A Lufthansa nyári menetrendje

A Lufthansa 2010-es nyári menetrendje gyakorlatilag ugyannyi célállomást tartalmaz, mint az egy évvel korábbi menetrend.

A társaság összesen heti 12 853 járatot üzemeltet, a flottamodernizáció következtében pedig kevesebb repülőgép üzemel, mégis az európai és a tengerentúli járatokon is enyhén nő az elérhető ülőhelyek száma, mivel a régi típusokat váltó újabb gépek nagyobb kapacitással rendelkeznek. Az elérhető utaskilométerek száma év/év alapon 3.6%-kal magasabb, ehhez hozzájárul a Lufthansa kötelékében júniustól üzemelő Airbus A380 is.

“A nagyobb és modernebb repülőgépeknek köszönhetően ugyanannyi járat mellett növeljük kapacitásunkat. Ez a változás egyúttal hozzásegít ahhoz, hogy 2011 végére egymilliárd eurót takarítsunk meg.” – mondta a Lufthansa marketingért és értékesítésért felelős alelnöke, Thierry Antinori.

A Lufthansa nyári menetrendje 2010. március 28-tól október 30-ig lesz életben. A nyári időszakban a Lufthansa 81 ország 204 célállomására repül majd, (előző év: 78 ország, 206 város). A hat új desztináció között található Rostock-Laage, Bari, Palermo, Zadar, Kisinyov és Taskent.

Az Európán és Németországon belül közlekedő járatok száma minimális mértékben csökkent: 11 445 heti járat az egy évvel korábbi 11 519 járattal szemben. A tengerentúli járatok száma viszont a tavalyi 1341-ről 1408-ra nőtt.

Taskent, Bagdad, Erbil az új célállomások

A légitársaság március 28-tól kezdve heti három járatot üzemeltet a PrivatAir-rel közösen Münchenből Üzbegisztán fővárosába, Taskentbe, illetve a jelenlegi, Frankfurtból és Düsseldorfból induló gépek mellett heti háromszor indul Airbus A330 Münchenből Miamiba. A frankfurti napi járat mellett kettőről háromra nő a Münchenből Rijádba induló gépek száma. A Közel-Keletre bővülő kereslet miatt újraindítja járatait a Lufthansa Bagdadba és Erbilbe.

Júniustól indul a Lufthansa A380-as

A nyári menetrend kétség kívül legnagyobb újdonsága a Lufthansa által indított Airbus A380. A világ legnagyobb polgári repülőgépét a Lufthansa a tengerentúli vonalon üzemelteti majd 2010 júniusától, a célállomásokat április folyamán jelenti be a társaság.

15 új európai járat

A Lufthansa négy új célállomással és 15 új járattal módosította európai és németországi hálózatát. Április 22-től naponta indul járat München és a Moldovai Köztársaság fővárosa, Kisinyov között. Ugyancsak új célállomás a németországi Rostock (Mecklenburg–Elő-Pomeránia tartomány), a horvátországi Zadar, és az olaszországi Bari. Bariba naponta, Zadarba szombatonként, Rostockba pedig szombaton és vasárnap indul járat Münchenből.

Néhány európai városba a nyári menetrend életbelépésével a meglévő járatok mellett új repülőterekről is indít gépeket a Lufthansa: így például Tallinnba Münchenből is indul majd Lufthansa-gép. Düsseldorfból további hat város érhető el: Athén, Edinburgh, Gdansk, Dubrovnik, Lisszabon és Nápoly, míg Stuttgartból Athénbe és Manchesterbe indul járat. Naponta közlekedtet majd gépet a vállalat Drezda és Milánó között, Nápoly pedig Frankfurt mellett már Düsseldorfból, Münchenből és Milánóból is elérhető lesz Lufthansa-géppel.

Újra indul Balatonra Lufthansa-gép, bővül a Budapest-Milánó hálózat

A Lufthansa Italia tovább bővíti kapacitását Milánóból. Európában Varsó és Stockholm, Olaszországban pedig Palermó és Olbia az új állomások. A Lufthansa Italia megkétszerezi kapacitását a Budapest-Milánó útvonalon, így már délelőtt is indul gép az észak-olasz városba: az LH 1833 reggel 9:25-kor indul Budapestről és 11:00 órakor érkezik Milánó Malpensa-ra, míg az LH 1832 7:15-kor indul Milan Malpensa-ról és 8:45-re ér Budapestre. A milánói székhelyű Lufthansa Italia ezzel heti 173 járatot üzemeltet 13 olasz és európai város között.

