A buszosok és az utazásszervezők a főpolgármesterrel egyeztetnének

Mielőbbi egyeztetést javasol a főváros turisztikai célú autóbuszos személyszállítása ügyében Tarlós István főpolgármesterrel a Magánvállalkozók Nemzeti Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) és a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetsége (MUISZ)

A közlemény felhívja a figyelmet arra, hogy a fővárosi turistabuszok közlekedési problémái megoldásra várnak, miközben közeledik az idegenforgalmi főszezon.

A Fővárosi Közgyűlés határozata alapján ugyanis folyamatban van az úgynevezett "városnéző buszok" budapesti közlekedését 2011. április 1-jétől bizonyos környezetvédelmi normák teljesítéséhez kötő közgyűlési rendelet előkészítése. A határozat és a rendelettervezet értelmében az ilyen járművek 2011. április 1-jétől csak EURO 4-es, míg 2013. január 1-jétől EURO 5-ös motorral közlekedhetnek a főváros területén.

A NiT Hungary és a MUISZ az érintett vállalkozások képviselőivel áttekintette a kérdéskört, s úgy ítélték meg, hogy az előkészítés alatt álló rendelet semmilyen tekintetben nem szolgálja a helyzet rendezését. Környezetvédelmi szempontból az ilyen diszkriminatív korlátozás mérhető javulást nem fog okozni a levegő minőségében, ugyanakkor számos alkotmányossági és versenyjogi problémát vet fel.

Aggályos

Jogalkotási szempontból is aggályos egy szűk körre vonatkozó, megkülönböztető szabályozás alkotása - a fővárosban közlekedő napi mintegy 1.500 autóbusz elhanyagolható részét érintené a rendelet -, ugyanakkor olyan korlátozást vezetne be a Fővárosi Közgyűlés, amely az autóbuszos vállalkozások magasabb szintű jogszabályokban biztosított jogait csorbítaná. A leendő rendelet mindemellett nem biztosítana megfelelő felkészülési időt az érintett vállalkozások számára - érvelnek a szervezetek.

A két szakmai szervezet szerint a főváros turisztikai célú autóbuszos személyszállítása jóval összetettebb kérdés annál, mint hogy egy szűk csoportot érintő rendelet megalkotásával kezelni lehessen. A szervezetek ezért levélben fordultak Tarlós István főpolgármesterhez, mielőbbi egyeztetést javasolva a kérdés komplex rendezése érdekében.

A fővárosi turizmus színvonala közös érdek, ezért a NiT Hungary és a MUISZ a városimázs és a turizmus nívós kiszolgálása érdekében valamennyi olyan területen egyeztetést kezdeményez, amely – nem elhanyagolva a környezetvédelem szempontjait – hatással lehet a turistabuszok közlekedésére, az autóbusszal utazó turisták kényelmére, továbbá a páratlan nevezetességek megtekintésére érkezők közérzetére, és nem utolsósorban az idegenforgalomból származó bevételek növekedésére - húzza alá a közlemény. (MTI)


Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom

Budapest Airport: itt a nyári csúcsforgalom 

Rekord utasforgalom várható az idei nyáron a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren, amelyre a Budapest Airport már tavaly ősszel megkezdte a felkészülést.
Új VIP terminál a máltai repülőtéren

Új VIP terminál a máltai repülőtéren 

4,5 millió eurós beruházással újult meg a máltai repülőtér VIP vendégterminálja.
Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá

Az Emirates és az Uber stratégiai együttműködést írt alá 

A felek egy gördülékeny foglalási rendszer kialakításán dolgoznak együtt.
Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága

Íme, Nyugat-Európa legjobb légitársasága 

A francia légitársaság egymást követő ötödik évben lett a legjobb nyugat-európai légitársaság az utasok visszajelzése alapján készülő listán.
Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira

Ryanair: Évek óta figyelmeztettünk a Boeing problémáira 

A Ryanair vezérigazgatója, Michael O’Leary élesen bírálta a Boeing gyártási gyakorlatát, miután lezuhant az Air India Dreamliner repülőgépe.
A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait

A Wizz Air felfüggeszti a Dubaj és Abu-Dzabi felé induló járatait 

A légitársaság a kialakult helyzet miatt július 3-tól szeptember 15-ig felfüggeszti ezeket a járatpárokat.
Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is

Új szinten az autómegosztás: egyre többen választják külföldi utakhoz is 

MOL Limo: a hosszútávú belföldi bérlések legnépszerűbb célpontja a magyarok körében a Balaton.
Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján

Tarolt a Turkish Airlines a légitársaságok Oscar-díjátadóján 

Immár tizedik alkalommal nyerték el az „Európa legjobb légitársasága” címet.
Emirates: új játékok, jobb repülési élmény

Emirates: új játékok, jobb repülési élmény 

A légitársaság a nyári iskolai szünetre időzítve új fedélzeti játék- és táskakollekciót vezet be a gyerekek számára minden járatán.
Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat

Hosszas előkészítő munka után az idei főszezonra tervezett start is elmaradhat 

A turistákat egyik görög szigetről a másikra szállító hidroplánokról van szó.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.