A franciák többsége összeveszik a nyaralás alatt

A franciák 84 százaléka összevész útitársával a nyaralás alatt, legyen szó házaspárról, családról vagy baráti társaságról - derül ki az Expedia internetes utazási iroda felmérésből, amelyet a Libération című párizsi napilap ismertetett kedden.

Tény, hogy a veszekedések fele általában jól végződik, de a felmérés szerint 54 százalékuk már az utazás előtt kitör, 19 százalékuk pedig az utazás alatt érlelődik: a franciák leggyakrabban a kocsiban vesznek össze, azt követően a buszos körút okoz leginkább stresszt, a repülőutat és a legnyugodtabb vonatozást megelőzve. A közvélemény-kutatás azt a közvélekedést is cáfolni látszik, hogy egy közös utazás békét teremhet a civakodó párok kapcsolatában, ugyanis a megkérdezettek fele azt mondta: a legnagyobb veszekedések a nyaralásról való hazatérést követően robbannak ki. Igaz, azok fele kibéküléssel zárul, és a franciák 20 százaléka később még nevetni is tud azon, hogy min is veszett össze párjával. A megkérdezettek 22 százaléka egyenesen úgy véli, hogy a nyaralás nem feledheti a párok között meglévő konfliktusokat, hanem inkább felerősíti azokat, s a franciáknak csak 3,5 százaléka hisz abban, hogy az utazás során el lehet menekülni a mindennapi viták elöl. A nyaralás alatt pedig szinte bármi okot adhat a franciáknak a veszekedésre. A párok 34 százaléka azért veszik össze, mert amikor eltévednek, egyikük nem akarja a helyiektől megkérdezni, hogy merre kell menni, hanem ahelyett, hogy elfogadná, hogy nem tud tájékozódni, inkább két órán keresi a szerinte rövidebb utat. A veszekedések 31 százaléka a szállás miatt tör ki, míg a francia párok és családok 27 százaléka csak összeveszés árán tudja eldönteni, hogy melyik étterembe menjen vacsorázni. 21 százalékuknak még az időjárás is jó ürügy a kiabálásra, s 12 százalékuk egyszerűen azon vitatkozik, hogy mivel töltsék el közösen a szabadidőt. A franciák 16 százaléka állítja azt, hogy soha nem veszekszik a nyaralás alatt, 7 százalékuk viszont a nyaralást követően mond örökre búcsút egymásnak. (MTI)


Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál

Új korszak kezdődik a low cost légitársaságnál 

A Wizz Air célja, hogy 2029-re kizárólag új generációs, neo gépeket üzemeltessen.
Repülési élmény autista gyerekeknek

Repülési élmény autista gyerekeknek  

Autizmussal élők számára szerveztek repülési próbát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt

Így nőtt a római nemzetközi repülőtér forgalma egy év alatt 

2019 óta tízmillióval emelkedett az érkezők és indulók száma, hosszabb távon pedig 60 millió fölötti utasforgalmat akarnak elérni.
Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével!

Wizz Air: csalók élnek vissza a légitársaság nevével! 

Csalók próbálnak pénzt kicsalni az utazóközönségtől.
Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság

Új logisztikai csomópontot nyitott a lett légitársaság  

A régió egyik legmodernebb áruszállító HUB-ja üzemel ezentúl a rigai reptéren.
HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító

HungaroControl: paradigmaváltás, fejlesztések és még több légiforgalmi irányító 

Május 26-án Turi Ferenc vezérigazgató és Bárány Ákos kommunikációs és marketing igazgató a nyári csúcsszezonra való felkészülésükről tartott beszámolót.
Kutyafogadó a római reptéren

Kutyafogadó a római reptéren 

A Dog Relais az első olyan kutyáknak szánt fogadóhely, amelyet olasz repülőtéren hoztak létre.
Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában

Autóbuszkiállítás és buszvezetés a BKV óbudai garázsában 

Május 24-én az Óbudai autóbuszgarázsban folytatódik a BKV idei nyílt napjainak sorozata.
Privát lakosztályok a felhők felett

Privát lakosztályok a felhők felett 

Az Emirates újabb fejlesztéseket vezet be prémium utasai számára a „Fly Better” ígéret jegyében.
Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül

Nyár a Wizz Air-nél: új járatok, Fel, északra! program, startra kész akciócsoport, Amelia titkára is fény derül 

Amelia, a Wizz Air chatbotja nem véletlenül kapta nevét: a legendás pilótanőről, Amelia Earhartról nevezték el.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.