A légitársaság tovább fejlesztette járatai elérhetőségét, és az Autostradale busztársasággal együttműködésben shuttle buszokat indít Malpensa repülőtér, valamint tíz észak-olasz, illetve svájci város között. A buszjáratok akár napi 11 alkalommal Malpensa és Torino, Lugano, Bellinzona, Chiasso, Novara, Milánó, Bergamo, Brescia, Comó, Varese között fognak közlekedni. Mindezen felül új, 20 percenként induló busz transzfer is jár a milánói városközpont és Malpensa között. A buszjáratok indulását úgy alakították ki, hogy az utasok a lehető legkényelmesebben érjék el az Európába, illetve Olaszország nagyvárosaiba közlekedő járatokat.

A Lufthansa április 10-től ismét közlekedtet charterjáratokat a Balatonra: három német városból, Hamburgból, Frankfurtból és Düsseldorfból érhető el Sármellék a légitársaság járataival.

A Lufthansa Csoport valamennyi tagja – az Austrian Airlines, a bmi, a Brussels Airlines és a SWISS – március 28-án vezeti be nyári menetrendjét. Az öt légitársaság így négy kontinens 104 országának 274 célállomására indít járatokat Brüsszelből, Düsseldorfból, Frankfurtból, London-Heathrow-ról, Münchenből és Zürichből.

Új városok a Lufthansa 2010-es nyári menetrendjében

· München – Taskent heti 3x (kedd, csütörtök, vasárnap)

· München – Chisinau naponta

· München – Rostock/Laage heti 2x szombat, vasárnap

· München – Zadar heti 1x szombat

· München – Bari naponta

· Milánó/Malpensa – Palermó naponta


Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában

Nyáron hat új célállomás a lett légitársaság kínálatában 

Az idei nyári szezonban az airBaltic hat új célállomásra indít járatot Rigából, ezzel már több mint 70 útvonalat kínálnak a lett fővárosból.
Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje?

Mindig is érdekelte, hogy milyen lehet egy buszgarázs belseje? 

Ha igen, akkor május 11-én, szombaton módja lesz rá, hogy alaposan megtekintse.
Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson

Hétvégén Tour de Hongrie - forgalomkorlátozásokra számítson 

A Tour de Hongrie miatt május 10-11-én számíthatunk korlátozásokra és lezárásokra.
Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval?

Látta már a Turkish Airlines reklámját José Mourinhóval? 

A partnerség alapja a két globális óriás kiválóság és győzelem iránti közös szenvedélyét.
így újítja fel utaskabinjait az Emirates

így újítja fel utaskabinjait az Emirates 

A flotta felújítását teljes egészében a légitársaság saját központjában végzik, ahol a hét minden napján, 0-24 órában több mint 250 fős szakembergárda dolgozik.
Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek

Milánó búcsút mond a papíralapú jegyeknek 

Az elektronikus kártya ugyanannyiba kerül majd, mint a korábbi jegy.
Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat 

Az elkerülő út 3,6 kilométer hosszú, és mostantól az Ágfalvi utat köti össze az M85-ös gyorsforgalmi úttal, közel az osztrák-magyar határhoz.
Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél

Fenntartható üzemanyag a Singapore Airlines gépeinél 

A Neste-től rendel fenntartható üzemanyagot a légitársaság.
Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését

Meghosszabbították a Liszt Ferenc Repülőtér minősítését 

A budapesti repülőtér a világ repülőterei között is egyedülálló ezen a téren.

Interjú

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet”

Fejes Gergő: „Számomra fontos, hogy legyen valami meghökkentő részlet” 

Idei Klasszis TopDesign versenyünkre készülve folytatjuk a 2023. évi Klasszis TopDesign verseny legemlékezetesebb mozzanatainak, szereplőinek bemutatását.
Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal

Hat érdekes és meghatározó téma a JAB Csoporttal 

Olyan szakmai információk, amelyekről ritkán esik szó az európai szállodai és kiskereskedői területen piacvezetőnek számító német alapítású textilcég esetén.
Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni”

Vámos Nóra: „Sokszor minden lépésért meg kellett küzdeni” 

A helyszín a Hardangervidda Nemzeti Park, ahol annak idején Amundsen készült fel az Antarktisz-expedícióra.