A Hotelstars Union az Európai Parlament előtt

A brüsszeli Európai Parlament előtt mutatkozhat be március 1-én a Hotelstars Union egységes szállodaminősítési rendszer - tájékoztatta a Turizmus Online-t a Magyar Szállodaszövetség (MSZSZ).

2011 február 3-án Budapesten került sor a Hotelstars Union tagjainak soros ülésére, ahol a fenti lehetőségről is szó esett. Ennek jelentősége abban áll, hogy az uniós képviselők így első kézből, az alapító szállodaszövetségek képviselőitől kaphatnak tájékoztatást az EU-ban egységesen bevezetni kívánt minősítési rendszer követelményeiről, mely a vendégek számára jelent komoly segítséget utazási döntéseik meghozásában, a szálloda kiválasztásánál.

Az ülés során a megjelentek megvitatták a 2011-es költségvetést, majd elfogadták azt, véleményt cseréltek a minősítési rendszer követelményeiről azok egységes értelmezése érdekében. 

Megállapodtak továbbá abban, hogy a négy- és ötcsillagos szállodák minősítésénél szükségesek a vizsgálati célból végzett próbavásárlások. Ezekhez kellő szakértelemmel és tapasztalattal bíró külső cégeket fognak bevonni, melyek akkreditációját a nemzeti szállodaszövetségek végzik. 

Az ülés részvevői megegyeztek abban is, hogy a minősített szállodákból egységes adatbázist hoznak létre; ezen szállodák piacra jutásának elősegítésére felveszik a kapcsolatot meghtározó bel- és külföldi online utazási irodákkal (Expedia, HRS), hogy azok átvegyék a Hotelstars Union minősítés védjegyét. 


Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára

Új járatok Debrecenből Lipcsébe és Máltára 

A két útvonalon a máltai légitársaság 78 üléssel felszerelt De Havilland Canada Dash 8 típusú repülőgépe közlekedik majd.
Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren

Növekvő utasforgalom a Liszt Ferenc Repülőtéren 

A tavalyi rekord éves forgalom és a szintén rekorddal induló január után februárban folytatódott a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér jelentős utasszám-emelkedése. 
Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben

Díjmentesen utazhatnak a kutyák Debrecenben  

Április 1-től.
Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában

Újabb hét úti cél az Emirates kínálatában 

Járatnyitások a világ több pontja felé.
Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon

Utazás luxuskivitelben – Air France járatokon 

Bemutatta új La Premiére osztályát a francia légitársaság.
 Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között

Együttműködés egy hazai egyetem és a légitársaság között 

Együttműködési megállapodást írt alá a BGE és a Wizz Air.
Új kerékpáros híd Velencénél

Új kerékpáros híd Velencénél 

Új, szélesebb gyalogos-kerékpáros híd épül Velence mellett az M7-es autópálya fölé.
Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között

Jöhet a közvetlen légihíd Budapest és Mumbai között 

A Wizz Air még idén elindíthatja közvetlen légijáratát Budapest és Mumbai között.
Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében

Koreai légitársaság: fejlesztések a magasabb utasélmény érdekében 

Az új utasosztály 11 átalakított Boeing 777-300ER repülőgépen debütál, ahol a jelenlegi First Class kabinokat váltja fel.
Ambiciózus tervek a bécsi reptéren

Ambiciózus tervek a bécsi reptéren 

Sikeres évet zárt a bécsi repülőtér, és 2025-re is egyértelmű növekedési stratégiával készülnek.

Interjú

Nagybor vagy semmi

Nagybor vagy semmi 

A Jammertal Borbirok ( JBB ) társtulajdonosa, dr. Szűcs Róbert a vörösbor helyzetéről, kihívásairól.
Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk

Szerepi Szabolcs: Aki kóstolja a borainkat - többet szeretne tudni róluk 

Borturizmusról és fejlődésről mesélt nekünk az Etyeki Kúria üzletfejlesztési-és cégvezetője.
Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban

Lisa Sigl: Alig várom, hogy új trendeket fedezzek fel a vendéglátásban 

Bemutatjuk a Klasszis TopDesign 2024 zsűrijének egy újabb tagját, a linzi designhotel igazgatóját, Lisa Sigl-t.