosságú szolgáltatást nyújt a repülőtéren, az általuk nyújtott szolgáltatásra nem érkezett az elmúlt két hónapban érdemi minőségi kifogás vagy panasz.

Kétségtelen, hogy mi magunk is tapasztaljuk naponta a Repülőtérrend megsértését egyes taxis csoportok részéről. A sorozatos jogsértések megszüntetésére (pl. névjegybitorlás) a Fővárosi Bíróság ítélete is kötelezné a volt szolgáltató embereit – eddig hiába. A közrend fenntartása a repülőtér közforgalom számára megnyitott területein a Rendőrség feladata, emiatt tehát elvárnánk, hogy határozottan lépjenek fel a többszöri felszólítások ellenére is nyilvánvaló szabálysértéseket elkövetőkkel szemben. A Budapest Airport által alkalmazott biztonsági szolgálat tagjai – az érvényes törvények és szabályok korlátozásai miatt - nem alkalmazhatnak kényszerítő eszközöket a sorozatos, szándékos szabálysértőkkel szemben. Emiatt azután a Budapestre érkező utasokat kopaszra nyírt, alvilági verőemberekre hasonlító egyének rendszeresen zaklatják a terminálokon.

Ez, és nem a Budapest Airport „nem kellően hatékony fellépése” az, ami „nagymértékben rombolja az országimázst, a repülőtér biztonságát és a taxis szakma jó hírnevét”. Megragadva az alkalmat, szeretném megkérdezni, hogy mit tett a Budapest Kereskedelmi és Iparkamara, hogy a taxis szakmára valóban szégyent hozó, Ön által „szabadcsapatoknak” titulált taxis hiénák ne folytathassák taxis tevékenységüket? Előfordult-e, hogy a BKIK kezdeményezte az ilyen taxisok vagy taxistársaságok engedélyének bevonását a sorozatos jogsértések miatt? Indult-e valaha is emiatt szabálysértési eljárás ellenük?

Nyilvánvalóan elkerülte az Ön figyelmét, hogy a Ferihegyi repülőtér 2-es terminálján jelentős beruházás zajlik, amellyel együtt jár a közúti előtéren a forgalom hosszabb-rövidebb ideig tartó korlátozása. Erre elsősorban az utazók és járművek biztonsága miatt volt szükség. Eljárásunkat igazolja, hogy a másfél éve zajló építkezéssel és a munkagépek mozgásával egyetlen komolyabb közúti baleset vagy esemény sem hozható összefüggésbe.

Nem állja meg a helyét az a megállapítás sem, hogy „sérülnek a nem szerződött taxis vállalkozók jogai, és az utasok számára sem kielégítő a helyzet.” A repülőtér 2-es termináljának érkezési oldalán, a téli aszfaltozási munkák befejeztével azonnal megnyitottuk a „rendelt” taxik számára a kijelölt drosztot.

Természetesen Magyarország soros EU-elnöksége miatt is kénytelenek voltunk bizonyos forgalmi korlátozásokat bevezetni a 2-es terminál indulási oldalán. Ezzel együtt, a forgalmat minimális mértékben zavarja az, a magyar EU-elnökség szervezőbizottságával közösen kidolgozott megoldás, hogy a magas rangú delegációk az ideiglenesen kormányváróvá alakított Magyar Posta épületen keresztül érkeznek és indulnak Budapestről. Amennyiben a jelenlegi rendszer zavarja az Ön által képviselt taxis vállalkozókat, kérem, forduljon a Köztársasági Őrezred szakembereihez, akik ezt a rendszert a Budapest Airport-tal közösen kialakították.

A Budapest Airport maradéktalanul teljesíti a vállalt kötelezettségeit és minden változásról időben tájékoztatja a Főpolgármesteri Hivatalt, illetve a Taxiállomásokat Üzemeltető Szolgáltató Közhasznú Nonprofit Kft.-t. Vagyis minden taxis vállalkozónak lehetősége van az utasai kiszállítására a repülőtér termináljain, az érkező utasok szabadon választhatnak a szerződött partnercég és az előre rendelt taxik között, valamint a megfelelő tenderen keresztül kiválasztott szolgáltató használja a repülőtéren kialakított drosztokat, a szerződéses feltételeknek megfelelően.

Levelemet természetesen – a kialakult hagyománynak megfelelően – a kézbesítéssel egy időben, a sajtóhoz is eljuttatom.


Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.
Karbantartási munkák a debreceni reptéren

Karbantartási munkák a debreceni reptéren 

Ez idő alatt leáll a forgalom.
Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres

Az izraeli légitársaság új megoldásokat keres 

Az izraeli helyzet alakulása miatt minden menetrend szerinti járatot töröltek. Most hazaszállító járatok indítására készülnek.
A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett

A Wizz Air kitart a korábban vitatott hajtóműgyártó mellett 

A korábbi problémák ellenére ismét Pratt & Whitney hajtóműveket rendelnek.
A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését

A Wizz Air módosította izraeli és jordán járatainak szüneteltetését 

Az ultrafapados légitársaság ideiglenesen felfüggesztette járatait Izraelbe és Jordániába – szeptember 15-ig egyik érintett úti célra sem közlekednek gépei.
Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok

Ekkora hatótávval mérnek a hazai traffipaxok 

A rendőrség háromféle műszerrel mér – íme a különböző módszerek.
Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait

Jó hír az autósoknak: halasztják az M7-es felújítási munkálatait 

Annak érdekében, hogy nyáron, a Balaton felé, és onnan Budapest irányába tartó hétvégi csúcsforgalomban legalább emiatt ne legyen fennakadás.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.