A ferihegyi taxis helyzet megoldását sürgeti a BKIK

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) sürgeti a Ferihegyi repülőtéri taxihelyzet megoldását a Budapest Airport (BA) Zrt. vezérigazgatójának írt levelében

A kamara szerint a Budapest Airport Zrt. 2010 decembere óta képtelen eleget tenni annak a kötelezettségének, hogy biztosítsa a nem szerződött taxik számára a megfelelő feltételeket az utasok kiszállásához, illetve a rendelésre hívott taxitársaságok részére  a kulturált utasfelvételi pontokat a Ferihegyi reptéren.   

A közleményben a BKIK hangsúlyozza: a jelenlegi rendszer nem működik megfelelően sem az utasok, sem a taxis vállalkozók szempontjából. A rendelt taxik számára biztosított helyet az utasok csak az építési területen át tudják megközelíteni, a terminálon belül a korábbi szerződött szolgáltató agresszív fuvarszerző tevékenysége is rendkívüli mértékben rombolja az országimázst, a repülőtér biztonságát, a taxis szakmai jó hírnevét - véli a kamara.   

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara emlékezet: korábban támogatta, hogy a BA Zrt. drosztkezelői jogot kapjon Ferihegyen, azonban ehhez tartozó kötelezettségeit a vállalat jelenleg nem tartja be, ezáltal alapjaiban sérti az utasok és a nem szerződött taxis vállalkozók jogait is.   

A BKIK a fővárosi vállalkozók képviseletében levélben fordult a BA Zrt. vezérigazgatójához, hogy a korábban szerződésben vállalt kötelezettségeinek tegyenek eleget, és ehhez segítséget ajánlott. Ellenkező esetben a kamara kiáll amellett, hogy adják vissza a ferihegyi droszt kezelői jogát a fővárosnak - írja közleményében a BKIK. (MTI)


így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.
Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál

Forgalomkorlátozások a Budavári Palotanegyednél és a Várkert Bazárnál 

Delegáció miatt ideiglenes korlátozások és lezárások.
Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre

Ősztől visszatérhet az Air Algerie Budapestre 

Az algériai légitársaság október 20-tól naponta repül majd az előzetes tervek szerint Algír és Budapest között.
Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből

Perelnek a londoni taxisok, elegük van az Uber-sofőrökből 

Több mint tízezer londoni taxis nyújtott be keresetet az Uber ellen, azzal vádolva a céget, hogy szándékosan félrevezette a hatóságokat az engedélyek megszerzése érdekében.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.